Veszélyes-e a netes flört, avagy mit üzen a mikromegcsalás?

Nem, nem arra gondolunk, hogy orvul szerezd meg a jelszavát, és böngészd végig a levelezését, az sms-eket, arra se, hogy légy résen a közösségi felületeken, és csekkolj minden lájkot, kommentet vagy megmozdulást.

Sokkal inkábba arra, hogy ne csak a kifelé, de a kapcsolatba befelé, a feléd induló jelekre fókuszálj. Majd tegyél fel magadnak néhány kínosan karcolgató kérdést, és válaszolj őszintén.

Mert… hogy vagytok, amúgy a kedvessel? Minden szuper, mint régen? Oda-vissza kerek a világ? Mikor voltatok a pároddal utoljára úgy kettesben, hogy az a kettecskén valóban rólatok szólt? Mikor beszélgetettetek utoljára meghitten? Tudod, mire gondolunk? Arra az igazi, őszinte és egymásba feledkező beszélgetésre, amely nem a ki mosogasson el, kinőtte a gyerek a cipőt, hol vásároltok be és mit a hétvégére témák körül toporog. Hanem rólatok, esetleg…. rólad. Vannak kérdései feléd a párodnak? Érzel erőt és valódi figyelmet a kérdéseiben? A feltett kérdés után veled marad a válaszban is? Nem fordít hátat, nem rohan mindig, ha a te dolgaidról, vagy a kapcsolatról esik szó?

Mondd csak, tervezitek a közös jövőt? Szóba kerül a holnapután? És az azután? Csillog a szeme, ha rád néz?

Lehet, hogy furcsának tartod ezeket a kérdéseket, és nem is kellemes szembenézni a valósággal, de hidd el, ha gyanú fészkeli be magát a szívedbe, ha nem tudod nem észrevenni a baljós jeleket, akkor jársz el helyesen, ha először és nagyon erősen a kapcsolatba befelé figyelsz, és a kettőtökre vonatkozó kérdésekre keresed a választ, közelebb kerülhetsz az igazsághoz, mintha kilesnéd titkait.

Az, amit a neten, akár egy elcsípett levélben megpillantasz, az ugyanis a legtöbbször csak tünet.

Ez nem jelent azonnali felmentést a netes más körül legyeskedés, flörtölés alól, a mikromegcsalás felelőssége és súlya alól, de ennek megértése segítheti a tisztánlátást, és segíthet megfelelő döntéseket hozni a jövőtöket illetően.

De miért flörtölget a férfi a neten? Miért kifelé szórja bókjait, kedvességét, miért másban akar bizsergést kelteni? Miért ígér fűt-fát, akár ismeretlen nőknek is? Miért nem befelé gavallér? Miért hárít érzelmi intimitást (nem a szexet) otthon, ha kintről azt belopja mástól? Miért kommunikál kifelé a kapcsolatból? Miért füllent itt, tagad amott, mutat olyat önmagáról, ami nem igaz?

Egyszerű lenne abban megállapodni, hogy a férfiak természete ilyen, hogy ösztönből kalandot keresnek, és előbb-utóbb a legszebb-legkedvesebb nőt is megunják otthon, mert ez olyan leegyszerűsítése lenne a jelenségnek, amely nem segíti elő a konkrét helyzetek megoldását. Ráadásul olyan jellegű, általános felmentést ad nekünk, a nőknek, amely nem feltétlenül és nem generálisan jár nekünk.

A párkapcsolat lélegző, élő, érző szövet

Ha azt nem tápláljuk szeretettel, szép energiákkal, ha nem tápláljuk úgy, közösen, ahogy azt a közös akarat mentén életre keltettük, akkor az a kapcsolat elszárad, elsorvad.

Egy ideig elég, ha csak az egyik fél táplálja. Úgy is sokáig életben marad, ha hol az egyik, hol a másik ügyel fejlődésére. Ám gyors és látványos pusztulás akkor következik be, ha a párkapcsolatot életre keltő felek, mindketten hátra lépnek az azzal járó feladatok elöl.

Ilyenkor az egyik esetleg flörtöl és folyton hűtlen a neten, a másik meg a karrierjét építi lendületből, de a párkapcsolatot nem. Ilyen is van.

És van olyan, amikor az egyik táplálná, tesz vagy tenne érte, de belefut a másik közönyébe, és annak kifelé forduló hátába ütközik kérdéseivel. Amikre, ha nyíltan kérdez, nem is kap választ. Csak maszatolást, apró, de konok hazugságokat, vagy az addiginál is magasabb falat épít közéjük a kicsikart válasz vagy a tagadás.

