Arcképadatbázisok a gyakorlatban: egy rendszer, ami nyitott könyvvé teszi az életünket

A mesterséges arcfelismerés technológiája talán egyikünk számára sem ismeretlen, hiszen a filmipar már több mint egy évtizede próbál minket hozzászoktatni ahhoz, hogy igenis meg tudja mondani egy gép, ki látható a képen. De azért valljuk be: teljesen más a mozivásznon látni, mint a saját bőrünkön tapasztalni, hogy a számítógépek neveket, lakcímet rendelnek egy elhomályosodott fényképhez. Amihez persze az kell, hogy rengeteg fénykép álljon a gép rendelkezésére... 

A Clearview AI, egy arcfelismerő rendszereket fejlesztő magáncég például évek óta dolgozott ezen. Mára a hírek szerint akkora fotógyűjteményt építettek, amekkora még az FBI-nak sincsen. Egy automatizált algoritmus segítségével az interneten szabadon elérhető oldalakról szedték a fotókat: a közösségi oldalaktól kezdve a nyilvános honlapokon keresztül a különböző cégek és vállalkozások bemutatkozó oldalain át ezer forrásból. A begyűjtött képeket a rendszer névvel is ellátta.

Egyes szolgáltatók – mint a Facebook – tudtak róla, hogy oldalukról is gyűjt a Clearview, más vállalatok, mint a Twitter, azt állítják, nem engedélyezték az adatgyűjtést.

Miért gyűjtenek arcképeket?

Természetesen a legújabb arcfelismerő rendszerük minél hatékonyabb működése érdekében. Ugyanis ezekhez a felismerő rendszerekhez szükség van egy olyan háttér-adatbázisra, amivel a rendszert éltető mesterséges intelligencia össze tudja hasonlítani az aktuálisan elemzett fotót, illetve képes azonosítani a rajta szereplő személy vonásait.

A cég most mossa kezeit. Arra hivatkozva, hogy csakis a nyilvános képeket használták fel, teljesen elfogadottnak és helyénvalónak tartják működésüket. És igen, ha a bűnüldözés oldaláról közelítjük meg, valóban mondhatnánk, hogy nagy segítségére lehet a rendőrségnek, ha a körözött személyeket vagy eltűnt embereket kell azonosítani, s ezért mind hálásak lehetünk a cég munkájának.

A probléma csak az, hogy a Clearview magáncégek számára is elérhetővé tette a begyűjtött adatokat. Gondoljunk csak bele: adott egy algoritmus, ami az arcvonásaink elemzésével az adatbázisában szereplő minden vonást matematikailag értelmezhető vektorokká alakít, és a hasonló értékek alapján csoportokba rendezi őket. Amikor a rendszer egy azonosítandó arcot fedez fel, azt is átalakítja, és összeveti a már tárolt értékekkel, majd kidobja a leginkább hasonló találatokat. Tehát ha a rendszerbe futtatjuk a képünket, az összegyűjti az összes, rólunk készült képet, amikhez ráadásul még azt is odatűzi, honnan származnak. Képek, összefüggések, adatok és információk alkotnak mátrixot ekkorra, nyitott könyvvé téve az életünket. Avatatlan kezekbe kerülve nagy károkat okozhat ez.

A magáncégeknek való adatszolgáltatás és maga az adathalászat is nagyon komoly erkölcsi, etikai és személyiségjogi aggályokat vet fel. Nem véletlen, hogy a cégnek számos feljelentéssel kellett szembenéznie, aminek az lett a vége, hogy egy bírósági egyezség értelmében véglegesen megtiltotta a legtöbb magáncégnek szolgáltatása igénybevételét. Hangsúlyozom: a legtöbb magáncég számára.

Mivel semmi sem fekete-fehér, újra ki kell emelnünk: az alapgondolat és a rendszer maga nem ördögtől való. Elég csak sorra vennünk azokat az eseteket, amikor az algoritmusnak köszönhetően oldottak meg bűnügyeket, fogtak el tolvajokat vagy azonosítottak fegyveres támadókat. Egy indianai lövöldözéssel kapcsolatban kifejezetten elismerően nyilatkoztak a bűnüldöző szervek: az elkövetőnek nem volt korábbi rendőrségi ügye, nem volt jogosítványa, nem szerepelt kormányzati adatbázisokban, így más arcfelismerő módszerekkel nem tudták volna azonosítani – a Clearview segítségével viszont 20 percen belül kézre kerítették. Ez tényleg döbbenetes eredmény, ami a társadalom hasznát szolgálja.

