Kutatások szerint a pénz az egyik leggyakoribb ok, ami miatt veszekszünk a párunkkal. Ugyanakkor a szex után a pénz a második leggyakoribb tabu is. Ez azért van, mert sokáig nem beszélünk róla és mire beszélnénk, hatalmasra nő bennünk a feszültség? Ezt ti hogy látjátok?

Noémi: A származási családunkhoz vezethető vissza, hogyan állunk a pénzhez. A szüleink beavattak-e minket, mit gondolunk a pénzről, mire költünk szívesen, mi történik, ha egy ideig megszorítások közt kell élni. Ha valaki olyan családból jön, ahol nagyon be kellett osztani a pénzt vagy egyáltalán nem beszéltek róla, akkor azt a párkapcsolatba is behozza, megmarad a szégyenérzete, esetleg titkolózni fog.

Donát: Mi a jegyesoktatás alatt ezt a témát töviről hegyire kivesézzük, mert általában mélyebb félelmek húzódnak mögötte, például az őszinteség vagy a bizalom hiánya. Probléma lehet a kontrol, hogy mit engedek a másiknak, felnőttként tekintek rá vagy hülye gyereknek nézem és nem adok neki, mert csak elszórja. A párkapcsolat dinamikáját, erőviszonyait nagyon visszatükrözi az, ahogyan a pénzügyeket kezelik. Gond lehet az elvárás is a férfiakkal szemben, hogy keressenek több pénzt, mint a nők, tartsák el a családot, pedig alapvetően az egykeresős modell hosszú távon nem működik itthon. 

Ha külön kasszán van egy pár, az automatikusan azt jelenti, hogy bizalmi vagy elköteleződési problémájuk van? 

Donát: Nem feltétlen. Nálunk is mindenkinek van egy sajátja, de van közös kasszánk is, ahová gyűjtünk. Mindig egyeztetünk napi szinten, kinek mire van szüksége. Erre nincs jó recept.

Noémi: Van, aki tényleg megbízhatatlan, például szerencsejátékos, vagy valamilyen más függősége van, ami összefügg a pénzköltéssel. De most alapvetően az általános helyzetről beszélünk, és ebben közösen kell gondolkodni a pénzről. Ez nem feltétlen jelent egy számlát: teljesen mindegy, kinek a nevére jön, a közös vagyont gyarapítja, együtt kezeljük. Ami bejön hozzám, mindkettőnké, és ha elfogy, akkor ott a másik számlája.

Láttok tudatosságot a mostani párokon pénzkezelés tekintetében, vagy általában azt viszik tovább, amit otthon tanultak?

Donát: Van, aki felül tudja írni, de az elsődleges élmény a gyerekkorunk. Például abban a gondolkodásmódban is, hogy egyáltalán mire vagyunk hajlandóak költeni, és milyen költségeket tekintünk pazarlásnak. Például mi sosem ettünk vendéglőben gyerekkoromban, Noémiék viszont mindig beültek legalább egy kávéra, amikor nyaralni mentek. Így a nászutunkon

számomra fizikai rosszullétet jelentett beülni egy cukrászdába.

Az volt bennem, hogy ez pénzkidobás. Ezen a hozzáálláson nekem változtatnom kellett a párkapcsolatom érdekében. Önismereti utamat járva kellett arra is rájönnöm, hogy nagyon rosszul kezeltem a pénzt. Noéminek el sem mondtam, amikor a hónap végét rendre mínusszal zártam. De egyszer kibukott, és be kellett ismernem, hogy nekem új pénzügyi kultúrára van szükségem, amit fel is állítottunk sikeresen. Szerintem ma sokszor nincs elég alázat a párokban, főleg a férfiakban, hogy elfogadják, a másik valamiben erősebb, és amíg fel nem nő az adott feladathoz, addig kereteket fog állítani. Egyértelmű, hogy ezekről a kérdésekről beszélgetni kell.

