Titkos szerelmek, avagy ne romantizáljuk azt, ami szimpla árulás

SZPSZ

Titkos szerelmek, avagy ne romantizáljuk azt, ami szimpla árulás

Az első nagy szerelem, vagy az igazinak hitt, ami aztán mégse teljesedett ki – akkor van a helyén egy új, tartós kapcsolatban, ha az szép emlék csupán. Ahogy egy váratlan, üde munkahelyi vonzalom is akkor tartható a megfelelő szinten, ha az nem válik buja titokká, ha azt nem erősítjük meg se kimondott, se leírt vágyódó szavakkal, se tettekkel. Mert nagyon is igaz az a mondás, hogy az érzéseinkről nem tehetünk, de a cselekedeteinkről igen.

Időről időre belefutok abba, hogy a netes (és az offline) flörtölés körül felcsapnak az indulatok. Nagyon is megosztó a kérdés, hogy a flörtölés, egy vonzalomra alapozott ilyen-olyan hőfokú kapcsolatépítés, kapcsolattartás az vajon megcsalás, vajon árulás, esetleg egyik sem, csak ártatlan kis szórakozás, amihez mindenkinek joga van. Annak is, aki párkapcsolatban él – vagy annak igazán. Mert kell valami, ami felrázza a méla hétköznapokat.

Ugyanilyen gyakran találkozom azzal is, hogy a párunk háta mögötti kapcsolattartást, titkos lángolást, az évődő, vagy mély lelki beszélgetésekből álló kommunikációt romantizáljuk. Habos-babos köntösbe csomagoljuk, kicsit meg is könnyezzük a be nem teljesült szerelmeket. És együtt érzünk velük, sajnáljuk a romantikus sztori szereplőit, akik mással kell, hogy éljenek, pedig milyen szépen szeretik (a saját párjuk háta mögött) egymást. Hősökként (is) tekintünk rájuk, mert milyen erősek, lám kitartanak a családjuk, a párjuk mellett, akit szeretnek valamennyire, vagy már sehogy. De csitt, erről neki nem beszélünk, csak annak a harmadiknak, akit félig-meddig, de nagy titokban beloptunk a házasságba.

Hamis úton járunk, mert ha nem is hazudunk szemtől szembe, azért mégsem vagyunk vele korrektek. Minden titokban megírt levél árulás. Ha a mellettük élőt hamis biztonságérzetbe ringatjuk, mellé bújunk éjjel, vele, neki főzünk, vele tervezünk, miközben valaki másnak írunk szép szavakat vagy tárjuk fel érzelmeinket, teljes az árulás.

Nagyon, de tényleg nagyon sok gondolat fogalmazódik meg bennem ezzel a jelenséggel találkozva. Az elmúlt héten kettő, nagyon szélsőséges példába is belefutottam.

Az egyiknél egy középkorú férfi írta meg panaszát és kért véleményt másoktól. A történet lényege, hogy egy tizenöt éve tartó házasságban él, két közös gyereket nevelnek a feleségével. Hite szerint boldogok (voltak). Hite szerint mély és tartós szövetség van közöttük. Egy nyitva felejtett közösségi oldalnak köszönhetően azonban belelátott abba, hogy a felesége legalább öt éve heti-napi szinten kommunikál a háta mögött egy másik férfival. Egy a férj előtt ismeretlen férfival, aki előtt őszintén feltárja érzéseit: a mindennapi érzéseit, a férjével kapcsolatos érzéseit és meglátásait, valamint a kapcsolatuk minden részletét. Volt a levelek között flörtölős hangvételű is, de nem csak az. Olyan meghitt, gyengéd érzelmekkel átszőtt levelezésre bukkant, ami totálisan padlóra küldte őt. Válni akar.

A feleség meg nem érti, miért, hiszen szerinte nem történt semmi.

Tökéletesen megértem a férj dühét, csalódását és kétségbeesését. Fájdalmas árulásként érte a felismerés, hogy a feleség lelke más előtt meztelen. Még akkor is, ha a legtöbb párkapcsolatban éppen a kommunikáció döcög, és sokszor a saját párunk előtt a legnehezebb megfogalmazni érzéseinket – a kapcsolatnak, és annak az embernek a „kibeszélése” mindenképp inkorrekt. Akkor még inkább, ha kölcsönös vonzalmat táplálunk a harmadikkal egymás iránt. Mert azokban a helyzetekben a kapcsolatból kikacsintó, kifelé kommunikáló elárulja azt, akivel él. Akihez tartozik, akivel szövetségre lépett. Nem lehet ártatlanul lavírozni két bensőséges érzelmi tér között, az egyik mindenképp hamis. De önmagában a helyzet is romboló a deklarált kapcsolatra nézve.

A másik történet ennél meghökkentőbb, ott egy idős úr szerelmi románcára látott rá az unoka, a nagypapa hosszú éveken át levelezett egy másik nővel úgy, hogy közben élete végéig együtt maradt a nagymamával. Erre a történetre a lányunoka szemszögéből tekinthetünk rá. Az unoka igen hálás annak a másik nőnek, mert sok dolgot köszönhet neki. Szerinte például azt, hogy miatta maradt velük a nagyapa, meg együtt a család. Annak a másik nőnek a romantikus sorai segítették át a nagypapát a nehéz (családi) helyzeteken.

Ugye, milyen romantikus?

De ha a rózsaszín, romantikus mázat lemossuk a történetről, akkor számomra az marad, hogy egy férfi hosszú éveken át folyamatosan elárulta a mellette élő asszonyt. Nem rá vágyott, vele csak a teste kötött szövetséget, a megszokás (meg nem tudjuk, még mi minden) kötötte a feleséghez. Ám élete szép érzelmi pillanatainak sora ahhoz a másikhoz fűzték. Az nem derült ki egyébként, hogy miért nem teljesedett be azzal a másikkal a románc, csak az, hogy attól maradt talpon (meg a családdal) a papa.

Szerintem nem szép ez a történet, és az idős úr az én olvasatomban nem hős, hanem minimum egy gyámoltalan, döntésképtelen ember, aki se itt, se ott nem merte felvállalni valós érzéseit. És a leghangsúlyosabb tudás, amit átadhatott az unokájának az, hogy hogyan lehet éveken át rafkósan és módszeresen elárulni azt, akit nem szeret, de (és ezt már csak én látom bele a történetbe) azért vele mosatja ki a koszos zoknijait. Mert szerintem árulás ez akkor is, ha fizikailag nem történt csalás.

Ajánljuk még:

Mi történik a szexszel, ha gyerekünk születik?

Törvényszerű-e a szexuális élet megváltozása a várandósság alatt és a szülés után? A testi és hormonális változások, különféle beavatkozások ideig-óráig nagy valószínűséggel befolyásolnak, de mi történik akkor, amikor már fizikailag nem lenne akadálya a szexnek?