De hol lehet a határ hasznosság és veszély között?

Vajon meddig mehetünk el az adatvédelem határait feszegetve, és meddig tűrhető az állandó nyomon követés? Bízhatunk-e a rendszerben, és ismerjük-e a negatívumait? Kerülhet-e rossz kezekbe és okozhat-e valós problémát a mindennapjainkban? Komoly és elgondolkodtató kérdések. Kérdések, amelyek a törvényhozást is aktívan foglalkoztatják.  2021. november 29-én az Egyesült Királyság adatvédelmi hatósága (ICO) „az Egyesült Királyság adatvédelmi törvényeinek súlyos megsértését” állapította meg a Clearview cég tevékenységével kapcsolatban, és leállította a cég tevékenységét, majd felszólította őket a begyűjtött adatok törlésére.

Számos más ország is hasonlóképpen járt el: 2021. december 16-án a francia adatvédelmi hatóság (CNIL) jogellenesnek találta a Clearview tevékenységét, és felszólította az adatkezelés leállítására és az adatok két hónapon belüli törlésére. 2022. február 10-én az olasz adatvédelmi hatóság (Garante) több jogsértést is megállapított a Clearview AI-nál, 20 millió eurós bírságot szabott ki a társaságra, és kötelezte az olasz lakosok adatainak törlésére és az adatok feldolgozásának leállítására. 

Kérdezze meg az ausztrálokat, milyen megfigyelés alatt élni

Mert ott bizony már rutinszerűen működik a rendszer. A karanténban lévőket a rendőrség ádáz szemekkel figyeli, nem is akárhogy: az otthonukban készített selfie-k segítségével tudják bizonyítani a hatóság munkatársai számára, hogy betartják a karantén előírásokat, a rendőrség számára megküldött képeket pedig arcfelismerő rendszerekkel és GPS-es nyomonkövetéssel ellenőrzik... 

A fenti rendszert biztosító Genvis technológiai startup cég G2G alkalmazását 2020 szeptemberében vették fel a COVID elleni védekezés eszköztárába. Azóta több mint 150 000 ember használta az alkalmazást. Mark Andrejevic, a melbourne-i Monash Egyetem médiatudományi professzora Arcfelismerés című könyvében azonban élesen bírálja a rendszert: „Minden online zajlott, és a szervezetek igyekeztek a dolgokat gyorsan és gördülékenyen működtetni. De a következményeket nem gondolták át.

Valóban olyan világban akarunk élni, ahol mindent megfigyelnek, ahol nincsenek privát terek?

Ez a stressz egy teljesen új szintjét teremti meg, és egész biztos nem vezet egészséges társadalomhoz.”

Bármennyire igyekszünk pozitív példákkal indokolni a teljes megfigyelés szükségességét – ezt a rendszert egyszerűen nem lehet elfogadni. Ebben a formában legalábbis biztosan nem. Csak egy példa, az ausztráloknál maradva: 2021 októberében egy kereskedelmi csoportról kiderült, hogy megsértette ügyfelei magánéletét, amikor 1,6 millió ausztrál vásárló arclenyomatát gyűjtötte össze az elégedettségi felmérések kitöltésekor. Az arclenyomatokat állítólag azért szerezték be, hogy demográfiai profilokat szerezzenek.

Ne felejtsük el: a magánéletünk, a személyes terünk, az életünk nem játék. És mi rendelkezünk felette. A Clearview és a hozzá hasonló cégek pénzt keresnek azzal, hogy begyűjtik az adatainkat és másoknak adják el azokat. Egy háttérben zajló láthatatlan munkát végeznek, a tudtunk és közvetlen beleegyezésünk nélkül, ami aztán oda vezet, hogy minden rólunk begyűjthető adat korlátlan ideig elérhető és tárolható lesz, továbbá hozzárendelhető más, velünk kapcsolatba hozható információkhoz. Jusson ez is eszünkbe, mikor legközelebb feltöltünk egy képet a strandoló gyerekeinkről vagy a hétvégi grillpartiról.