A tövisszúró gébics (Lanius collurio) egy jellegzetes és kifejezetten szép madár, akinek enyhén kampós csőre felébreszti a kétséget a szemlélőben: vajon nem ragadozóval áll-e szemben? A tövisszúró gébics termete ellenére kifejezetten erős madár. Étlapján legnagyobb arányban rovarokat találunk, de olykor előfordul, hogy rágcsálókkal vagy gyíkokkal is beéri, de sajnos arról is tucatnyi megfigyelés árulkodik, hogy alkalomadtán a madárfiókákat sem kíméli.
Legjellemzőbb élőhelyei a bokrokkal gazdagon benőtt tisztások, amik bővelkednek fészkelőhelyekben és táplálékkínálatban. Magyarországon gyakori fészkelő, de a telet Afrika déli részén tölti.
Fészkelőállományának trendje csökkenő – nem véletlenül élvez védettséget hazánkban.
Az ötvenes évek megfigyelési adatai szerint leggyakrabban a kökény-, illetve galagonyabokrok tövisei árulkodnak jelenlétéről: ezekre szúrja fel elejtett zsákmányait. Kedveli a lepényfákat, az akácokat, csipkebogyó bokrokat is, és alkalmazkodik az utak mentén még meglévő élőhelyekhez, az erdőszélekhez és szántóföldek mezsgyéihez is.
Májusban és júniusban táplálékát főleg cserebogarak adják, és ha ezeknek száma már fogyatkozóban van, következnek a lótücskök, a növényevő futrinkák, augusztusban pedig sáskák, szöcskék, tücskök és farontó hangyák jönnek a sorban. Már az 1900-as évek elejétől olvashatunk olyan megfigyeléseket, melyek szerint
hajlamosak a szabadon fészkelő madarak fiókáit megtámadni,
és az is előfordul, hogy széncinegéket támadnak meg. Karácson Géza figyelte meg Veszprémben, hogy a lakásához kitett „A” odúnál tövisszúró gébics jelent meg, majd a fiókáit etető cinegére támadt.
A tövisszúró gébics évente egyszer költ, de ha ez valamilyen okból kifolyólag sikertelen lesz, akkor pótköltésére is számíthatunk. Az otthon kiválasztásában a tojó dönt, a hím több lehetőséget megmutat neki, amelyek közül a tojó választja ki a megfelelőt.
A fészek építése is csapatmunka: a hím hordja az építőanyagot, a tojó pedig „berendezi az otthont”.
A fészek külső része olyan durvább növényi részekből áll, mint a cikória, a mezei zsálya, a nádlevél vagy a különböző fűfélék szára, a fészekcsésze viszont finomabb gyökérszálakból, nádvirágból, állati szőrszálakból, mohából és olykor tollból van összeszőve.
Az 5-7 tojáson a tojó kotlik, a kotlás időtartama alatt a hím a fészket rejtő bokrot folyamatosan szemmel tartja, és ha azt ragadozó vagy ember közelíti meg, hangos csettegéssel próbálja meg elcsalni a veszélyt jelentő látogatót családjától. A fiókák kikelése után, a tojó folyamatosan a fészeknek helyet adó bokorban tartózkodik, és ha a hím nem észleli a veszély közeledtét, a tojó jelzi azt neki: „A jeladás rendesen úgy történik, hogy ágcsúcsra kiülve hangos csettegő hangot hallat, mire a hím azonnal a fészek közelébe repül. Ezután mindkét szülő madár ideges, csettegő hangját hallatja s közben az egyik közeli bokor ágcsúcsára kigallyazva, elülső testüket mélyebbre hajtva, farkukkal állandóan jobbra-balra csapkodnak. Gyakran a territórium széléig együtt kísérik el a betolakodót. A szülői ösztön (mely a fészekben levő fiókák növekedésével mindinkább fokozódik) erősen fejlett e madaraknál, olyannyira hogy egyesek a fészket zavaró embert is megtámadják”.
Érdekesség, hogy a gébicseknél a párválasztás során nem a madárdalnak van meghatározó szerepe, hanem a hím alkatának, tollazatának és a csőröknek, illetve a karmoknak.
A „párválasztási tánc” során a gébics büszkén mutatja meg tollazatának színeit és mintázatait, erős karmait és formás csőrét. A tojók először erre figyelnek fel – az ezt kísérő dal csak másodlagos a választásban.
„A territóriumba berepült tojót az illető hím azonnal követi, s annak táplálásával igyekszik territóriumában megtartani. A párszerzés időszakában tehát gyakran két hím hajt egy tojót, mígnem végül is az megállapodik valamelyik bokorban. Ezután kerül sor a két hím egymás közötti harcára, mely végül is az egyik távozásával végződik. A territóriumok határai ebben az időszakban még eléggé hullámzóak, végleges körvonalai csakis a párbaállás után – többnyire a fészkelés kezdetekor – rögzítődnek. A territóriumok határain később is állandó a harc, mivel minden hím gébics a saját territóriumának határaira rendkívül éberen őrködik ” – olvashatjuk a faj leírásaiban.
A tövisszúró gébics életének nagy részét vadászleshelyein tölti, amelyek közül kedvencei a szénaboglyák, a gabonakeresztek csúcsai, az erősebb szárú dudvás növények és a bokrok oldalágai.
Pihenőhelyei alatt gyakran találkozhatunk meg nem emésztett rovarmaradékokból álló köpeteivel, és ha olyan gébicset figyelünk meg, aki csőrét ághoz dörzsöli, akkor biztosak lehetünk abban, hogy éppen akkor fogyasztotta el táplálékát.
Érdekesség a hím és a tojó együttműködése a költési időszakban is: „A fészkén ülő tojót a hím eteti, napjában azonban 2-3 alkalommal kicsalogatja a tojót s az előzőleg ágtövisre felszúrt rovarokat feleteti vele. Ilyenkor (a fészek irányából) a megfelelő bokor felé repül a hím s a tojó utána. A rovarokat többnyire akképpen szúrják fel a hímek, hogy azok még több órán keresztül is élnek… A kotlás időtartama alatt gyakran előfordul, hogy a tojónak nem elég a hím által hozott és tárolt táplálék s ilyenkor vagy ő maga fanyalodik rá egy-két rovar elejtésére, vagy (s ez a gyakoribb) amikor a hímet ösztönzi újabb rovarfogásra” – olvashatjuk a megfigyelésekben.
Amikor a fiókák kirepülnek, a szülők még sokáig gondoskodnak róluk: a tojó állandóan szemmel tartja őket, és gyakran ő hívja fel jellegzetes csettegő hangjával nemcsak a vadászó hím, de a fiókák figyelmét is a közeledő veszélyre. Ilyenkor a fiókák a bokrok sűrűjébe rejtőznek. Eleinte még nagyon esetlenek a rovarfogásban is, de később egyre jobban belejönnek, önállósodnak, mígnem el nem foglalják saját területüket, amit saját testvéreiktől is védenek. Így széled szét a család, és kezd új életbe annak minden tagja.
A tövisszúró gébics 1954 óta élvez védettséget hazánkban, természetvédelmi értéke 25 000 forint.
Nyitókép: Tövisszúró gébics hímje – Flickr / Derek Keats
