Hosszú a vonatút Siófok és Budapest között, és szinte mindig akad valaki, akivel szóba elegyedek, és aki megajándékoz egy történettel. Anna mellém ült már felszálláskor, és hamar beindult a párbeszéd.
Anna három gyereket nevelt fel a párjával, iskolatitkárként dolgozott, dolgozik ma is. Gyönyörű családban éltek, és a világon semmi igazán jelentős gonddal nem küzdöttek meg a kapcsolatban egészen addig, amíg a gyerekek kamaszok nem lettek. Akkor viszont csőstül jött a baj: Anna édesanyja meghalt, apukája pedig nehezen viselte a gyászt, ráadásul súlyos betegség lépett fel nála. Anna egyke, a rokonság távol, rászakadt minden, édesapjával kapcsolatos felelősség és munka. Hol a saját családjával törődött, vitte a háztartást, hol pedig az édesapját ápolta, segítette.
Így ment néhány évig. A gyerekek közben kirepültek, és Anna édesapja is meghalt. Hirtelen tengernyi szabadidő lett, amit a férjével kettesben tölthettek volna. Ám az édesapja halálát követően, alig egy év után a férje bejelentette, hogy válni akar. Anna elmondása szerint azért, mert a férj szerint nem egyforma ütemben öregednek. Anna férjének még tengernyi energiája van, ő még fiatal, miközben Anna már megöregedett. Már nem illenek össze. Anna ekkor 51 éves volt csupán, a férje pontosan ugyanannyi.
Ültem a vonaton, néztem Annát, akiről sok mindent gondoltam volna a beszélgetés előtt, de, hogy öregnek nem címkéztem volna, az egészen biztos. Az én tekintetem egy nyúlánk, izmos nőt látott, akinek szívbe markolóan kedves az arca, a mosolya. Akinek a szeme sarkában ugyan megjelentek már ráncok, de az öregedéstől még fényévek választják el.
Vajon hány olyan belső történetet gyártunk önvédelemből, ami elfogadhatóvá gyúrja az elfogadhatatlant?
Annáék esetében például azt, hogy a férje cserbenhagyta. Mert azért kiderült az is a történetből, hogy amíg Anna küzdött a családi létből fakadó feladatokkal, és ápolta az édesapját, mindehhez a férjétől nem sok segítséget kapott.
Mindig volt egy újabb túracélpont, egy újabb kerékpárverseny, egy újabb kihívás, amin a férj mindenképp részt kívánt venni. Máshova húzta az a tengernyi energia, ami benne feszült, és ami miatt aztán ki is lépett a kapcsolatból. Hogy hova húzta? Az biztos, hogy nem a felesége mellé.
Amikor bejelentette, hogy válni akar, arra hivatkozott, hogy Anna folyton nemet mondott a közös programokra. Tény, hogy Anna tényleg nemet mondott. De nem azért, mert nem volt benne elég erő vagy vágy arra, hogy a férjével tartson ezekben a kihívásokban. Azért mondott nemet, mert édesapjával kapcsolatos kötelezettségei nem engedték meg a közös programokat.
Édesapja halála után pedig összeomlott. Időre volt – lett volna – szüksége arra, hogy új erőre kapjon, hogy újra kisüssön a nap körülötte. Időre, hogy meggyászolja szüleit, hiszen amíg az édesapját ápolta, félretolta édesanyja halála miatti gyászát is. Időre lett volna szüksége, segítségre, becéző szavakra, a maga ereje mellé még két erős karra. A férje jelenlétére azokban a szituációkban, ahonnan ő nem léphetett ki. De férjétől se a konkrét támogatást, se az időt nem kapta meg.
Anna azonban szép mosollyal, szép szavakkal beszél férjéről, és azt kommunikálja befelé-kifelé, hogy minden rendben van. Nem történt más, csak véget ért egy házasság, mert abban a felek nem egyforma ütemben öregedtek. A férje még fiatal, még menni akar, ő meg hát ugye... megöregedett. Pedig szerintem csak elfáradt egy időre. Elfáradt, mert már akkor elhagyták, amikor házasságban élt. De a történet szép, ő maga meséli azt széppé, elfogadhatóvá, és én elhiszem neki azt, amit el szeretne hitetni.
Tovább olvasnál a témában? Tudd meg, mik is a párkapcsolat igazán nagy pillanatai, vagy akár azt, hogy egyes szakértők szerint mi a sikeres házasság titka!
Ajánljuk még:
„Tisztító, szent tűz hogyha általéget: Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget” – 5 magyar vers a szerelemről a költészet napjára
Így hat a gyermekkori kötődésed a párkapcsolatodra
Fészekmodell – válás után mi a jó a gyereknek?
„Az önvédelem kizárja a valódi kapcsolódás lehetőségét” – interjú Dr. Almási Kittivel
„Megtanultam jobban bízni magamban, mint amit a körülmények indokoltak volna” – mondja Dr. Almási Kitti, akivel nemrég megjelent könyve, az Elvarratlan szálak kapcsán találkoztunk. A pszichológus betekintést engedett napi beosztása színes és szigorú rendben sorakozó elemeibe, és mintha a nap és annak felidézése inkább energiával töltötte volna fel. Derűs nyugalommal, magával ragadóan mesélt vállalkozásáról, új könyvéről és legfőképpen szakterületéről, a kapcsolatok szövevényes és megunhatatlan univerzumáról, melyben túlzás nélkül állítható, hogy jelentőset alkotott
