SZPSZ

A válás oka: nem egyforma ütemben öregedtünk

Sokféle válástörténetet hallottam már, de ez utóbbi, amivel nem olyan régen szembesültem, igazán meglepett. Létezik, hogy két egymást szerető ember azért váljon el, mert az öregedés előbb érte utol egyiket, mint a másikat? Igaz lehet ez a megközelítés, vagy valami egészen más áll egy-egy ilyen magyarázat mögött?

Hosszú a vonatút Siófok és Budapest között, és szinte mindig akad valaki, akivel szóba elegyedek, és aki megajándékoz egy történettel. Anna mellém ült már felszálláskor, és hamar beindult a párbeszéd.

Anna három gyereket nevelt fel a párjával, iskolatitkárként dolgozott, dolgozik ma is. Gyönyörű családban éltek, és a világon semmi igazán jelentős gonddal nem küzdöttek meg a kapcsolatban egészen addig, amíg a gyerekek kamaszok nem lettek. Akkor viszont csőstül jött a baj: Anna édesanyja meghalt, apukája pedig nehezen viselte a gyászt, ráadásul súlyos betegség lépett fel nála. Anna egyke, a rokonság távol, rászakadt minden, édesapjával kapcsolatos felelősség és munka. Hol a saját családjával törődött, vitte a háztartást, hol pedig az édesapját ápolta, segítette.

Így ment néhány évig. A gyerekek közben kirepültek, és Anna édesapja is meghalt. Hirtelen tengernyi szabadidő lett, amit a férjével kettesben tölthettek volna. Ám az édesapja halálát követően, alig egy év után a férje bejelentette, hogy válni akar. Anna elmondása szerint azért, mert a férj szerint nem egyforma ütemben öregednek. Anna férjének még tengernyi energiája van, ő még fiatal, miközben Anna már megöregedett. Már nem illenek össze. Anna ekkor 51 éves volt csupán, a férje pontosan ugyanannyi.  

Ültem a vonaton, néztem Annát, akiről sok mindent gondoltam volna a beszélgetés előtt, de, hogy öregnek nem címkéztem volna, az egészen biztos. Az én tekintetem egy nyúlánk, izmos nőt látott, akinek szívbe markolóan kedves az arca, a mosolya. Akinek a szeme sarkában ugyan megjelentek már ráncok, de az öregedéstől még fényévek választják el. 

Vajon hány olyan belső történetet gyártunk önvédelemből, ami elfogadhatóvá gyúrja az elfogadhatatlant?

Annáék esetében például azt, hogy a férje cserbenhagyta. Mert azért kiderült az is a történetből, hogy amíg Anna küzdött a családi létből fakadó feladatokkal, és ápolta az édesapját, mindehhez a férjétől nem sok segítséget kapott.

Mindig volt egy újabb túracélpont, egy újabb kerékpárverseny, egy újabb kihívás, amin a férj mindenképp részt kívánt venni. Máshova húzta az a tengernyi energia, ami benne feszült, és ami miatt aztán ki is lépett a kapcsolatból. Hogy hova húzta? Az biztos, hogy nem a felesége mellé. 

Amikor bejelentette, hogy válni akar, arra hivatkozott, hogy Anna folyton nemet mondott a közös programokra. Tény, hogy Anna tényleg nemet mondott. De nem azért, mert nem volt benne elég erő vagy vágy arra, hogy a férjével tartson ezekben a kihívásokban. Azért mondott nemet, mert édesapjával kapcsolatos kötelezettségei nem engedték meg a közös programokat. 

Édesapja halála után pedig összeomlott. Időre volt – lett volna – szüksége arra, hogy új erőre kapjon, hogy újra kisüssön a nap körülötte. Időre, hogy meggyászolja szüleit, hiszen amíg az édesapját ápolta, félretolta édesanyja halála miatti gyászát is. Időre lett volna szüksége, segítségre, becéző szavakra, a maga ereje mellé még két erős karra. A férje jelenlétére azokban a szituációkban, ahonnan ő nem léphetett ki. De férjétől se a konkrét támogatást, se az időt nem kapta meg.

Anna azonban szép mosollyal, szép szavakkal beszél férjéről, és azt kommunikálja befelé-kifelé, hogy minden rendben van. Nem történt más, csak véget ért egy házasság, mert abban a felek nem egyforma ütemben öregedtek. A férje még fiatal, még menni akar, ő meg hát ugye... megöregedett. Pedig szerintem csak elfáradt egy időre. Elfáradt, mert már akkor elhagyták, amikor házasságban élt. De a történet szép, ő maga meséli azt széppé, elfogadhatóvá, és én elhiszem neki azt, amit el szeretne hitetni.

Tovább olvasnál a témában? Tudd meg, mik is a párkapcsolat igazán nagy pillanatai, vagy akár azt, hogy egyes szakértők szerint mi a sikeres házasság titka

Ajánljuk még:

„Az önvédelem kizárja a valódi kapcsolódás lehetőségét” – interjú Dr. Almási Kittivel

„Megtanultam jobban bízni magamban, mint amit a körülmények indokoltak volna” – mondja Dr. Almási Kitti, akivel nemrég megjelent könyve, az Elvarratlan szálak kapcsán találkoztunk. A pszichológus betekintést engedett napi beosztása színes és szigorú rendben sorakozó elemeibe, és mintha a nap és annak felidézése inkább energiával töltötte volna fel. Derűs nyugalommal, magával ragadóan mesélt vállalkozásáról, új könyvéről és legfőképpen szakterületéről, a kapcsolatok szövevényes és megunhatatlan univerzumáról, melyben túlzás nélkül állítható, hogy jelentőset alkotott