Rákérdezett a fizetésére, kirúgták – a te munkahelyeden is tabu a pénz?

TudatosVegasz

Rákérdezett a fizetésére, kirúgták – a te munkahelyeden is tabu a pénz?

Azt olvasom, hogy elbocsátottak egy dolgozót, mert az első nap rákérdezett, mikor kapja majd az első fizetését. Nem itthon történt a dolog, de tapasztalataim szerint akár hazai példa is lehetne. Mert a mentalitás azért meglehetősen ismert a munkavállalók körében szerte a világon. Sok cég ugyanis határtalan lelkesedést, a munka iránti ezerszázalékos elköteleződést vár a leendő dolgozóktól úgy, hogy cserébe a bérezést (is) homály fedi. 

Nem kevés zavar övezi a fizetések kérdését, és ember legyen a talpán, aki erre egy állásinterjún csak úgy rá mer kérdezni. Nagyon sok helyen ugyanis egyáltalán nem engedik, hogy tiszta legyen a kép. A legtöbbször a jelentkezőtől várják, hogy jelölje meg azt az összeget, amit munkájáért kapni szeretne. Ha magasabb összeget jelöl meg, könnyen lehet, kiesik a rostán. Ha alacsonyabbat, vagy pont eltalálja azt, amit a cég adott pozícióhoz rendelt, talán bennmaradhat a lehetséges kollégák listáján. Talán. De a kifizetések dátumát akkor sem illik szóbahozni az elején,

épp úgy, ahogy az első randin is ciki téma a pénz. 

Sok helyen elhallgathatják a munkatársak közötti bérfeszültségeket is. Ahogy azt is, hogy adott pozícióra vonatkozóan nincs is egységes bérezés – menetközben „alakítgatják” azt, így a jelöltnek esélye sincs valódi, adott cég bérbesorolásához passzoló fizetési igényt megjelölni. 

Tapasztaltam olyat is, hogy a bérezés összege nagyjából rendben van, de minden hónapban késnek a kifizetéssel. Néha csak pár napot, máskor akár heteket is. Ilyenkor a kolléga értse meg, nem rajtuk, nem a vezetésen múlik a dolog. A tulajdonoson vagy máson, – mindenki mossa kezeit, és ha elkötelezett a munkavállaló, akkor ez a kis várakozás semmiség. 

„Egy csapat vagyunk” – mondják olyankor, és nem veszik jó néven a sürgető visszajelzéseket. A kifizetések szerződésben rögzített dátuma csak egy szám, nem kell komolyan venni.

Akadhat más elhallgatás is. Sosem tartottam igazán korrektnek azokat a vállalatokat, ahol nem fedik fel kristálytisztán az adott pozíció minden szegletét. A konkrét elvárásokat. A kereteket, amihez igazodnia kell majd élesben, aktuálisan az új kollégának. 

Amikor az idő nem stimmel

Mert nem egyszer futhatunk abba bele, hogy a napi nyolc óra az inkább tíz vagy tizenkettő. Mert a „kötelező” helyettesítésekről nem szól előre, időben a munkaadó. Elhallgatja a hétvégi villám-meetingeket, a szintén nem kötelező, de azért nagyon is ajánlott csapatépítőket beiktatni az időrendünkbe. A más hibájából megcsúszott feladatok SOS pótlását akár éjjelekbe nyúlóan is vállalni kell, mert reggelre legyen kész a bármi. Leginkább minden. 

Amikor a hely nem stimmel

Máskor félinformációkkal etetik a leendő kollégát, amikor meglegyezgetik előtte a home office lehetőségét, ami nem más, mint reggel hattól éjfélig húzódó folytonos készenlét. Mert valamit-valamiért alapon gondolkodnak, és a home office az nem a cég rugalmas munkakeretének definíciója, hanem csali és jutalomfalat is egyszerre. Ha azt választja valaki, csapdába kerül, mert attól kezdve nincs észszerű, a magánéletét tiszteletben tartó munkaidőkeret. Netes pórázon rángathatja a felettese, kedve szerint.

Ha valaki többször is szóbahozza, ami neki nem tetszik, különösen, ha erőteljes a hangnem, az a kolléga a nem kívánt kollégák listájára kerül és tudható, hogy az elsők között lesz majd egy esetleges leépítésnél. Vagy már előbb kiebrudalják a cégtől, hiszen milyen cégvezetés szereti maga körül látni az izgága, minden lében kanál munkatársakat. A „követelőzőket”. 

Azokat, akik szeretnek tisztán látni. Szeretnek tisztán kommunikálni. Azokat, akik nemcsak a vállalat elvárásait veszik figyelembe, hanem tisztában vannak azzal, hogy a munkavállalónak is vannak jogai, és annak aktuálisan szeretnének érvényt is szerezni. 

Azokat, akik

nemcsak a cégért élnek, hanem vannak egyéb vonzódásaik is. Például az élet, mint olyan. 

Nem látják szívesen azokat, akiknek vannak álmaik és az nem feltétlenül esik egybe a vállalat céljaival. Sőt. A munkahelyre úgy tekintenek, mint a pénzkeresés egy forrására, de nem azonosulnak tökéletesen. Mert másra fókuszálnak, mert más irányba haladnak. Vagy azért mert egyszerűen nem akarnak. 

Egy ilyen kolléga aztán lehet, hogy felteszi a kérdést, hogy mikor kap (majd) fizetést. Lehet, hogy sok rossz tapasztalat után felteszi ezt a kérdést rögtön az első munkanapon. 

A munkáltató meg elküldi, mert annak is vannak rossz tapasztalatai. Naná. És tudja, hogy nincs szüksége ilyen kollégára. A végén még pénzt akar, időben, meg egy átlátható, korrekt munkahelyet.

Ajánljuk még:

Mérgező munkahelyek: van megoldás, ha változtatnál!

Minap kávézás közben mosolyogva hallgattam, ahogy a barátnőm csillogó szemmel, szinte levegőt sem véve mesél a munkahelyéről. Nem magáról a munkáról, hanem a közösségről, kollegákról, vezetőségről, akikkel már lassan egy éve együtt dolgozik: „Tündi, el sem hiszem, hogy egy ilyen helyen dolgozhatok, ahol figyelembe vesznek minket”. Néhány nap múlva már egy másik ismerősömmel kezdtünk diskurzusba, amikor megjegyezte, ha így folytatódik, ő elhagyja Erdélyt, mert egyre több energiáját emészti fel az, hogy nap mint nap be kell menjen abba a közösségbe, ahol dolgozik.

 
X
Már követem az oldalt