Noémi: Én ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy ha megtapasztalsz egy jó mintát, amihez tudsz kapcsolódni, az tudja formálni a családi mintákat.

Ti milyen gyorstalpalót adtok a klienseknek pénzügyi téren?

Donát: Nem szoktunk konkrét tanácsot adni, hiszen mindenkinek magának kell kialakítania a stratégiáját, ami a számukra elfogadható. De ha külön megkérdezik, azt szoktuk ajánlani, először írják össze a kötelező kiadásokat, és a maradék, szabadon felhasználható összeget. Utóbbit érdemes két alszámlára bontani, egyik megy a tartalékba, a másik pedig az extra kiadásokra. De a fontos inkább a saját együttműködés kialakítása, ezért erre a jegyesoktatáson egy teljes ülést szánunk. Olyan kérdéseket szoktunk feltenni, hogy a párok származási családjában ki vezette a pénzügyeket, mennyire láttak ebbe bele, előre beosztották-e a pénzt vagy terv nélkül költekeztek. Ezután tárgyaljuk ki azt, hogy a felnőttként most hogyan kezelik a pénzt, mi ebben a tekintetben a prioritásuk, ki dönt a kapcsolatban a spórolt pénzről, mi alapján. Továbbá milyen rövid és hosszú távú megtakarításban gondolkodnak, mire vennének fel hitelt és mire nem, vannak-e családi mítoszok a pénz körül, illetve számukra mit jelent a pénz: luxust, biztonságot, önbecsülést, hatalmat? Ezeket a kérdéseket ők együtt átgondolják otthon, majd az együtt töltött ülésen megbeszéljük, ha voltak konfliktusos helyzetek vagy elakadásuk.

Noémi: A családi hiedelmek nagyon érdekesek, volt egyszer egy párunk coachingon, amely esetben a fiú apukájának rögeszméje volt, hogy „nincs semmi ingyen”. Ennek a hangoztatása a pár házasságát is nagyban befolyásolta, de szerencsére ezt időben felismerték és változtattak rajta. 

A YouTube-videóitokban többször is említitek a keresztény értékeket. Mint gyakorló keresztények, ti hogyan látjátok a férfi és női szerepeket egy kapcsolatban pénzkeresés tekintetében ma? Van még létjogosultsága a régi modellnek, miszerint a férfi elsődleges kötelessége az anyagi biztonság megteremtése? 

Noémi: Nem tudom, a kereszténységhez köthető-e vagy a mi konzervatívabb gondolkodásunkhoz, de nálunk egyértelmű volt, hogy én itthon leszek a gyerekek kisebb korában. Szeretnék teljes értékű anya lenni. Fel sem merült nálunk, de mindketten tudjuk, hogy ez egy időszak csupán, ami után majd visszamegyek dolgozni. Valószínűleg nem a következő öt-hat évben fogom elérni karrierem csúcsát, de számomra ez így rendben van, utána még lesz húsz év, amit végigdolgozhatok. 

Donát: A szerepekről azt gondolom, hogyha Noéminek valamilyen nagyon jól fizető állása vagy projektje lenne, az én férfiúi becsületemet nem csorbítaná, úgy fognám fel, mi keresünk együtt sok pénzt. Mi újra és újra átbeszéljük, mi az a pénz, amiért még megéri dolgozni. Egyikünknek sem éri meg az áldozatot, ha 12 órázik, stresszben él. Fontos, hogy egy pár tagjai

mit tartanak elsődleges értékeknek az életben,

mennyire szeretnének nagyobb lakásban, házban élni, többet nyaralni vagy mennyire tartják fontosnak az együtt töltött időt. Ha bejön egy plusz munkalehetőség, akkor én mindig egyeztetek Noémivel, elvállaljam-e, elbírja-e a család. A kisgyerekes időszakban ez különösen fontos, ilyenkor nagyrészt az egykeresős modell működik, nagy felelőssége van a férfinak abban, hogy biztonságot tudjon teremteni otthon, de otthon is muszáj segíteni. Nem jó ilyenkor plusz terheket rakni a családra, érdemes a konkrét karrierépítést elengednie mindkét félnek.

