Arany vagy piros? Zselés vagy kókuszos? Mű vagy igazi? – A kérdés inkább az, miről szólnak ezek a viták

Ünnep

Arany vagy piros? Zselés vagy kókuszos? Mű vagy igazi? – A kérdés inkább az, miről szólnak ezek a viták

Léteznek olyan, évről évre visszatérő kérdések a karácsony körül, amelyeket érdemes minél hamarabb tisztáznunk a családunkkal. Műfenyőt vegyünk vagy igazit? Felkerüljenek a fára régi díszek az új mellé, vagy éppen csak régi lehet? 

 

Gyerekkoromban fel sem merült, milyen karácsonyfánk legyen. Valószínűleg már a kérdést sem igen értettük volna. Hogyhogy milyen? Hát szép! Természetes volt az igazi fenyőfa, ahogyan az is, hogy a régi díszek kerülnek fel, meg azok, amiket a testvéreimmel készítettünk az óvodában, iskolában. A habkarikák, meg a fényes füzérek. Az összes szaloncukrot felakasztottuk az ágaira, és az ünnep múlásával napról napra leettük az édességet a fáról. Nem ajándékoztuk túl egymást, de mindenki kapott valamit – persze, a gyerekek többet.

Ahogy telt-múlt az idő, az egyik évben kitaláltuk, hogy vegyünk új díszeket. Aztán valaki megemlítette, mi lenne, ha abban az évben amolyan tematikus fánk lenne, csak piros és arany színű díszekkel. Kétkedve fogadtuk el az ötletet, a díszítésnél azonban csak-csak előkerültek a retro üveggömbök: ezüstös csillámmal díszített, fáradt világoskékek, rózsaszínek és zöldek. Úgy éreztük, igazságtalan lenne nyugdíjazni ezeket a régi díszeket, csak mert már kimentek a divatból. Nálunk csak azért is megmaradtak.

Igazi vagy műfenyő?

Amikor divatba jött a műfenyő az országban, a szüleink fejében is végigfutott a gondolat, hogy érdemes lenne venni egy olyat, mert praktikus. Nem kell minden évben újat venni, nem hullajtja a tűleveleit, mindig ugyanolyan formás, nincs többé gond a vásárlással, meg persze nekik már jó az is, mi úgyis lassan kirepülünk – akkoriban más-más városban éltünk, hétvégékre, ünnepekre jártunk csak haza. Az igazinak viszont olyan jó az illata, teljesen más hangulatot varázsol, pompásabb és ünnepélyesebb. Igaz, (mérettől függően) drágább is, és akár még az élő növény kivágása miatt is felszólalhatnánk a műfenyő mellett, de mégis csak karácsony van… Végül maradt a családunk fenyőpárti.

Azóta is örülök ennek, mert szerintem van, amit nem kell megreformálni. Ráadásul az évek során a környezetvédelem is annak pártjára állt, hogy az élő jobb, pláne, ha minél nagyobb. Ürge-Vorsatz Diána sokakhoz elért posztjában kifejtette, hogy az élő vágott fa a legjobb, pláne, ha minél nagyobb! Érvei között szerepel, hogy minél több karácsonyfát veszünk, annál több ember élhet hazánkban abból, hogy a természettel összhangban dolgozik, munkájával segíti a talaj és a klíma jó állapotának megőrzését/ visszaállítását. Ráadásul minél nagyobb a fa, annál több CO2-t kötött meg életében. Vagyis a klímavédelem sem beszél már az igazi fák ellen! 

Régi díszek és újak

Megvan bennem a reformokra való hajlam, de a nosztalgia és a hagyományok iránti fogékonyságom is utat tör magának minden évben. A párommal (emiatt) nem szoktunk harcolni: én díszítgethetem a lakást, ő díszíti a fát. A gyerekkorunk díszei a szüleink fáit díszítik, azoknak ott van a helyük. A mi fánkra a közös életünkben eddig összegyűjtögetett darabok kerülnek fel. Egyetlen dologhoz ragaszkodom, de szerencsére ebben is egyetértünk: a meleg fehér fényű égősor mellett tesszük le a voksunkat.