De tényleg, miért keres valaki olyan élményt kinn, amely karnyújtásnyira hever tőle odabenn? Sokszor azért, mert hiába a közelség, ha egyébként az élmény elérhetetlen, láthatatlan üvegen át látják csak a másikat. Tompán szólnak a szavak, vagy torzul a mondandó, az IGAZI üzenet üvegfalon innen és túl reked. Megkövesedett a kommunikáció vagy csak csetlenek-botlanak ebben a felek. Valami, valahol sérült, és nincs erő a visszafejtésre, ki mikor, hol, mit szólt olyat. Vagy sose szólt, mégis elhalt a szerelemnyelv közöttük.

Esetleg sok a feszültség, és a netes kacsingatás a szelep. Máskor kevés a sikerélmény, és gyors, olcsó, de a megtépázott önbecsre hatékony gyógyír a hamisság, valaki (vagy valakik) valójában ki nem érdemelt és sokszor méltatlanul megszerzett elismerése.

Máskor egyszerűen kell az izgalom, igen, ilyen is van, nem tagadható, amikor valóban nem szól másról, csak kalandkeresésről, és egy olyan tükörről, amelybe már csak ritkán néz bele, vagy csak fásult örömmel az, aki kézközelben van.

Természetesen nagyon fontos kérdés, hogy ki van a cset túloldalán?

Random partnerek, akik napról napra változnak? Szépek, nem szépek, okosak, vagy felszínesek bármely korosztályból, csak FIGYELJENEK?

Esetleg egy ex? Vagy egy régi, gyerekkori szerelem bukkant fel? Netán egy új kolléganő?

Mit oszt meg a kapcsolatról másokkal? És nem csak a megosztás mélysége számít, hanem, vajon igazat-e? Vagy csak önmaga igazságát. Mennyire adja ki szavakkal azt, akihez tartozik? Mert minél jobban, minél hangosabban és minél inkább eltorzítva a valóságot üzen kifelé a másikról és a kapcsolatról, annál veszélyesebb a netes flört a kapcsolatot tekintve.

Ez ugyanis – még ha csak a neten, ha csak szavak, vagy fotók erejéig is – de akkor is csalás. Mikrocsalás, de nagy árulás.

Ezt fogalmazta meg nem is olyan rég egy ismerős is, aki pár hónapja vette észre, hogy párja kezéből nem esik ki a telefon. Szinte eggyé vált az eszközzel, a szeme és a figyelme a pár négyzetcentis kijelzőre tapadt. Vitte magával a telefont a boltba, a mosdóba, az ágyba, kutyasétáltatáshoz, még a gyerek altatásához is.

Ahogy meséli, hosszú idő telt el, mire ráébredt, hogy baj van, és nem kifejezetten a telefonra fókuszáló, üveges tekintet miatt. Sokkal inkább azért, mert az a tekintet elkezdte KERÜLNI az övét. És elkezdte kerülni a kommunikációt és az intimitást is. Ha valamiért mégis elkerülhetetlen volt az érintés, akkor is gyorsan kifordult az ölelésből vagy elhajolt a simogató kéz alól. Nem kérdezett, nem osztotta meg vele többé a gondolatait, miközben szemlátomást mással igen, hiszen gyakran volt látható az üzeneteket író ujjak fürgesége.

És akkor elkezdett tűnődni, eleinte csak magában és halkan, hogy mi történt, mi zajlik az orra előtt? Mi történt kettejükkel? Hol a hiba?

Majd egy idő után, amikor bár ő tiszta szeretettel közeledett újra és újra a párjához, de lepattant annak páncéljáról – hát feltette a kérdéseket neki is. Először heves tagadás volt a válasz, még ép elméjét is megkérdőjelezte, és persze visszatámadt, minősített, féltékeny hisztérikának könyvelte el az ismerőst. De mivel a szeretet és az abból fakadó kérdések nem szálltak el nyomtalan, pár hét után belefáradt a kérdésekbe. Kiderült, hogy egy volt osztálytársnővel bukkantak egymásra. Kölcsönösen rácsodálkoztak a másikra, és eleinte, heteken, pár hónapon át CSAK cseteltek, megszórták egymást bókokkal és figyelemmel, aztán találkozgatni kezdtek. Pedig csak mikromegcsalásnak indult. Csak netes flörtnek. Csak szavak, csak billentyűn kopogás, képernyővillódzás.

Ők próbálták megoldani a helyzetet, annál is inkább, mert a kipattant titok után az osztálytársnő nem maradt a cset túloldalán, ahogy jött, úgy tűnt el újra. Még együtt élnek, egy lakásban próbálkoznak, de talán hiába: mert minden este látja, hogy a párja tenyerébe beleolvadt (ismét) a telefon.

Csetel, ír sebesen, bonyolódik, szövi az új kapcsolatot. Először csak cset, csak szavak, csak képernyővillódzás. Mikromegcsalás. És miközben vacsorát főz a párjának, és keresi a másik felé vezető utat, azt reméli, hogy nem szalad a törésig, a válásig tovább.