„Kérek egy nagy popsit” – balul elsült párbeszédek, amikért csakis a párkapcsolati nyelvet hibáztatjuk

„vannak vidékek ahol a
várótermekben éjszaka
a félhomály s a bűz
füstjéből mintha tűz
parázslana föl félnomád
éjfél utáni nyelv üti föl táborát”

…és vannak párkapcsolatok, ahol mindennapi nyelv épül a két fél között. Olyan, amit bár csak ők értenek, kiváló eszközként szolgál arra, hogy a pár tagjai teljesen idiótát csináljanak magukból mindenki más előtt. Állítólag… mert a jelenlévők (például a cikkben jelen lévő huszonéves nőnemű narrátor, aki véletlenül sem azonos a szerzővel) mindig kivételek.

Én csak baráti hallomásból ismerem a párkapcsolati nyelvet, ahogyan Kányádi verséből a messzi pályaudvarok arany- és kivertfogú röhögéseit… és amúgy is: a történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.

Mi is a párkapcsolati nyelv?

Azok a hétköznapi kiszólások, verbális összekacsintások, amik a feleket láthatatlan kapocsként kötik minden kimondott hangzóval. Leggyakrabban saját szavak, vagy éppen létező, de egészen más értelemben használt kifejezések ezek, amik csak számukra értelmesek, vagy értelmezhetőek az adott kontextusban. Bonyolult ez, de ha megismerkedtek a „kaksi-popsi-hol a sajt?”- háromszöggel, ígérem, világos lesz!

A pre-covid érában sokat jártunk járt egy barátnőm és a párja kávézókba dolgozni. Egy ilyen munkanapon esett meg az, hogy a második kávé után nem akart a lány még egy bögre koffeint benyomni, ezért a kaksi mellett tette le a voksát. Mármint egy jó kakaó mellett, amit évek óta csak kaksiként emlegettek otthon, ezért pont ez a szó jött a szájára a pult előtti mélázásban.

Boldog békeidőben moziba is sokan járnak, itt esett meg egy újabb felemelő pultos történet, ezúttal a pár másik tagjával. A moziélményhez sokat adhat egy-egy adag pattogatott kukorica, amit bár a legtöbben maximum kukinak becéznének, ebben a kapcsolatban inkább a popcorn szóból eredeztetve egyszerűen popsinak nevezték. A lány – mivel szokás szerint pisilnie kellett – a fiúra bízta az élelem beszerzését, emlékeztetve őt, hogy ha lehet, inkább ne azt mondja a pultban, hogy egy nagy popsit kérne. A mosdóból visszatérve a fiút a fal mellett állva találta, nyakszirttől-tokáig vörösödve. És nem, a férfi még csak nem is egy nagy adag popsit kért a diákmunkán robotoló pultoslánytól, csak egy „popcornot”. De máig nem hiszi el, hogy ez nem is ciki…

Harmadik példánkban a párkapcsolati nyelv egy komplexebb megjelenését figyelhetjük meg. Itt egy választott kifejezés teljesen átlényegül, a fél tagjai mást értenek alatta, mint a többség. Ez történt a „hol a sajt?” mondattal is. A szókapcsolat 2021 koratavaszán született (újjá), a koronavírus-járvány (sokadik) sötét napján, mikor a teljes agyi pusztulat formát öltött a pár vidéki házikójában: éppen a kőművesdekoltázsról beszélgettek. Arról a jelenségről, hogy valamiért a kétkezi munkát végzők egy részének mindig kilóg a feneke előrehajlás közben – valahogy úgy, ahogyan az átlag embereknek maximum akkor, ha az egy éve nyűtt mackónadrágjában keresi a sajtot a hűtő legalsó polcán. Azóta a mondat használata egy perverz játékhoz kötődik: ha ilyesfajta dekoltázsra bukkan a fél bármely tagja (az utcán, a boltban, a játszótéren, bárhol), csak annyit mond, „hol a sajt?”. (Higgyétek el, sok helyen!)

És nem is muszáj zizi-furi kifejezéseket kitalálni ahhoz, hogy párkapcsolati nyelvünk legyen. Apróságok is építik ezt a nyelvet, egészen kicsi gesztusok, szándékolt félreszólások. Például egy direkt, eredetileg ironizálásnak induló helytelen ételmegnevezés, mint a „gordon blú” – amire koncentrálsz, hogy a pincér, vagy bárki más előtt ki ne mond, mégis be-besikerül –, az „ennák” szó használata,

vagy éppen az „anyácska” kifejezés, amivel az anyósodat illeted, szigorúan (mégsem kizárólagosan) a távollétében.

Mindezeknek a történeteknek azért váltam krónikásává, mert bátorkodtam feltételezni, hogy minden kapcsolatban élő ismeri az ilyesmi helyzeteket. És tudom, bízom benne, hogy legtöbbünknek van párkapcsolati nyelve. Olyan kötelék ez két ember között, ami biztonságot ad, és azt a barátságot erősíti a szerelemben, amire örökké szükség van az igazi, nagy nevetésekhez.

Az pedig, ha időről időre előfordul, hogy a kapcsolat biztonságos védőburkán kívül is elhagyja a szánkat valamilyen bennfentes megnevezés, nem túl nagy ár ezért. Mert azért ez is megesik mindenkivel …ugye?!

A nyitósorokat Kányádi Sándor Éjfél utáni nyelv c. verséből idéztük
A nyitókép pedig illusztráció. Forrása: Andrea Piacquadio / Pexels