„Hosszú távon nem lángolni kell, hanem elviselni egymást” – párkapcsolati okosságok a pszichológustól

Már nagyon fiatalon eldöntöttem, hogy az én férjem magas lesz, hosszú barna hajú, fit testalkatú, imádni fogja a gyerekeket, türelmes lesz, sportolni fog, na meg kiválóan főz. Igazából holnapig sorolhatnám a számomra tökéletes férfi meghatározását, de ne kérdezzétek, ezek közül mi igaz a mostani férjemre...

Mindenkinek van zsánere és egy alapvető elképzelése az ideális párról. Aztán

egyszer csak felbukkan valaki, aki egyáltalán nem hasonlít a számunkra tökéletes emberre, de valamiért mégis nagyon vonzónak találjuk.

Beleszeretünk akkor is, ha nem teljesíti a feltételeket. Vajon miért van ez? Miért nem bízhatunk a tudatunkban, a józanon összeírt elváráslistában? Aztán mi alapján választja ki a tudatalattink, kibe esünk bele? Vajon neki elhihetjük, hogy jó embert választott? És igazán számít a külső, vagy az csak megfog, és a belső tart meg? Miben különbözik a férfiak illetve a nők párválasztási kritériuma? Ezek a kérdések kavarognak bennem, mikor megkeresem pszichológus ismerősöm, Molnár Hunort.

A külső szerepe a párválasztásban

A pszichológus kezdésnek leszögezi: legtöbben először a külsőt figyelik meg a másikon. Akármennyire szép valakinek a lelke, ahhoz, hogy működőképes legyen a kapcsolatunk, fontos, hogy fizikailag is vonzónak lássuk a másikat. A férfiak általában a nőies idomokat értékelik – a kerek mellet, a formás feneket, a vékony hasat és széles csípőt –, mert ezek üzenik azt, hogy a nő egy nap anyává válhat. A nők pedig a férfias vonásokra, az izmokra, a magasságra buknak, mert ebből látják: érdemes lehet gyereket szülni a pasinak, meg tudja majd védeni a családot. A külső tehát azért fontos, mert akarva-akaratlanul az egészséges egyént keressük, akivel jó eséllyel egészséges utódokat nemzünk és nevelünk.

A tudást, ami a döntéshez szükséges, az evolúciónak köszönhetjük;

rátanítottak bennünket az évmilliók, kit, mit válasszunk.

A külsőnk fontos üzeneteket hordoz, hiszen a hormonok alakítják testünket. Egy magas tesztoszteronszinttel rendelkező férfinek például hangsúlyosabb az álla, durvább a szőrzete, amit a nők rendszerint vonzónak látnak. Ugyanakkor a pszichológus kiemeli: a külső a kapcsolat elején, illetve a rövidtávú együttlétekben játszik igazán fontos szerepet. „Ha egy nő komoly kapcsolatot keres, esetleg meg szeretne állapodni, akkor már fontosnak látja, hogy ne csak férfias vonásokkal bírjon a kiszemeltje. A lágyabb vonásokat a nők a kedvességgel és az utódok felügyelésével kötik össze.”

A szülők (és a tudattalan) nagy szerepet játszanak 

Az ideális férfiról vagy nőről alkotott elképzelésünk tehát nem egyszer az evolúcióban gyökerezik, de az első benyomásoknak is érdemes teret hagyni, mert azok nem hiába vannak – ebben pedig már személyes tudattalan tényezőink is szerepet játszanak. 

„Keressük a hasonlóságot a párunk és a szüleink között. Nemcsak belsőleg, hanem a külső vonásaikat is ez alapján figyeljük meg. Ahhoz hasonlóan fogunk párt választani, amilyen szülői képet láttunk az életünk első felében” – mondja a pszichológus. Hozzáteszi: ha már túl vagyunk az első benyomáson, és ismerkedni kezdünk, leggyakrabban szintén

a gyerekkorban kialakult sémákat követjük.

A szüleink egymással való kapcsolata, de a szülőkkel való saját kapcsolatunk, illetve a gyerekként megélt pozitív és negatív élmények is befolyásolhatnak partnerünk kiválasztásában. Példának okáért egy olyan családban, ahol az apuka alkoholista, a lánya ha felnő, talán ugyanúgy alkoholista férjet választ, mert mellette otthonosan érzi magát akkor is, ha a kapcsolatban nem találja jól magát. 

„A kötődési formát is otthonról hozzuk. Hogyha például azt éljük meg gyerekként, hogy nem bízhatunk meg a szüleinkben, egyértelműen nehezebb lesz egy egészséges kapcsolatot kialakítanunk, mert sokkal nagyobb kihívás lesz megbízni a párunkban. Vagy ha mindent megoldanak helyettünk a szülők, akkor olyan partnert keresünk, aki szintén mindent kézben tart. Viszont az, hogy mit tapasztalunk meg gyerekként, nem dönt el mindent. Nem kötelező a rossz mintákat tovább vinnünk – a jelenbe igenis lehet beleszólásunk, nyilván ezért vannak a terápiák. Semmi értelme nem lenne a terápiáknak, akkor ha a gyerekkori sémáinkat nem lehetne megváltoztatni” – szögezi le Hunor.

