Ghosting – Köszönés nélkül örökre távozott. Ha nem is veszem sértésnek, akkor is kegyetlenül fáj.

SZPSZ

Ghosting – Köszönés nélkül örökre távozott. Ha nem is veszem sértésnek, akkor is kegyetlenül fáj.

Már gyerekként megtanuljuk, hogy érkezéskor köszönni, távozáskor elköszönni illik. Akkor is, ha az együtt töltött idő minimális volt, vagy csak egy futó találkozás történt. 

Nincs ez másként akkor sem, ha új kapcsolat születéséről van szó, és akkor is érvényes ez a minimális elvárás, ha nem történt személyes találkozás, és csak az online térben fut össze két ember.

Kommunikál amolyan felnőttmód. Még az is lehet, pár beszélgetést követően olyan bizalom ébred, hogy egyik-másik elkezdi feltárni magát. Mesél. Érzelmeket és tapasztalatokat oszt meg. Tapogatózik és nyitogat. Fényt enged be, fényt enged ki. Nem, ez még nem szerelem, szó sincs róla. Mégis előfordulhat, hogy a reggeli ébredést követő első gondolat a másik, ott lebeg a nap felett, kísér a boltba, munkába, amíg fő a vacsora, és aztán az éjjel is az ő szavaival takar be.

Óvatosan állunk persze hozzá, de azért nem annyira, hogy ne kezdjünk el remélni. Mert olyanok azok a szavak, mint a bársony. Olyan a másik érdeklődése, mint sivatagban utazónak a friss ivóvíz. Életet lehel, felüdít, hitet ad.

Aztán egyszer csak csendben marad az egyik. Nem keres, nem üzen, nem reagál a megkeresésre. Online formában még ott van valahol nagyon távol, vagy épp a szomszéd utcában, ki tudja azt megmondani, mert erről sose beszélt. Valahol él, létezik az a valaki, aki azokat a szavakat mondta, aki nyitogatott és aki aztán úgy lépett tovább, hogy nem köszönt el.

Annyit sem mondott, hogy „szia”. Nem intett búcsút, nem mondta, hogy „Isten veled”. Szó nélkül állt félre, hátrált ki vagy fordult el a kommunikációtól és nem figyelmeztetett sehogyan: „Figyu, meggondoltam magam. Remélem nem haragszol.”

Nem mond semmit. Csak elpárolog – ahogy a reggeli harmatot szippantja fel a kelő Nap, úgy tűnik el az éterben. Volt. Nincs.

És akkor ott marad az a másik kifosztva. Nem vitt el ugyan a köddé váló semmit, ami számonkérhető lenne. Csak a saját szavait, az ígéreteit, meg a másik óvatosan bimbózó kis reményeit. A feltárulkozását, a bizalmát. Az elmesélt apró történeteket. A félve kiadott érzelmeket. A beszélgetésbe fektetett energiát és időt. A nehezen fellelt belső erőt. A kicsi tüzet, amit egyre nehezebb újraéleszteni.

Mi marad a faképnél hagyott beszélgetőtársnak? Egy újabb csalódás. Egy újabb kudarc. A marcangoló kérdések, hogy mit rontott el már megint? Túl sok volt? Túl kevés? Min kellene változtatni?

Akkor visszaolvassa a beszélgetéseket, keresi a titkot. Az újabb keserű tapasztalat eredőjét. A pontot, ahol, ami miatt a másik kiszállt.

Magyarázatot és segítséget kérne, de nincs kitől. Ott van az még, de mégsincs sehol. Csak egy kis zöld pötty. Egy apró villogás. Vagy az se. Eltűnik teljesen.

Akkor jöhetne a düh, de már az sem jön. A közöny érkezik, az érzelmek teljes elfojtása, a lecsukott fedelű laptop, a kései vacsorák. A fakuló önbizalom, meg az elkerült tükörbenézés. Az egész nap ágyban maradás, a pizsamás, kócos napok jönnek. Amikor a thriller, a horror meg a könnyes végű filmek esnek jól.

A film, aminek van eleje, van közepe és tartalma. Aminek van cselekménye, meg kifutása. Ami valamiről szól. Talán értelme is van. És van vége is, van „the end”. És néha van folytatás, újrakezdés, új gubanc. De valami mindenképp van.

Mert a filmekben tudják, hogy ami egyszer elkezdődik, ott az utolsó epizódnak is jelentősége lesz, nem lehet befejezés nélkül hagyni semmit. Mert akkor hiányérzet támad. Csalódás érkezik, űr keletkezik.

Mardosó kérdések, hogy vajon mit akart elkerülni az a másik? Az igazi érzelmeket? A valódi kapcsolódás lehetőségét? A heves reakciókat? Vagy éppen semmit, mert nála nem erről szólt a dolog, nem is szólt semmiről, csak időt töltött, kicsit játszott, kicsit megmutatta önmagát. Lopott egy kis figyelmet, érdeklődést. Csak kipróbálta kapnak-e még utána, ér-e még valamit a piacon.

De nem ér semmit. Ha nő, ha férfi, aki köszönés nélkül távozik, egyetlen fájó gondolatot sem ér. Higgyétek el, ha maradna, sem lenne jobb.

Ajánljuk még: 

VEREJTÉKES ALMA, SZERELEMKANÁL ÉS MEGJÁTSZOTT ÁJULÁS – ÍGY UDVAROLT RÉGEN A VILÁG
8 ÉRV, HOGY CSÓKOLÓZZ MA IS, MERT TÉNYLEG EZ AZ EGYIK LEGEGÉSZSÉGESEBB „HOBBI”
ŐSZINTESÉG A PÁRKAPCSOLATBAN: NEHÉZ ÉS LASSÚ FOLYAMAT, DE MEGÉRI VÉGIGCSINÁLNI