Ahol tényleg kibillen az idő – Szent Iván-éji utazás Zamárdi múltjába

Szent Iván éjjele egy ősi, pogány gyökerű ünnep, melyet a keresztény világ Keresztelő Szent János ünnepével kötött össze. A János név szlávos alakja az Iván, az ünnep miatt június hónapot szent Iván havának is nevezték régebben.

Ahogy karácsonykor, úgy Szent Iván éjjelén sem esik pontosan egybe a napforduló csillagászati időpontja az ünneppel, ami a naptárreformoknak és a tropikus időszámítás sajátosságának köszönhető – ezért van az is, hogy Zamárdiban sem 21-én, hanem pénteken, 23-án gyűlnek össze az ünnepelni vágyók.

Érdekes ünnep zajlik ezen az éjjelen.

Olyan távol áll a mai világunk ünnepeitől, hiszen nem kötődik hozzá ajándékozás, nehéz tárgyakhoz vagy emberekhez kötni, de még csak arra sem ad alkalmat, hogy apropóján összegyűljön a család. Mégis, talán az ember ösztönös szimmetriaigénye súgja, hogy a fordulópont, amikor a nappalok hosszabbodása eléri a csúcsot, jelentőséggel bír. Ahogyan karácsonykor megünnepeljük, hogy a fény legyőzi a sötétséget, a másik napfordulón a régi emberek ugyancsak ünnepeltek, változatos szokásokkal dicsérték a fényt. De míg a karácsony az isteni élet születését ünnepli, Szent Iván éjjelén a szerelemé és a varázslaté a főszerep. Az ide köthető szokások nagy része a fiatalok összeboronálását, a szerelmek megszilárdulását célozta.

Ha Szent Iván éjjelére gondolok, igazán misztikus éjszakák jutnak eszembe. Olyan éjszakák, amikor az idő kifordul magából, és az éjféli tűzugrás elrepít a hétköznapokból, egy egészen más világba. Amikor a tűzbe bámulva úgy érzem, hogy amit látok, az egyszerre történik a múltban, a jelenben és talán a jövőben is. 

Sokszor töltöttem Zamárdiban ezt a varázslatos estét, és egyszer sem bántam meg. Zamárdi a csodák városa, és ma már egy kicsit a fesztiváloké is, de nemcsak a bulizni vágyók kaphatnak itt szép élményeket: kicsiknek és nagyoknak is érdemes megismerni a déli part lankái közt megbújó várost. 

Időutazás a Balaton déli partján

Egy-egy ősi településre elmenni már önmagában is időutazás. Neveik több száz vagy akár ezer évvel ezelőttre visznek vissza, pedig talán már nem is ismerjük a jelentésüket. Zamárdi is ilyen településnév. Hiszen ki tudja ma már, miért így nevezték el a tóparti városkát, amit már az őskorban is laktak, ahogy azt ásatások bizonyították. 

Kiváló fekvésének köszönhetően később is minden kultúra nyomot hagyott rajta.

Találtak itt kelta és római kori leleteket, sőt, az egyik leggazdagabb leletanyagú avar kori temető is a település mellett fekszik. Nem hagyták el a jó termőföldű lankákat a honfoglalás után sem, évszázadról évszázadra nyomokat hagytak maguk után az egykor itt élők. Voltak korok, amikor nem kímélte őket a történelem: a törökök szinte teljesen elnéptelenítették a környéket, Zamárdi (melyet akkor még inkább Egyházas-Zamárd névvel illettek) is lakók nélkül maradt. Később távolabbi vármegyékből telepítették ide az új lakosságot, ők formálták mai alakjára a települést a nagy néptelenség után is, híven az ősi, talán már akkor sem ismert eredetű névhez. 

Minden település rendelkezik érdekes történetekkel, sok helyen fonódtak egymásba kultúrák, vallások, emberi sorsok. Csakhogy Zamárdiban a maiak – a betelepítettek leszármazottai és a még később betelepülők – megfejtették a Szent Iván-éji varázslatok titkát, itt még lehet szerelmet varázsolni, boszorkányokat látni, ha nagyon figyelmesek vagyunk, sőt itt tényleg visszamehetünk azokba a régmúlt időkbe, amiket a tó fölött lágyan elterülő dombok láttak.

Szent Iván-éj Zamárdiban

Évek óta hagyomány ugyanis az időutazás. Bárki csatlakozhat, s még idén sem maradtunk le róla. Fáklyákkal indul a nép, miután lement a nap, és onnan nincs megállás: azaz van, nem is egy, hiszen különböző emlékhelyeken, templomnál, temetőnél, szobornál vagy épp keresztnél merülünk el egy-egy korban: világháborúknál, szabadságharcoknál, törököknél vagy avaroknál. Ahol megállunk, megismerhetjük a kort, képet kapunk arról, hogyan is éltek az akkori emberek, hogyan vettek részt a zamárdi lakosok a maguk módján a történelemben. Ehhez pedig segítséget is kapunk, hiszen

zenészek idézik fel az egyes korok világát. 

A tűzugrás nem is lehetne máshol, mint a Szamár-kőnél.

Nevezetes szikla az, talán nevét is neki köszönheti Zamárdi, bár erről még folynak a viták a történészek között. Az biztos, hogy egészen különleges élmény egy olyan sziklán rakott tűz fölött átugrani Szent Iván éjjelén, ami évezredek vallásainak, kultúráinak egyaránt áldozati helye, szentélye volt. 

Nincs még programod péntek estére? Ha teheted, tarts velem Zamárdiban!

A nyitókép illusztráció
Forrás: Pexels