Sok okból válhatunk, de olykor egy fedél alatt élve is elhagyjuk a másikat

Sok oka lehet egy válásnak, talán végtelen sok. Az évek során magam is megéltem egyet s mást, és láttam számos barátom életében, hogyan hűl el a szerelem. Volt, ahol gyorsan hullottak szét a közös évek alatt épített álmok, máshol lassan távolodtak a felek, idővel olyan messze, ahonnan nem találhattak vissza egymáshoz. Olykor ez meglepő volt számunkra, külső szemlélők számára, máskor kicsit sem. 

Van ugyanis, hogy már az elején látni lehet, nem illik össze két ember, csak ezt ők még nem tudják. A gond az, hogy akik nem passzolnak az elején, csak hisznek ebben a passzolásban, azoknak nagyon nehéz a csiszolódás, hiszen kevés a közös felület. Nem feltétlenül a közös hobbikra gondolunk, sokkal inkább a hasonló értékekre, a világlátásra, no meg a hasonló mentalitásra, vitalitásra. Egy tűzrőlpattant nő nehezen viseli, ha párjának megalszik a tej a szájában, és fordítva is igaz ez a tétel, egy csupa energia férfi hamar beleunhat abba, hogy felesége nem veszi fel a tempót, ha nem vevő a kihívásokra. Ezért is fontos a hitelesség – ha nem önmagunkat adjuk a kapcsolat kezdetén, akkor a látszatot csak ideig-óráig lehet fenntartani. Hamar jöhet a csalódás, hogy tulajdonképpen nem ahhoz mentünk feleségül, vagy nem azt vettük el, akinek a másik mutatta magát. Mert azt elég szépen felméri mindenki, hogy mit remél, mire vágyik a másik, és aztán ahhoz igazítja viselkedését. Még csak nem is tudatos ez a folyamat, ez az álságos igazodás, nem tudatos átverés az álca. Így is működik a szerelem: tetszeni akarunk, ha nekünk tetszik a másik.

Máskor egyszerűen kihűl a láng, és amíg az izzás alatt képesek voltak egymás elviselésére, ez nem megy olyan jól a hétköznapok során. Mert egészen másként látjuk a másikat (és saját magunkat is) a gyertyafényes találkozások alkalmával, az izgalmas programok során, mint a házasság sokadik évében, amikor robban a bomba, hogy miért maradt a bűzölgő szemetes már megint a konyhában, amikor napi szintű a haraggal teli vád, ki mulasztott itt vagy ott, esetleg ki mulasztott nagyobbat?

Ok lehet az is, amikor ráébredünk, hogy túl lassan döcög a közös élet szekere, és a nagy álmok csak nem teljesülnek. A közös tervek lassan elvesznek, és nem marad másra erő csak a hétről hétre növekvő feladatokra. Olykor pedig túl sok a közös feladat, és csak az egyik dolgozik azok megoldásán. Ilyenkor jellemzően az egyik fél szakad bele a rutinfeladatok elvégzésébe, a gördülékenység (valamilyen szintű) fenntartásába. Hogy legyen otthon ennivaló meg tiszta ruha, be legyenek fizetve a számlák, legyen benzin az autóban, le legyen nyírva a fű, meg kapjanak vizet a virágok, ne egye meg a kosz az egész lakást, ne legyen penészes zöldségekkel és romlott ennivalóval teli a hűtő. Ha ezeknek a feladatoknak mindig egy ember hasal neki, idővel elege lesz. Ha a másik ezt megvárja, esetleg ezután is azt mondja, a nemszeretem feladatok nem is fontosak, csak a másik pattog rajtuk, igen nehéz átlépni a gondokon.

És akkor (vagy ettől függetlenül) jöhet a következő szint, ahol problémává válik, hogy kevés, unalmas vagy már nincs is szex. Amikor kihűl az ágy is és nincs olyan drága, pehellyel töltött paplan, ami a testet, lelket, érzékeket felmelegíthetné. Mert el lehet hagyni egymást úgy is, hogy egy fedél alatt marad egyik a másikkal. Csak éppen rég nincs már szövetség, nincs közös igahúzás. Nincs semmi, de semmi, amin szívvel osztozni lehetne. Nem kell, hogy belépjen a harmadik ehhez, mert nincs is hova.