Párkapcsolati puzzle – a nagy kirakós, amit egy életen át érdemes játszani

SZPSZ

Párkapcsolati puzzle – a nagy kirakós, amit egy életen át érdemes játszani

Ahogy nincs tökéletes otthon, tökéletes munka, úgy nincs tökéletes párkapcsolat sem. Minden területen vannak és lesznek hiányosságok, aminek betöltése feladat: kihívás, alkalmazkodás, megoldáskeresés, fejlődés vagy elengedés.

Jó ezt észben tartani, amikor merészen beleengedjük magunkat egy új kapcsolatba, vagy amikor egyre erősebb kritikával szemléljük azt, amiben éppen létezünk. Jó ezt észben tartani, amikor az első illeszkedési problémánál menekülőre fognánk, vagy mielőtt elengednénk a másik kezét, mert ez úgy se megy nekünk. Megpróbáltuk, de ez is hiányzik meg az is hiányzik. Űr van, fehér foltok, meg nem passzolás.

Néha, amikor a párkapcsolatokra gondolok (nem csak a sajátomra), akkor egy színes puzzle-t képzelek magam elé. Ezernyi darabból kell közösen kiraknunk a képet.

Szavakat, egymás iránti tetteket, közös célokat, érintéseket, vágyakozó mozdulatokat, egymásnak szentelt órákat, napokat, éveket, hétköznapokat és ünnepeket, kócos reggeleket és felhőtlen nyaralásokat, ajándékokat rakosgatunk a közös felületen ide-oda. Alakul a kép.

Néha azonban szó sincs közös felületről. Bár mindketten játszanak, nem egy felületen pakolgatják a darabkákat, pedig azt hiszik és azt is kommunikálják a másik felé, hogy igen. A kirakásra váró kép azért azonos. Figurálisan ugyanaz a párkapcsolati puzzle játék zajlik szimultán, csak éppen nem érik el a másikat igazán. Nem látják a másik erőfeszítéseit. A már lerakott, a helyére került darabkákat sem. Nem veszik észre azt sem, amikor a másik egy-egy pillanatban mégiscsak átnyúl a másik térfelére, és lemond saját képe tökéletességéről, hogy a másik képét építse a saját készletéből, mintegy önmagából. Nem veszi észre, nem értékeli a megajándékozott fél, így aztán megkopik az adakozó kedv. Ennél a játéknál nem közös érdekből, nem egymásért, hanem egymás mellett rakosgatnak csupán, nem integrálódnak soha. Idegenek maradnak, pedig valamikor szerették volna nagyon, talán még ma is szeretnék a kapcsolódást, ám képtelenek elengedni a saját felületet.

Van másfajta kirakós is: amikor közös felületen kezdenek, de az egyik fél a kép keretén dolgozik, keresi az odaillő részeket, és lassan, túl lassan, óvatoskodva halad befelé, míg a másik a kezdetek kezdetén a belsőt veszi célba. Az origót. Onnan indul, onnan haladna kifelé, de kerülgetni kell a másik kezét, összekapnak egy-egy részleten, civakodnak a puzzledarabkáért, hiszen mindkettőnek máshol van a fókusz, mást tart fontosnak, máshova rakná a közös készlet darabjait.

De legalább EGY felületen dolgoznak, közös a kép, amit odaraktak, arra mindketten rálátnak, érzik a másik erőfeszítéseit. Részletről részletre fedezik fel a közös színeket, a fejlődést, látják, ahogy alakul a közös kép. És ez akkor is előre visz, ha néha csak az egyik épít, a másik meg csak élvezi, hogy napról napra növekszik, alakul, kibontja magát a kép-kapcsolat, hiszen ez dinamikusan változhat, felváltva lehetnek aktívak, passzívak a felek. Ez egy viszonylag optimális párkapcsolati puzzle játék, de nem a legjobb, hiszen lehetne úgyis, hogy mindketten azonos területen dolgoznak, adják-veszik egymás kezéből a puzzle darabkákat, hol az egyik, hol a másik illeszti helyére a részletet. De legalább együtt örülnek egy felhőnek, a virág szirmának, vagy hogy tetőt kapott a ház. Előbb utóbb összeérnek, együtt haladnak a teljesség felé.

A végére hagytam a legjobbat. Azt a közös kirakót, ahol a dobozról már a csomagolást is együtt szedik le a felek. Stratégiát egyeztetnek, felosztják a feladatokat egymás között, várják és élvezik azt is, ha megpróbálják, de nincs passzolás, olyankor közösen keresik meg azt az egy, pont azt az egy pici darabkát, ami mégis odaillik. Figyelnek egymásra, figyelik a másik kezének minden mozdulatát. Figyelik a másik arcát és az azon feltűnő érzéseket. Ennek megfelelően tesznek: segítenek, átveszik egymástól a munkát. Nem egymás ellen, nem egymás mellett, hanem egymásért építenek. Néha meglepik egymást. Civakodnak is persze, és olyankor napokig nincs haladás, de soha nem lépnek át más felületre, és más játékost, idegen darabkákat sem engednek be a közös térbe. Közös döntés alapján, közös ritmusuk szerint teszik, amit megtehetnek a közös képért, hogy a végén majd együtt örüljenek annak, ami a szemük előtt bomlik ki, nyer értelmet, válik valósággá.

És tudjátok mit látok? Hogy az ilyen kirakósnál az se baj, ha játék közben elveszik egy-egy darab, nem baj, észre se veszik, ha végül mégis csak hiányos az a kép. Ha nem tökéletes.

Ha szeretettel pótolják a hiányzó részeket.

Ajánljuk még: 

LEHET, HOGY SZERET, CSAK NAGYON HÜLYÉN FEJEZI KI? IGEN!

NEM AZ ÉTEL A LÉNYEG, HANEM AZ EGYÜTTLÉT – A CSALÁDI ÉTKEZÉSEK EREJÉRŐL

ÍGY NE FULLADJON BOTRÁNYBA AZ EGYÜTTLÉT – KONFLIKTUSKEZELÉSI KARANTÉNKISOKOS

Szerethetünk bárkit is igazán? Megosztó gondolatok a házasságról
Évek óta tartom magam a szokáshoz, hogy a számomra elgondolkodtató gondolatokat kijegyzetelem egy füzetbe. Egy helyre pakolgatom azokat a sorokat az elolvasott könyvekből és interjúkból, amelyek hatással voltak rám – még akkor is, ha nem teljesen értek velük egyet. A lényeg számomra az elgondolkodtatás, nem az egyetértés: ilyenkor mindig új, nem ismert kiskapukat fedezek fel önmagamban.