Sok családban van ebből vita, de ikonikus a Jóbarátoknak azon karácsonyi epizódja is, amiben az irányításmániás Monica megengedi a többieknek, hogy ők is dekoráljanak. Persze a dolog nem arat osztatlan sikert – sem az újítók, sem a hagyománytisztelő Monica részéről. A megoldás végül egészen banális:

Sokan egyáltalán nem vesznek már szaloncukrot, mintha az utóbbi években kicsit kiment volna a divatból. Igaz, mint mindennek, ennek is megvan a maga nosztalgiája. Mi minden évben megvesszük a magunk három doboznyi szaloncukrát. Az egyik doboz természetesen zselés, a másik vajkaramellás, a harmadik pedig kókuszos. Sajnos a jobb minőségűek ára évről évre csak nő, az olcsóbbak meg olykor nagy csalódást okoznak, amikor beleharapunk. Mégsem tudjuk (tudom) megtenni, hogy ne vegyek szaloncukrot, amiből a fára nemigen akasztunk egyet sem, inkább egy tálból eszegetjük azokat, amíg el nem fogynak.

Adni jó! – Adni jó?

Az ajándékozás mindig macerás. A szüleink minden évben elmondják, nekik nem kell semmi, ne vegyünk ajándékot, de ha valakiknek, nekik mindig szívesen vásárolunk. A testvérek közötti ajándékozás kimerül egy-egy apróságban, ahogyan egymás gyerekeit sem ajándékozzuk túl. 

Vannak családok, ahol szigorú szabályok vonatkoznak a ajándékozásra (is), bizonyos összeghatárig kell ajándékozni, vagy éppen tilos ajándékot adni. Ezekben az esetekben, pláne, ha tudjuk, családunkban komolyan vesszük az ilyesmit, érdemes odafigyelni, elsősorban nem is magunk, de a többiek miatt. Ugyanis rém kellemetlen, ha mindenki más komolyan vette, hogy semmit nem ad, vagy éppen csak a százforintos boltból vehetünk valamit, mi meg odaállítunk a plazmatévével meg a húszezer forintos ajándékkártyával...

Megoszlanak a vélemények arról, hogy milyen karácsony a szép, jó, meghitt, békés, igazi. Akár már családon belül is eltérhetnek az álláspontok. Ahol lehet, érdemes megtalálni a kompromisszumot, azt a bizonyos arany középutat. És persze akármi is lenne a vita tárgya otthonunkban, jó átlátni, hogy pontosan mi is a problémánk. Talán nem az, hogy hová (nem) kerül a Diótörő, inkább az, hogy minden változik/ semmi sem változik. Persze túlzunk ilyenkor, mert az életben a minden és a semmi szavak ritkán helytállóak – de rámutatnak arra, hogy a gondunk nem is az az egy dísz, szaloncukor, fa, hanem az élet természetes változékonysága, amelyet nem mindig veszünk könnyen. Hiszen fáj, hogy újul ez is, az is, s szeretnénk, ha legalább az ünnep igazi lenne. Csakhogy ha egy lépést teszünk hátra, könnyen megláthatjuk, hogy az igaziság nem a vitás részletekben rejlik, hanem az önmagunkkal és a másikkal való kapcsolódásban. A szeretetben, és a szeretteinkben, akikkel vitatkozunk vagy éppen akikkel békében is tölthetnénk az estét, akikkel ünnepelhetnénk a karácsony lényegét. 

 

Ajánljuk még:

Három párkapcsolati terület, amiről beszélni kell összeköltözés előtt

A párkapcsolatban élők pontosan tudják, hogy nem három, de akár harminchárom vitaforrás is lehetséges az együttélésből fakadóan, illetve páronként változhat, mi borítja ki egyiket-másikat. Ez a három azonban annyira alapvető kérdés, hogy sok esetben nem tudnak érdemben, őszintén kommunikálni róla a párok. Figyelmen kívül hagyják egymás igényeit, vagy túlzó elvárásokat támasztanak egymás iránt. Mi ez a három terület?

 

Már követem az oldalt

X