Ünnep

Da Vinci, Picasso és Bob Dylan – balkezes hírességek, akik egyáltalán nem kétbalkezesek

Balkezesnek lenni jó. Én legalább is mindig valamilyen különleges szuperképességként gondoltam rá (annak ellenére, hogy egy kicsit inkább kétkezes vagyok). A balkezes hírességek listáját végignézve talán van is ebben valami igazság... Erről kutakodtam augusztus 13-ára, a balkezesek világnapjára készülve! 

Néhány hónappal ezelőtt az ismerősöm megosztott egy éppen futó felmérést a balkezességről. Kitöltőket kerestek egy egyetemi hallgató vizsgálatában: a kutatásvezető többnyire azt szerette volna megtudni, hogy milyen hátrányok értek egy-egy balkezes válaszolót életük során, majd a végén (egyetlen kérdésre válaszolva) fel lehetett sorolni azokat a dolgokat, amiben előnyként élte meg adottságát. Lévén balkezes vagyok, kitöltöttem, bár csalódott voltam, mert elég irányítottnak éreztem az egészet. Mintha a kérdező szerint a balkezesek csupa hátrányos helyzetbe kerülnének és egy rakás kudarc lenne az életük. Lehet, hogy így van, de akkor én nagyon szerencsés vagyok, mert engem nem akartak átszoktatni, bal kézzel írtam első osztályos koromtól kezdve.

Igaz, én nem számítok igazi balkezesnek, inkább amolyan fura kétkezes vagyok, mert vannak dolgok, mint például az írás, a kenyérkenés, a szeletelés, a varrás és a labdarúgás, amikor balkezes (lábas) vagyok. De jobb kézzel dobok, jobb kezemben van a kés ebéd közben, jobb kézzel használom az ollót, jobblábasnak számítottam magasugrásnál, és az egeret is világ életemben jobb kézzel kezeltem. Iránytévesztő vagyok, az iskolában sokáig rendszeresen „g” betűt írtam a „d” helyett és fordítva, ráadásul nem mindig tudom, melyik kezem melyik. Van az „órás”, amelyikkel egyébként írok is, meg a másik. És igen, van jogosítványom...

Mégsem gondolnám, hogy a balkezesség hátrány, én legalábbis mindig valamilyen különleges szuperképességnek gondoltam. Egy jobbkezes kiöntőre inkább kihívásként tekintettem, mint az életem megkeserítő tárgyra. A kérdőívre visszatérve: valószínűleg nem én voltam a tökéletes válaszadó a szakdolgozat témájához, de az utolsó kérdésre örömmel válaszoltam: a balkezesség előnye például, hogy a jobbkezes világban kénytelenek vagyunk alkalmazkodni, s emiatt

a jobb kezünk sokkal ügyesebb, mint a jobbkezesek balja.

Balkezes festők, tudósok, írók és zenészek

Nem mintha verseny lenne, mégis jólesik felsorolni olyan világhírű festőket, akik a „csúnya” kezükkel készítették a mindenki által csodált alkotásaikat. Például Michelangelo Buonarroti, Raffaello Sanzio, Paul Klee, Albrecht Dürer és Pablo Picasso is a „seték” (egy másik gúnynév) közé tartozott, és ki tudja, talán azért (is) olyan megfejthetetlenül misztikus Mona Lisa mosolya, mert Leonardo da Vinci is balkezes volt…

Több vizsgálat és megfigyelés arra enged következtetni, hogy a balkezesség, kreativitás és intelligencia között valóban létezik összefüggés (pozitív értelemben, természetesen), s ezt alátámaszthatja az a tény is, hogy többek között Arisztotelész, Isaac Newton, Marie Curie, Stephen Hawking és Nikola Tesla is a bal kezében tartotta a tollat, amikor egymás után írta a képleteket és a külvilágot kizárva számolt egy kockás füzetben.

Nekem esélyem sincs, hogy beálljak a fentiek sorába, hiszen sem a kézügyességem, sem a természettudományos érdeklődésem nem kiemelkedő, de egy másik csoportosulás meglehetősen közel áll a szívemhez; bár azt is inkább csak fogyasztóként, mint alkotóként. Ez pedig a balkezes írók és költők halmaza, ahol olyan nevek kaptak helyet, mint például Lewis Carroll, Johann Wolfgang Goethe, Mark Twain, Franz Kafka vagy éppen az egyik legismertebb és legkedveltebb magyar költő, Petőfi Sándor.