Noémi: Nem ilyenkor érdemes rákapcsolni. A szocializmus öröksége, hogy az anya három évig otthon maradhat, külföldön ez az időszak sokkal rövidebb. Ez nálunk szerencsés helyzet, és jónak tartom kihasználni, illetve reálisan nézni ezt a kérdést: a kisgyerekes időszak egy meghatározott, rövid évig tartó szakasz egy karrier teljes hosszában. Ezt túl kell élni, ki kell várni, és után rá lehet kapcsolni, ha ez fontos egy pár számára. 

Sokan úgy érzik, hogy a kisgyerekes időszakban az anya kiszolgáltatott, eltartott, függő helyzetben van, netán abban is marad örökre, mert elveszíti a munkáját. Manapság sokszor elhangzik, hogy ezt érdemes elkerülni, hiszen válás esetén nem fogja tudni eltartani önmagát és a gyereket. Ti mit gondoltok erről? Mit tanácsoltok olyan pároknak, ahol a nő otthon marad vagy jóval kevesebbet keres a párjánál? 

Donát: Arra felkészülni, hogy mikor hagy el a férjem, egy nagyon rossz és szomorú motiváció.

Noémi: Az valóban rossz érzéssel töltheti el az anyát, ha hét-nyolc év otthonlét után esetleg már nem tud ugyanoda visszamenni dolgozni. Ez nem feltétlen a válás szempontjából fenyegető, hanem akár a házaspár anyagi helyzete szempontjából is, hiszen hosszú távon valóban nehéz boldogulni egykeresős családmodellben. Illetve szeretheti is az anya azt a munkahelyet, azt a szakmát is, tehát ez egy érthető veszély. Sokan ezt úgy oldják meg, hogy visszamennek egy időre dolgozni a következő gyerek elvállalása előtt. Azt, hogy mennyire válik kiszolgáltatottá egy nő a házasságban, a párkapcsolat erőviszonyaik döntik el. Amennyiben függő helyzet alakul ki, például az ingatlan, a vagyon az egyik fél nevére kerül, és kizárólag ő kezeli a pénzt, a másiknak nincs tulajdonképpen semmije és kérnie kell, az segítséget igénylő állapot, a bántalmazás terepe. A kisgyerekes időszakban normálisan kétféle szerepet töltenek be a pár tagjai, az apa teremti meg az anyagi hátteret, az anya foglalkozik a gyerekekkel, és ezt nem élik meg függő helyzetként.

Te hogyan éled meg ezt az időszakot?

Noémi: Én pályát módosítottam a gyerekek alatt, és bár csak néhány órát dolgozom, megmaradt a felnőtt identitásomnak egy fontos része. Fontos, hogy egy nő ne veszítse el teljesen a reményt, hogy ott legyen a fény az alagút végén, mert a kisgyerekes időszak valóban nehéz terheket rak a család vállára. Nekem nagyon jólesik elmenni kicsit és felnőtt női mivoltomban töltekezni, nem csak anyaként, és egyre több anyának fontos ez, úgy látom. De nem mindenki egyforma, ha egy nő teljes mértékben az anyaságban érzi jól magát, és a család számára ez a prioritás, akkor az is teljesen rendben van. 

Évszázadokon át a férfi volt a kenyérkereső, itthon is, de az elmúlt évtizedekben a családok kétkeresőssé váltak. A tradicionális családi minta pedig még mindig átalakulóban van. Hogyan tudjuk ezt a változást meglépni?

Donát: Gyakorlatilag brutálisan ki vagyunk szolgáltatva annak, hogy pénzt keressünk, ezért nem működik az egykeresős családi modell. Egyelőre én azt látom, hogy nem tudtuk egészségesen megugrani ezt a változást. Több a kár, mint a haszon.

