Letiltott a telefonom, avagy az elfelejtett jelkód és a biztonsági mentés fontosságának története

Egy fárasztó hétvégén heverésztem a kanapén, amikor észrevettem a telefonomon egy értesítést, miszerint új frissítés érkezett a szoftverhez. Mivel éppen tökéletesen ráértem, meg egyébként is ajánlott elvégezni ezeket a frissítéseket, megnyomtam az engedélyezést. A telefon jelkódját kérte a készülék, és beütöttem a hat számjegyet, mivel az arcfelismerő valamiért nem működött (de talán a frissítéseknél minden esetben a jelkódot kéri).

A második sikertelen próbálkozás után felültem és kicsit már izgatottabban ütöttem be a hat számjegyet, kisebb változtatással és nagyobb odafigyeléssel, ha már az első két alkalommal nem jártam sikerrel. Talán az ötödik próbálkozás után zárt le a telefonom, egyre idegesebben olvastam a kijelzőn, hogy egy perc múlva próbálkozhatok újra, majd jött a három perc, a nyolc meg a tizenöt, végül az egy óra. Ekkor már listát írtam a lehetséges jelkódokról és sorban húztam le egymás után azokat, amiket kipróbáltam – hiába, egyik sem működött.

Meg nem érinthetem

A zárolás ellenére internetem volt, a wifi működött, a bejövő hívások minden formáját tudtam fogadni, csak éppen én nem tudtam semmit kezdeni a készülékkel. Hallottam, ahogy üzenetet kapok, de azt már nem láttam, mit és kitől. Mindez szombat délután történt, mikor máskor, amikor semmilyen ügyfélszolgálatot nem lehetett semmilyen módon elérni.

Vasárnap már több órát kellett várakoznom az egyes próbálkozások között, viszont sehol nem találtam arról információt, mennyit lehet próbálkozni összesen. Valami beállítástól függ, de ki foglalkozik azzal, hiszen miért jutna eszébe bárkinek is a készülékvásárlás és üzembehelyezés közben, hogy egyszer majd olyan pillanatnyi elmezavarral küzd, mint én, és nem jut eszébe az a hat számjegy, amit naponta többször beüt, az a mozdulat, ami a hüvelykujjában van. A pontot az i-re az tette fel végül, amikor hétfő reggel a tizenakárhányadik próbálkozás után egyszeriben elvesztettem a további lehetőséget. Ráadásul hétköznap lévén,

az ébresztő hatkor belekezdett a jól ismert dallamba – és nem tudtam kikapcsolni,

csak „szundiztatni”. Elrejtettem a készüléket egy halom párna alá és időnként ránéztem, hogy szüneteltessem az ébresztőt, miközben alig vártam, hogy a munkám végeztével végre elindulhassak a szervízbe. Már akkor elkezdtem rettegni, hogy le kell törölni az adatokat, de abban reménykedtem, hátha van egy titkos módszer, amivel menteni lehet a menthetőt.

Két év: kuka

Nem volt. Pontosabban csak az a végső, a gyári beállítások visszaállítása. Az üzletben dolgozó fiatalember rendkívül segítőkész volt, kedves és könyörtelen. Miután kikérdeztem, tud-e bármilyen alternatív lépésről az adatok mentését illetően az adott helyzetben, közölte, hogy olyat nem, ami biztonságos, majd szinte kérdés nélkül kiadta a készüléknek a visszaállítást elindító parancsot.

Vártam, amíg a rendszer egymás után törölte a képeimet, alkalmazásaimat, mindenféle beállításomat, mindent, amit az elmúlt lassan két év alatt csináltam a telefonon. És igen, azt a két évvel ezelőtti utolsó biztonsági mentést tettük vissza, amikor készüléket cseréltem, vagyis

a telefon két évet visszafiatalodott, én meg legalább annyit öregedtem,

amikor belegondoltam, mennyi képben megörökített emlékem veszett el és milyen sok idő lesz visszaállítani mindent abba a szombat délelőtti állapotba.

Hogyan felejthettem el a jelkódomat?

Az emlékeket jellemzően visszakereséssel hívjuk elő a memóriánkból, mintegy felszólításokat küldünk, hogy azok segítségével hozzáférjünk a tárolt információkhoz. Ez történik például akkor is, amikor az orgona illata eszünkbe juttat egy óvodai anyák napját, vagy a friss kalács illatának köszönhetően hirtelen ott termünk képzeletben a nagymamánk konyhájában. Ezeknek a visszakereséseknek a segítségével tudatosan is dolgoztathatjuk a memóriánkat, például amikor egy ismerős nevére gondolva eszünkbe juthat, hol találkoztunk először. Általában a PIN-kódokhoz hasonló jelszavak esetében is ez a visszakeresési mechanizmus működik, amit előidézhet a telefon vagy a bankkártya látványa, esetleg maga a billentyűzet vagy az ujjaink jellegzetes, automatikus mozdulata.

Egyes szakértők szerint a kódunk ismételt elfelejtése alapvetően egy új visszakeresési mintát hozhat létre, vagyis a PIN-kód előhívása

csak a legutóbbi, sikertelen előhívás emlékét idézi fel, nem pedig az eredeti emléket.

Nem arról van szó, hogy az eredeti információ végképp törlődött volna, de a sikertelen próbálkozások révén egyfajta „feledés-hurokban” ragadt. Ilyenkor hasznos lehet, ha alszunk rá egyet, és másnap tiszta fejjel újra próbálkozunk. Viszont az is előfordulhat, mint az én esetemben, hogy akár napokon vagy heteken keresztül nem sikerül előhívni az eredeti adatot – és ahelyett, hogy kivárnánk a visszakeresés helyreállását, újkezdünk mindent.

És most olyan hat számjegyű kódot adunk meg, amiben biztosak vagyunk, hogy soha, de soha nem felejtjük el. Amennyire biztosak voltunk ebben az előző alkalommal is… A rendszeres biztonsági mentésről pedig senki ne feledkezzen meg!