TudatosVegasz

Olcsó és egyszerű, mégsem való mindenkinek – mi is az a fintech bankszámla?

A hagyományos bankolás után ijesztő lehet, hogy a fintech bankszámlák is feltűntek a terepen. Ezek az új és modern megoldások sokaknak érdekesek és hasznosak lehet – a pénzügyi szakértő segítségével utánajártunk, miért! 

Gimnazista voltam, amikor számítástechnika-órán már nemcsak a könyvtárak alkönyvtárainak alkönyvtárait gyártottuk óráról órára, hanem az utolsó 15-20 percben internetezhettünk is. Valójában fogalmunk sem volt róla, hogy ez mit jelent, mit kellene csinálnunk, mire kellene használnunk a netet, vagy hogy egyáltalán mi is az pontosan – egy kicsit úgy tűnt, mintha a tanár úr is bizonytalan lenne ebben a témában. Teltek az évek, a betárcsázós hang pedig egyre halványabb emlékként bukkan elő, ráadásul csak olyankor, amikor egy-egy nosztalgiázós beszélgetés közben felmerül, hogy ki emlékszik még a hajlékonylemezekre?

Rövid idő alatt sokat változott a világ. Most, húsz évvel később az okostelefon nemhogy az életünk része, de az egyik legfontosabb tárgy a hétköznapjainkban. Manapság wifi vagy mobilnet nélkül szinte nincs élet, a telefon pedig munkaeszköz, edző, könyvtár, nyelvtanár, fényképezőgép, naptár és jegyzetfüzet egyben, emellett segít kapcsolatban maradni a szeretteinkkel, informál a közélet eseményeiről és emlékeztet a határidőkre, jövőbeni teendőkre. Ráadásul a vásárlás, a bankolás, a pénzügyeink intézése is egyre könnyebb, egyre gördülékenyebb általa. A hagyományos kereskedelmi bankok különböző alkalmazásai mellett néhány éve megjelentek az úgynevezett „fintech” cégek, amik banki szolgáltatást kínálnak. Ilyen például a Revolut, a Wise és a Curve.

Mi az a „fintech” bankszámla?

A „fintech” az angol „financial technology” kifejezés rövidítése, ami lefordítva „pénzügyi technológiát” jelent.

„Az emberek sokszor gondolnak úgy a hagyományos kereskedelmi bankokra, mint egy ódon, rugalmatlan, konzervatív intézményre. Ezzel szemben a fintech megoldások kis szervezettel, startupként indulnak, modernek, divatosak és rugalmasak. Próbálnak a lehető legnagyobb internetes jelenléttel és a lehető legügyfélcentrikusabb hozzáállással minél több ügyfelet elhódítani a hagyományos bankoktól. „A fintech cégek gyakorlatilag internetes technológián alapuló, internetet használó nemzetközi startupok, amelyek ügyfélköre egyértelműen növekszik, s ennek megfelelően a termékeik száma is egyre bővül” – avat be Barta Bence.

A Pénzügyi Mentor alapítója hozzátette, hogy a fintech cégek egy speciális igényekkel jól körülírható részpiacot céloznak meg, jellemzően olyan fiatalokat, vagy fiatalos gondolkodású idősebbeket, akik jártasak a technológiában, nem félnek az internettől, napi szinten használják és jól is használják azt, abban mindennapi társat és lehetőséget látnak.

A fintech bankszámlák előnyei

Az első és talán legfontosabb előnye a kereskedelmi bankokkal szemben az árelőny. Olcsóbbak, mint a hagyományos bankoknál vezetett bankszámlák, mert ezeknél jellemzően nincs semmilyen kezelési díj vagy költség. (Ebből persze hátránya is származik, de erről majd később.)

A növekedési szakaszban, vagyis amikor hirtelen kell(ett) ügyfeleket bevonzaniuk, akkor nagyon jellemző a fintech cégekre, hogy úgy viselkednek, mint az MLM-vállalkozások (vásárlást ösztönző marketingformák), vagyis különböző kedvezményeket, ajándékokat adnak a régi és az új ügyfeleknek. „Általában az a stratégiájuk, hogy ha a meglévő ügyfél hoz egy új ügyfelet, akkor mindketten jutalomban részesülnek. Ezzel rövid idő alatt sok új ügyfelet tudnak bevonzani. Így lett például a Revolutnak szinte pillanatok alatt közel 18 millió felhasználója” – árulta el a pénzügyi szakértő.

Az előzőből is következik, hogy a fintech bankszámlák esetében minden online intézhető. Nem kell ide-oda menni, nyomtatni benyújtani, igényelni, űrlapokat postázni vagy személyesen leadni. „A fintech cégek olyan biztonsági rendszereket fejlesztenek ki, amelyek megfelelnek az adott országban működő szabályozó hatóság által előírtaknak, és ezeknek megfelelően mindent el lehet intézni az okostelefonnal. Ez ugyancsak nagy előny lehet azoknak, akiknek nincs ideje hosszú perceket, órákat a bankokban tölteni ilyen-olyan ügyintézés miatt.”

A rendszer egyértelmű előnye az egyszerű kezelőfelület és a könnyű használhatóság. Ezeknek a cégeknek mindig van egy profin lefejlesztett, programhibától mentes és divatos okostelefon-alkalmazásuk, hiszen nem engedhetik meg maguknak, hogy az applikációjuk ne működjön, hirtelen lefagyjon vagy megfertőzze egy vírus.

Az alkalmazások így legtöbbször hibamentesek, rendkívül egyszerű és élvezetes a használatuk.