Noémi: Én hiszek abban, hogy a családnak nagy szüksége van legalább az egyik szülő nagy arányú, netán konstans jelenlétére. Biztonságot ad a gyereknek, hogy anya otthon van, tanul vele, és odaadja az érzelmi és fizikai energiáját. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy

egy párkapcsolati dinamikának nagyon jót tesz, amikor a nő is visszakerül a körforgásba, elmegy otthonról, magabiztos, jól érzi magát,

ezáltal két, érzelmileg kiegyensúlyozott személy tud találkozni a párkapcsolatban. Ez nagyon fontos. Azonban az látszik, hogy az anya idejét, energiáját sokkal kisebb részben köti le a munka, és nagyobb részben a gyerekek gondozása, nevelése. Ezeknek az egyensúlyoknak a megtartására figyelni kell, hogy ne kerüljön túl sok teher egyik családtagra sem.

Mi történik akkor, amikor a nő keres többet egy párkapcsolatban? Van ennek bármiféle romboló hatása szerintetek a párkapcsolatra nézve?

Donát: Szerintem ez párfüggő. Ha mi egy közös csapat vagyunk, akkor ez nem jelent problémát. Sok esetben arról van szó, hogy egy hivatás kevésbé van megfizetve, de a munka tartalmát, célját, eredményét értékesebbnek tartja a férfi, mint a több pénzt, és ezt így gondolja a párja is. Ez akkor működik, hogyha nem a pénzt tekintik az elsődleges értéknek.

Noémi: Egy nő számára nagyon fontos, hogy tudja tisztelni a férjét attól függetlenül, mennyit keres. Jót tesz, amikor a férfira fel lehet nézni, a tudása, az intelligenciája miatt. Attól még, hogy anyagilag nem megbecsült a szakmája, én még becsülhetem. Szerintem ez nagyon fontos, hogy ez meglegyen, és akkor nincs gond azzal, hogy a nő többet keres.  

Hogyan és pontosan mit kellene megtanítanunk a gyerekeinknek, hogy ők már ne veszekedjenek a pénzen a párkapcsolatukban?

Noémi: Szerintem nem baj az, ha a pár valamin veszekszik, amennyiben azt intelligensen művelik és eredményre vezet. Alapvetően a vita teljesen érthető, hiszen két ember mást gondol a pénzről. Inkább az lenne a fontos, hogy egymást tisztelve tudjanak érvelni, és közben jól tudják a szükségleteiket kifejezni, érvényesíteni. Például ahelyett, hogy azt mondom, „minek neked ez az új cipő, van elég”, úgy is fogalmazhatok, „fú szívem, én most aggódom, hogy ebben a hónapban hogyan fogunk kijönni anyagilag, mit szólsz, ha kicsit várunk a cipővétellel?”

Donát: Én egy-két alapvetést tanítanék meg a gyerekeimnek a pénzzel kapcsolatban. Például azt, hogy mi értékálló és mi nem. Mi az, amire nem érdemes költeni, mint mondjuk a márkás ruhák, illetve mi az, amibe belefektessük a pénzünket. 

Hogyan érdemes feloldani a pénzzel kapcsolatos veszekedéseket?

Donát: Ebben a megoldás fókuszú coaching módszertana segíthet, eszerint nem kell egy szerteágazó problémába mélyen beleásni magunkat, elég ha csak megtaláljuk a jelenlegi probléma gócpontját és ezáltal segítünk szemléletet váltani. Sokszor az emberek felszínesen beszélgetnek a problémáról, mert nem értik a valódi okot. Ezt az okot találjuk meg házassági terápián és segítünk új erőforrásokat találni, amivel megoldhatóvá válik. 

Noémi: Ha egy probléma sokszor ismétlődik egy házasságban, érdemes terápiára menni.

Nyitókép: Hamar Donát és Hamar Noémi