Betiltották a karácsonyt a mérhetetlen tivornyák miatt: középkori döntések vezettek a mai ünnepléshez

Az 1600-as évek Angliájában a puritán vezetés komoly döntést hozott: Oliver Cromwell minden karácsonyi ünnepséget betiltott, mert erkölcstelennek találta a szent napon tartott mulatságokat. A puritánok úgy vélték, az akkoriban tartott karácsony Jézus születésének „hamis” ünnepe, amely erősebben kötődik a pogánysághoz, mint a kereszténységhez. 

A jelenből nézve úgy tűnhet, hogy a puritánok végletekig elvakult nézeteket vallottak, pedig némiképp érthetőek a döntéseik. Ugyanis Európában akkoriban a karácsony a kemény munkával töltött hosszú év végét jelentette, és egybeesett azzal az évszakkal, amikor megkóstolták a rengeteg frissen erjesztett sört és bort. Ennek eredményeként a karácsonyi időszakot gyakran randalírozó magatartással, mértéktelen evéssel és ivással, nyilvános részegséggel és agresszív koldulással ünnepelték (az volt a szokás, hogy ételért vagy italért cserébe házról házra énekeltek).

Egyes esetekben az énekesek garázdálkodtak, és betörtek a gazdag otthonokba ételt és italt követelve, és megrongálták az otthonokat, ha a tulajdonos megtagadta az ellátást. A puritánok a lakomázás és ajándékozás helyett imával, a bűnről való elmélkedéssel és a pihenés helyett munkával akartak megemlékezni a karácsonyról. 

A tiltás Angliában 1660-ig, a vezető haláláig fennmaradt. 

Ugyanakkor hatása nem maradt el: 1659. május 11-én a Massachusetts Bay Colony észak-amerikai angol gyarmaton is betiltották a karácsonyt ünneplését: úgy döntöttek, hogy bárki, aki lakomázással, tánccal, ivászattal vagy bármilyen más módon megtartja a karácsonyt, 5 shilling pénzbírsággal sújtható. 

A tilalom 22 évig volt érvényben, mígnem 1681-ben hatályon kívül helyezték, miután az európai bevándorlók új hulláma követelte az ünnep megtartását. Azt hihetnénk, hogy ezzel véget ért a karácsony üldözésének – mai szemmel vélt – ámokfutása, az ünnep körüli béke még évszázadokon keresztül ingatag lábakon állt.

Közel kétszáz év múltán, 1856-ban Henry Wadsworth Longfellow ezt írta naplójában: „Átmeneti állapotban vagyunk a karácsony kapcsán itt, New Englandben. A régi puritán érzés megakadályozza, hogy vidám, kiadós ünnep legyen; bár évről évre egyre inkább azzá válik.” 

A tizenkilencedik század elején az attól való félelem, hogy a túlzott alkoholfogyasztás, az agresszív koldulás és a karácsonyhoz kapcsolódó háborgó felvonulások veszélyt jelentenek a közrendre, arra késztette Amerika vezetőit, hogy a karácsonyt családi ünneppé formálják át. A társadalmi és üzleti elit a sajtóval együttműködve alakította át a karácsonyt egy jól szabályozott ünneppé, ennek a fajta karácsonynak pedig a gyerekek voltak a középpontjában. 

Az új, gyermekközpontú karácsonyt Clement Clarke Moore 1822-es verse, a „Szent Miklós látogatása” idealizálta, amely bevezette a Mikulást Amerikába is. Néhány évvel később Catharine Maria Sedgwick, a Stockbridge írója közzétett egy történetet, amely kitörölhetetlen képet alkotott arról, hogy a tágra nyílt szemű gyerekek egy ajándékokkal körülvett karácsonyfát fedeztek fel. Az ajándékokat hordozó St. Nick és a jelenlévő fenyő egybeesett a fogyasztói forradalommal, a kereskedők és boltosok kamatoztatták az új materializmust azzal, hogy „átgondolt ajándékokat” hirdettek a gyerekeknek. A folyamat vége pedig már ismerős: megérkeztünk a modern értelemben vett karácsonyhoz, amely világszerte ugyanazt jelenti az emberek számára: a béke és a szeretet ünnepét.