A balkezes alkotók sora azonban itt még nem ér véget. A zeneszerzők és zenészek között is szép számmal találni belőlük. A komolyzene ismert alakjai közül például Ludwig van Beethoven, Wolfgang Amadeus Mozart, Robert Schumann és Sergey Rachmaninov nevét esik jól megemlíteni. A könnyebb műfaj művelői közül is szemezgethetünk: balkezes (volt) Jimi Hendrix, Bob Dylan, Paul McCartney és Ringo Starr, Kurt Cobain, Celine Dion, Eminem, Lady Gaga, Annie Lennox, Chris Martin és Mark Knopfel is. 

Azt már én is megfigyeltem, hogy Tom Cruise, Lisa Kudrow és Drew Barrymore balkezesek. A színészek között szép számmal vannak jelen rajtuk kívül is a „balosok”. Nem feltétlenül azért, mert a balkezesek jobban színészkednek, mint amennyire „tudóskodnak”, sokkal inkább azért, mert a színészek a filmekben és a színpadon akarva-akaratlan elárulják magukról, hogy melyik kezükben szokott lenni fogmosás közben a fogkefe. Balkezes (volt) még a tengerentúli színészek közül például Kim Basinger, Pierce Brosnan, Jim Carrey, Charlie Chaplin, Robert De Niro, Matt Dillon, Morgan Freeman, Judy Garland, Marilyn Monroe, Whoopi Goldberg, Angelina Jolie, Nicole Kidman, Demi Moore, Val Kilmer, Sarah Jessica Parker, Brad Pitt, Keanu Reeves, Julia Roberts és Sylvester Stallone.

De nemcsak a művészetek világában lehet érdekes és különleges a balkezesség. Egyes sportágakban például kifejezetten előny, ha valaki bal kézzel dobja vagy bal lábbal rúgja a labdát. A magyar kézilabdázók közül például Gulyás Péter, Iváncsik Mihály, Iváncsik Tamás és Mocsai Tamás is bal kézzel szórta a gólokat, ahogyan Benedek Tibor vízilabdázó is rendszeresen elkápráztatott bennünket tudásával és tehetségével. Puskás Ferencnek pedig a bal lába (is) volt aranyból. De meglepő lehet egy balkezes az ökölvívásban is, amit Papp László ellenfelei minden bizonnyal alá tudnának támasztani.  

A balkezesek egyelőre kisebbségben élnek a jobbkezesek között egy jobbkezes világban.

Ez azonban nem zárta, nem zárja ki, hogy világuralomra törjenek. Vagy legalább egy társadalom sorsáért feleljenek, egy népet vezessenek – még ha nem is értünk egyet az irányítási elveikkel mindig, minden tekintetben. A híres balkezes politikusok sorában megtalálható például Nagy Sándor, id. George Bush, Julius Caesar, Fidel Castro, Bill Clinton, Napóleon, Bejamin Franklin, Mahátma Gandhi, Barack Obama, Ronald Reagan és Viktória brit királynő is. Igaz, nem uralkodó, de brit trónörökös: Vilmos, cambridge-i herceg is a baljával írta a házi feladatokat.

Jó kis csapat a balkezeseké, nem igaz?

És hogy miért lesz valaki balkezes? 

„A Ruhr Egyetem kutatói még ennél is korábbi időpontot említenek: már 13 hetes magzati korban is észlelhető a kézpreferencia, amikor a magzat szopni kezdi a bal vagy a jobb kezének ujját. Ez azért is érdekes, mert a magzat fejlődésének e pontján még nem küldhet jelet egy domináns agyfélteke az egyik kéz felé. Így talán nem az agyfélteke-dominancia lehet a kulcs a kézpreferenciában, hanem sokkal inkább a gerinc génaktivitása. Ennek aszimmetriájára a méhen belüli környezeti tényezők vannak hatással” – írta erről a kérdésről Kürti Tünde korábbi cikkében, ahol a balkezesség biológiai hátteréről, az átszoktatás veszélyeiről és a balkezes élet szépségeiről gyűjtött infókat! 

Ajánljuk még:

A demencia bárkit elérhet: híres emberek, akik ebben a betegségben szenvednek

Akit demenciával diagnosztizálnak, sokszor nagyon szégyelli magát, még a családjában is csak kevés embernek mondja el az igazságot. A titkolózás abban az értelemben természetes, hogy senki nem akarja semmilyen betegségét nagydobra verni, nem is tartozik ez senki másra, csak a legközelebbi hozzátartozókra. De nem is szégyellnivaló helyzet, ráadásul a kialakulása nem függ az ember addigi intellektusától és műveltségétől – ez a borzasztó kór voltaképpen bárkit elérhet ötvenéves kora után. Mostani cikkünkben ezt bizonyítandó sorolunk fel számos hírességet, aki ezzel a betegséggel élt vagy él ma is.