SZPSZ

Íme 17 apróság, ami egyben tarthatja a házasságot

A hosszú és jó házasság zálogát legalább annyian és olyan szenvedéllyel keressük, mint az aranycsinálás titkát. Mert az igen kimondása után jön az igazi kaland: valahogy életben kell tartani a lángot, az pedig a hétköznapokban nem mindig megy olyan könnyedén.

A filmekben meg a mesékben olyan szépen alakul minden. Ja nem, hiszen a legtöbb történet ott ér véget, hogy a szerelmesek lóra pattannak és elvágtatnak, vagy egy csodaszép hajóval elúsznak a végtelen vizeken. A mesék meg azt mondják, hogy boldogan élnek, míg meg nem haltak. És pont.

De mi van az egymásra találás, a szerelem beteljesülése, az esküvő és az ásó-kapa-nagyharang közötti idővel? Ott mi történik? Miért nem működik valakiknél már a második évben a dolog és miért tartanak ki mások évtizedekig vagy éppen életük végéig?

Jamie Lee Curtis kapcsán olvastam nemrég az egyik legmeghökkentőbb tanácsot arra vonatkozóan, hogyan lehet megőrizni a házasságot. A tanács így hangzik: Ne lépj ki! („Don’t leave.”), mert ahogy egy buszon utazva, úgy a házasságban is folyamatosan változik a látkép. Érdemes a buszon maradni.

Egyet tudok ezzel érteni teljesen – de azért én magam is kiléptem már egy házasságból. Rajtam kívül emberek tízezrei döntenek úgy minden évben, hogy elég volt. Van hát titok, amit meg kellene ismernünk, hogy ez a szám csökkenni tudjon? Vagy végtelenül egyszerű, kis dolgok tartanak, és kovácsolnak egyre inkább össze kapcsolatokat. Talán az annyira pici kis semmiségek, hogy jelentéktelennek látjuk őket, mint egy langyos szájra-puszit?

Nagyon sokat olvastam mostanában e témakörben, mindenhol mást írnak, és valahol mégis ugyanazt. Összeszedtem hát ezekből a magam számára a „kapcsolati kovászok” hosszú sorát – ezt osztom most meg veletek is.

  1. Ismerjétek egymás szeretetnyelvét, és aszerint kedveskedjetek a másiknak, ahogy az neki jó. Akkor is, ha a saját szeretetnyelvetek számotokra komfortosabb.
  2. Soha ne adjátok ki egymást, ne mondjatok sértőt egymásról, egymás háta mögött sem. Egymás támaszainak kell lennetek. Cinkosnak, szövetségnek: olyan védelmet kell nyújtanotok a másik számára, amilyen nincs még egy a világon.
  3. Mindennap csókolózzatok! Még véletlenül se válhat a csók viharvert homlokpuszivá.
  4. Legyen titkos szimbólumrendszeretek, amit csak ti ismertek. Használjátok gyakran.
  5. Akarjátok egymást az ágyban – az erotika életben tartása messze túlmutat a fizikai igényeken.
  6. Ne felejtsetek el nevetni egymás viccein – ez nagyon fontos, mert tudnotok kell, hogyha a világ összedől is körülöttetek, van valaki, akivel kölcsönösen fel tudjátok vidítani egymás szívét.
  7. Adjatok teret és időt egymásnak. Ne hidd, hogy az elhidegülés jele, amikor némán fekszik melletted a párod – néha el kell kóboroljon a lelke, hogy vissza tudjon találni a tiédhez.
  8. Ez nem jelenti azt, hogy párkereső oldalakon kóborolhat a másik. Egyikőtök se lépjen fel oda, ha kapcsolatban éltek. Túl nagy a(z olcsó) kísértés.
  9. Minden este bújjatok össze pár percre, akkor is, ha nem komfortos az együtt alvás.
  10. Legyetek egymás számára érzelmileg elérhetőek. Legyetek ott, amikor szükség van egymásra.
  11. Ne kicsinyeljétek le egymás gondjait.
  12. Soha ne bántsátok egymás családját, mert az éket ver közétek. Megoldásra és együttműködésre kell törekedni akkor is, ha a másik családja ellenséges.
  13. De védjétek meg egymást, ha a családtagok nem partnerek, ha ellenségesek, vagy ha intrikálnak valamelyikőtök ellen. Közösen húzzatok határokat.
  14. Lepjétek meg egymást olykor, egy szerelmes szavakkal teli cetli is megteszi, de az is, ha elmosogattok, mire a másik hazaér.
  15. Egy váratlan nyakpuszi felér egy ajándék aranylánccal, sőt többet ér.
  16. Öleljétek meg egymást olyan gyakran, ahányszor csak lehet.
  17. Ne szégyelljétek soha egymás érintését mások előtt sem. Az érintés az összetartozás jelképe, nem baj, ha azt látják mások is.

Ajánljuk még:

Láthatatlan anya: a családi élet szervezése is egyfajta munka, de senki nem veszi észre

Felkészíteni a gyerekeket, hogy a szünet után visszaálljanak a megszokott ritmusra. Fejben tartani, hogy az orvosi szűrővizsgálatokra időpontot kell foglalni. Fejben tartani a távolabbi családtagok szülinapját és gondolkodni az ajándékokon, majd meg is vásárolni. Befizetni a számlákat, bejelenteni a mérőóra-állásokat. Kitalálni mi legyen a vacsora, ami mindenkinek megfelel és még egészséges is. Önmagukban apróságnak tűnő feladatok, ha viszont egy ember vállát nyomja mindez, már kifejezetten megterhelővé válik.  

 

Már követem az oldalt

X