Fejesugrás a múltba, avagy fényképalbumot minden nappaliba!

Tech

Fejesugrás a múltba, avagy fényképalbumot minden nappaliba!

Mindig is egyfajta csodának tartottam, hogy az ember képes „fényképbe zárni” egy adott pillanatot. Lapozgattam a családi albumot és azon kezdtem gondolkodni, milyen keveset is tudok én erről a csodáról.

Épp a gyermekeim babakori fotóit nézegettem, amikor az érzés a hatalmába kerített; milyen hihetetlen és csodálatos dolog, hogy egy rég elmúlt, visszahozhatatlan pillanatot mégis nézegethetünk! Újra átélhetjük az akkori pillanat érzéseit, felidézhetjük a születésnapi tortánk ízét, az elfújt gyertyák füstjének illatát vagy az ajándékozás örömét.

Régen az emberek beérték festőművészek által készített portrékkal, családi- és tájképekkel, ám a 19. század elején berobbant az új technológiai vívmány, egy úgynevezett optikai, vegyészeti eljárás, amely segítségével elkészültek az első fényképek. A fényképezés technikai feltételeit, a fény optikai és kémiai hatását már régebben is ismerték, ám a 19. századi társadalom modernség és gépek iránti érdeklődése és tisztelete egyszerűen „szükségszerűvé” tette a fotográfia feltalálását.

Az első fényképezőgépek egyszerű fából készült dobozok voltak és egy fénykép elkészülési ideje több percig tartott. Épp emiatt a „fotómodelleket” különféle nyak- és testmerevítő eszközökkel látták el, hogy semmiképp se mozduljanak meg, amíg a fotó el nem készült.

 A képrögzítés fejlődése

A következő évtizedekben a fényképészet és maga a fényképezőgép szerkezete rohamos fejlődésen esett át. Az első, amatőröknek és hobbifotósoknak készült gép 1888-ban került piacra. Megalakult az Eastman Kodak Company, ami a mai napig a vezető cégek egyike. A Kodak által bevezetett újítások lehetővé tették, hogy bárki hozzájuthasson az egyszerűen és könnyen kezelhető gépekhez. 

Az első színes képet egy angol fizikus, James Clerk Maxwell készítette 1861-ben, ám a színes fotók egészen az 1910-es évekig ritkaság számba mentek. Az akkoriban készült fekete-fehér képeket sokszor utólag, kézzel színezték.

A technológiai megújulás mai gyorsvonatokat megszégyenítő sebességgel robogott előre, és évről évre egyre modernebb gépekkel rukkoltak elő. Én olyan melegséggel a szívemben gondolok vissza a saját gyermekkoromra, amikor anyával kézen fogva elsétáltunk a fényképészhez, akinek beadtuk a féltve őrzött 24 képből álló tekercset. A hölgy előhívta a képeket egy sötétkamrában, néhány nappal később pedig mehettünk értük. Még mindig emlékszem, milyen izgalommal bontottuk ki hazaérve a borítékot. Abban az időben igazán meg kellett gondolnunk, miről szeretnénk fényképet készíteni.
Általában az első és utolsó kettő kép nem is sikerült.

Napjainkban a fényképészet mint önálló szakma teljesen átalakult. A világ digitalizálása teljes mértékig átformálta a fényképalkotás jelentését. Felsőoktatási intézményekben a hallgatók tanulhatnak fotográfiát mint művészeti ágat. Fontos, hogy az utókor megismerje ennek a különös és fantasztikus dolognak a hátterét, a múltját, ami több mint kétszáz éven át olyan sok ember megélhetését biztosította, akik a fényképészet szakmában dolgoztak.

Az utóbbi években, főleg az okostelefonok egyre nagyobb népszerűsége miatt, bárki bármikor készíthet fényképeket. Sokan vannak, akik szeretik fotózni a természetet, a régi épületeket, szemet gyönyörködtető ételeket, háziállataikat, gyerekeiket vagy akár saját magukat.

Meg sem próbálom megbecsülni, személyenként hány kép készül egyetlen nap leforgása alatt – csak a családunkban.

De vajon hány fotóról mondhatjuk el, hogy igazán különleges lett? A folyamatosan keletkező, több ezer fotót mikor van időnk és energiánk átnézegetni? Ha rá is vesszük magunkat, igen időigényes tevékenység, ráadásul képernyőn keresztül csodáljuk őket. Nem is olyan régen leült együtt a család, ölünkbe vettük a súlyos fényképalbumokat és lapozgattuk őket, jókat nevettünk és röpködtek a „Júj, erre emlékszel?”-mondatok. Szerettem azokat az időket.

Ezért is törekszem arra, hogy minél több képet nyomtassunk ki és tegyünk albumba. A könyves szekrényünk egyik polcán sorakoznak egymás után az esküvői, nászutas, babavárós és a rengeteg élménnyel teli albumok.

Nagyon jó családi időtöltés együtt „fejest ugrani” a múltba.

Azért is szeretem a papír alapú képtárolást, mert soha nem lehet tudni, hogy a telefonunk, fényképezőgépünk vagy laptopunk mikor adja meg magát. Persze sok helyen tarthatunk másolatot a fotóinkról, mégis, megvan az esélye annak, hogy valahogyan elveszítjük a képek digitális verzióját. 

Mindenkit buzdítok arra, hogy minél több hagyományos albumot készítsen, és azt is tanácsolom magamnak és másoknak is, hogy próbáljunk kevesebb, ám különleges képeket készíteni. Nagyon jó érzés megörökíteni egy szülinapot, de el tudja venni a visszanézés varázsát, ha mondjuk hatszáz képet kell végigpörgetni. A másik dolog az albumkészítés mellett, ami szerintem óriási hangulatemelő erővel bír és szeretetteljessé teszi otthonunkat, az, ha minél több képet teszünk a falra hangulatos képkeretekben. Hétvégi programnak sem utolsó!