A fintech bankszámlák hátrányai

Ahogy korábban említettük, a fintech bankszámlák lényegesen olcsóbbak, mint a hagyományos bankoknál vezetett bankszámlák. Ennek hátránya, hogy jellemzően spórolnak a vevőszolgálaton.

„Ha bármilyen problémánk adódik, akkor nem tudunk úgy eljárni, mint egy hagyományos intézmény esetében. Nem tudunk éjjel-nappal felhívni egy központi telefonszámot, vagy bemenni egy épületbe és sorszámot húzni, hogy valaki ránézzen a számlánkra és segítsen. Napokon, heteken, vagy akár egy hónapon keresztül is várnunk kell arra, hogy megoldódjon a problémánk. Egyszerűen nincs meg az apparátusuk erre, de éppen ezért tudnak olcsók maradni” – magyarázta Barta Bence. Egyébként jellemzően

megoldják a problémánkat, csak arra akár 30 napot is várnunk kell,

nemcsak néhány percet, mint amit a hagyományos bankok esetében megszoktunk.

„Például ha valakinek csak ilyen fintech bankszámlája van, és lefoglalózna egy ingatlant, elindítja az utalást, de a tranzakció valamiért nem valósul meg. Ennek egyébként a minimálisnál is kevesebb az esélye, de előfordulhat mondjuk éppen azért, mert a korábbi vásárlási szokásokhoz képest szokatlannak tartja a fintech cég a nagy összegű utalást. S amíg egy hagyományos banknál felhívjuk az ügyfélszolgálatot, reklamálunk, és pár perc múlva megvalósul az utalás, addig a fintech bankszámla esetében könnyen előfordulhat, hogy várnunk kell néhány napot vagy akár egy hónapot. És ez alatt az idő alatt eladhatják azt az ingatlant. Fogyasztóbarát, de nem 100 százalékos a fintech cégek működése” – részletezte Bence.

Emellett fontos, hogy a fintech bankszámlák nem OBA-védettek. Az Országos Betétbiztosítási Alap a kereskedelmi bankok betéteseit védi abban az esetben, ha a bank működését a felügyelő szerv valamiért visszavonta, vagy elrendelték annak felszámolását – az OBA 100 ezer euróig 20 napon belül kártalanítja az ügyfeleket. 

Kinek ajánlottak a fintech megoldások?

Főleg azoknak, akik kiegészítő szolgáltatásként tekintenek erre a lehetőségre. A mindennapok bankolásainak dühítő, kisebb-nagyobb költségeit megspórolhatjuk vele, viszont javasolt mellette egy hagyományos bankszámlával is rendelkezni. Annál is inkább, hiszen például a már említett Revolut idén április elsejétől megszünteti a magyar IBAN-ra vonatkozó számlaszámokat és litván számlaszámot ad a regisztrációhoz.

„Ez többek között azért lehet kellemetlen a magyar felhasználók számára, mert ha valaki például megszüntette korábban a hagyományos kereskedelmi banknál vezetett számláját és a fintech számlájára kapta a fizetését, az most kénytelen egy másik magyar bankszámlaszámot megadni a munkáltatójának, hiszen munkaadó valószínűleg nem fogja a litván bankszámlára utalni a bérünket, mert annak költsége több ezer vagy akár tízezer forint is lehet. Persze erre már lehetett készülni, hiszen hónapokkal ezelőtt tudvalevő, hogy így döntött a Revolut” – mondta a pénzügyi segítő. Szerinte többek között ez is azt mutatja, hogy a fintech megoldások hatékony használatához a felhasználó részéről a technológia változásaira fogékony, tájékozott, modern, friss és fiatalos gondolkodás szükséges.

Viszont ha valaki átlátja és tudja használni a fintech alkalmazásokat, az rengeteg olyan lehetőséghez juthat általuk,

amelyekhez a hagyományos bankoknál nem.

Barta Bence azt javasolja, hogy ne tartsunk milliókat a fintech bankszámlán. Tartsuk a pénzünket hagyományos banknál vezetett bankszámlán (mindenféle extra szolgáltatás vagy akár bankkártyaigénylés nélkül), a fintech számlát pedig használjuk a mindennapokban – legyen rajta annyi pénz, amennyi fedezi a vásárlásainkat egy héten, egy hónapban. Mintha mindig a zsebünkben lenne egy virtuális pénztárca. A nyár tervezgetésekor különösen időszerű lehet ezzel foglalkozni, hiszen külföldön több előnyünk is származhat abból, ha használjuk a fintech bankkártyánkat, a valutaváltása ugyanis jóval kezdvezőbb, mint a hagyományos bankoknak.

Ha valaki kacérkodik a gondolattal, hogy egy új szintre lépjen a pénzügyeiben, érdemes végiggondolnia, hogy valóban neki való-e egy fintech bankszámla vezetése a meglévő, hagyományos bankszámla mellett.

Ajánljuk még:

Unatkozunk, tehát vagyunk: hová tűnt a semmittevés és az álmodozás az életünkből?

Az elmúlt hónapokban a szokásosnál többször utaztam vonaton. Ahogy bámultam az elsuhanó tájat, a kocsiban azt vettem észre: kis túlzással nem múlt el úgy egyetlen perc sem, hogy ne pittyent volna valaki telefonja. De enélkül is azt bújták az utasok. Az okostelefon egy rendkívül hasznos eszköz, sokunk életét megkönnyíti a létezése. Mégis... már nincs időnk egy kicsit befelé fordulni, álmodozni, az életünk dolgain elmélázni – pedig ez fontos a lelki egyensúly és a személyiségfejlődés szempontjából is.

 

Már követem az oldalt

X