 

Kémia vagy pszichológia?

A szerelmet mindenki teljesen máshogy éli meg, de az már bizonyított, hogy nemcsak érzelmi, hanem kémiai folyamatok is végbemennek, míg belehabarodunk valakibe. Ezek a változások igen fontosak, hiszen hozzájárulnak ahhoz, hogy a kellemes érzéseket intenzíven meg tudjuk élni, a kapcsolat egyről a kettőre jusson, és hosszú távon el tudjunk köteleződni.

A pszichológus

a rózsaszín köd ki- és átalakulását hangsúlyozza:

„A kapcsolat elején pozitív színbe látjuk a másikat, felnagyítjuk az erényeit és még nem figyelünk fel a hibáira. Aztán ahogy haladunk előre, ez a köd egyre inkább felszakad, és bár sokan megijednek ilyenkor, ez a változás normális. Kell a kezdeti tűz, mert a nagy érzelmi töltet segít kialakítani a kapcsolatot, annak működésében viszont már nincs szükség ilyen nagy lángon égésre. Nem az a cél, hogy mindig halálosan szerelmesek legyünk, inkább az, hogy legyen egy olyan párkapcsolatunk, amiben jól érezzük magunkat, ahol meg tudunk bízni a másik félben, és ahol képesek vagyunk kötődni egymáshoz”.

Az ellentétek vonzzák egymást?

A közös gondolkodásmód, szokások, hobbik könnyen összetarthatják a kapcsolatot. Az ellentétek viszont izgalmasak, hiszen újat tanulhatunk egymástól, esélyünk van olyasmit kipróbálni, amit talán másképpen még nem mertünk még, vagy nem volt alkalmunk.

Molnár Hunor azt vallja, hogy az ellentétek valóban vonzzák egymást, de hosszú távon a hasonlóság győz egy párkapcsolatban. „Rövid távon a különbségek izgalmasnak tűnhetnek, de gondoljunk csak bele: minél nagyobb a hasonlóság két egyén között, annál kevesebb kompromisszumot kell kötniük. Egy banális példa lehet, ha valaki nagyon későn fekszik le, a párja pedig szeret korán ágyba bújni. Az elején alkalmazkodnak, de idővel előjön az igazság és egy ilyen banális különbség konfliktusokat szülhet. Minél több különböző szokásunk van, annál több szabályt, alkalmazkodást kell bevezetni, szóval

a rövid távú izgalom könnyen hosszú távú nyűggé válhat” 

– magyarázza.

Miben különböznek a nők és a férfiak?

A szakértő szerint, a kutatások azt mutatják: a férfiak romantikusabbak a nőknél. Hamarabb mondják ki a bűvös „szeretlek” szót, jellemzően ők kezdeményezik az első csókot, de hajlamosak hamarabb véget is vetni egy párkapcsolatnak, ha a rózsaszín köd felszáll. 

Ugyanakkor Hunor szerint ha a különbségeket szeretnénk megfigyelni, az evolúcióhoz kell ismét visszanyúlni. „A történelmet vizslatva egyértelmű például, hogy a nők miért az érzelmi megcsalást viselik nehezebben, míg a férfiak a fizikait: a kezdetektől fontos volt, hogy a férfi kitartson a család mellett, támogassa, segítse a nőt és az utódot, ebben pedig az segített, ha szerelemmel szerette a nőt. Cserébe tudnia kellett, a nő biztosan nem bújt barlangba mással: a rengeteg energiát meg erőforrást nem akarta egy olyan gyermekbe fektetni, aki nem biztos hogy az övé” – hangzik a példa.

A modernebb időkhöz kanyarodva persze változik a kép. Más problémákkal küzdünk, ugyanakkor ma sem vagyunk gondtalanok. Molnár Hunor szerint a mindenhol egyre erősebben jelenlévő egyenlőség is ingoványos talajt jelenthet a párkapcsolatban.

„Manapság a legtöbb nő képes a megélhetését megteremteni, a férfiak pedig belesüppednek abba, hogy a nő úgyis mindent meg tud csinálni magának, ezért kevésbé érzik magukat erősnek. Csakhogy azokon a helyeken,

ahol mindent a nő akar csinálni, a férfi könnyen boldogtalan lesz, hiszen nem tudja, mi a szerepe.

De fontos azt is látni, hogy nem a szabadság, nem is az egyenlőség a gond. Az a baj, ha a párok nem kommunikálnak. Amennyiben meg tudnak egyezni, hogy kinek mi a mindennapi feladata, mi az, amiből ki tudja venni a részét, nem lesz problémájuk abból, hogy más a világ, mint egykor volt. Sokkal több lehetőségünk és örömünk van ma, de mivel a kulturális keretek nem befolyásolnak bennünket annyira, mint rég, többet kell egyezkedni, kommunikálni ahhoz, hogy jól működjön egy kapcsolat.”