Zaklatás, ami sosem ér véget: a gyerekeket veszélyeztető cyberbullyingról

Szocio

Zaklatás, ami sosem ér véget: a gyerekeket veszélyeztető cyberbullyingról

Éjjel-nappal utolérheti a fiatalokat az online zaklatás egyre terjedő formája. Erről gyűjtöttünk össze néhány alapvető tudnivalót.

„Formát adunk egy eszköznek és attól kezdve az eszköz formál minket” 
Marshall McLuhan

A modern technika ránk kényszeríti saját szabályait, amihez akár tetszik, akár nem, muszáj alkalmazkodnunk. A fejlődés nem csak könnyebbséget hozott azzal, hogy általa már sok mindent elintézhetünk úgy, hogy ki sem kell lépnünk a házból, hanem sosem látott nehézségekkel is szembesített bennünket. Például a pedagógusoknak fel kell készíteni a gyerekeket egy olyan világra, amelyben a kicsik sokszor okosabban mozognak a felnőtteknél.

Az, hogy a fiatalok hozzászoktak egy-egy eszközhöz, még nem jelenti azt, hogy képesek tudatosan használni azokat. Sok esetben nincsenek tisztában online cselekedeteiknek következményeivel. Nagyon is szükségük van a felnőttektől kapott iránymutatásra, ami persze rengeteg utánajárást, beszélgetést, időt, és egy újfajta felelősségvállalást igényel – de ahogy megtanítjuk őket az offline világban való boldogulásra, feladatunk felelős állampolgárokat nevelnünk a digitális világban is. Márcsak azért is, hogy a veszélyektől, amik egyre sokasodnak, megvédjük őket. Például a vírusként terjedő cyberbullyingtól. 

  1. Mit nevezünk cyberbullyingnak?

Gary Chapman és Arlene Pellicane meghatározása szerint online zaklatásnak nevezhetjük az elektronikus kommunikáció minden olyan nemű felhasználását, amelyben az egyének vagy csoportok, egyenlőtlen erőviszonyokkal olyan tartalmakat küldenek, vagy osztanak meg, amit egy konkrét személy kegyetlennek, fenyegetőnek, bántónak vagy megalázónak gondol. Mindezt akkor nevezhetjük zaklatásnak, ha hosszú időn keresztül ismétlődik. Ugyanakkor olykor akár egyetlen cselekedet is beláthatatlan károkat okozhat a sértettben, így a legkisebb jelzést is komolyan kell venni. 

  1. Az online és az offline zaklatás másmilyen, de ugyanúgy bánt!

A gyerekek olykor kinevetik, kigúnyolják egymást, azonban amióta mindent áthat a média jelenléte, a zaklatás is új formákat öltött magára, és az elkövetők egy új, talán minden eddiginél aljasabb fegyvert kaptak a kezükbe. Bár a két zaklatási forma számos ponton megegyezik egymással, jelentős különbségeket is felfedezhetünk közöttük.

A zaklatás hagyományos formájával szemben, az online felületeken történő bántalmazás képes a bántalmazott életének minden részét érinteni. Pontosan emiatt tartja a gyerekek többsége súlyosabbnak ezt a formát.

Nem tudnak fizikailag eltávolodni tőle, nem szűnik meg iskola után, hétvégén, vagy szünidőben.

Az egyébként biztonságosnak hitt otthoni, családi környezetben is utolérheti őket az állandó feszültség, a nap bármelyik órájában. Sok esetben ráadásul a zaklató olyat tesz, amit élőben nem merne, kihasználva a feltételezett láthatatlanságot, és azt, hogy nem kell szembesülnie a másik fél reakciójával. 

  1. Kik a résztvevők?

A zaklatás résztvevőit négy csoportba sorolhatjuk: vannak elkövetők, elkövető-áldozatok, áldozatok, valamint a szemlélők.

Az elkövető magasabb státuszra, a kiemelt figyelem elérésére törekszik a kortársai körében, aminek eszközét az agresszióban látja. Viselkedésében szerepet játszhat az irigység, a frusztráció levezetése, az erőszakkal kapcsolatos pozitív beállítottság, és a szülői támogatás hiánya.

Az elkövető-áldozat kategóriájába tartoznak azok a személyek, akik maguk is küzdenek a zaklatással, és ők maguk is bántanak. Jellemző eset, hogy valaki egy közösségen, társadalmi csoporton belül (pl. osztály) sértett, egy másik közösségben (pl. edzőtársak között) ő az elkövető.

Az áldozatokról tudjuk, hogy gyakrabban kerülnek ki lányok közül, azonban a másik nem sem élvez védettséget a támadásokkal szemben. Az áldozatok közül sokan alacsony önértékeléssel és érzelmi kontrollal bírnak, valamilyen kisebbségi csoportba tartoznak, vagy alacsonyabb társadalmi státusszal rendelkeznek. Számos esetben nem rendelkeznek megfelelő társas támasszal, amely csökkenthetné a zaklatás ártalmát.

A szemlélők azok a személyek, akiket nem ér semmilyen atrocitás, „csupán” tanúi a kialakult helyzetnek. Kapcsolatban állnak mindkét féllel, azonban nem lépnek fel a zaklatás ellen. A passzív szemlélők azok, akik szótlanul szemlélik az eseményeket, míg az aktív szemlélők bár maguk nem tesznek közvetlenül semmit, de bátoríthatják az elkövetőket, esetleg további ötleteket adnak nekik.

  1. Az online zaklatás formái

Az online zaklatásnak számos formája van, ezek közül listáztuk a leggyakoribbakat.

Az szexuális zaklatás az egyik legkárosabb és legveszélyesebb elkövetési mód, szexuális tartalmú képek és üzenetek terjesztését jelenti. A fiatalok többsége meg van győződve, hogy ezeket az üzeneteket csak a címzett fogja látni, azonban ez nem fedi a valóságot. Több olyan esetről is olvashatunk már, ahol később ezekkel a tartalmakkal visszaélve okoztak visszavonhatatlan károkat az elsődleges feladónak.

Az online harc esetében hirtelen indulattól vezérelve esnek valakinek egyet nem értés esetén. Erre  alkalmas terület a kommentszekció, ahol elég változatos nyelvet használva – beleértve a trágár kifejezéseket –, próbálnak rossz érzést kelteni a másik félben. Sokszor előfordul az is, hogy már nem is a kezdeti témához kapcsolódnak a hozzászólások, hanem a cél „csupán” a másik fél megalázása bármi áron.

cberbully

 

A trükközés által az elkövető csupán azért igyekszik kapcsolatba lépni a kiszemelt féllel, hogy ez által olyan személyes információkhoz jusson róla, amit később felhasználhat ellene.

A sorozatos rágalmazás huzamosabb ideig történik, ilyenkor olyan sértő üzenetek küldenek, melynek igazságtartalma megkérdőjelezhető.

A befeketítés olyan – sokszor aljas – pletykák terjesztését, kiposztolását jelentik, amelyek az áldozat hírnevét rontják.

A csoport általi kiközösítés is gyakori, ami megtörténhet online és/vagy offline közösségen belül. A kiközösítés kétféleképpen valósulhat meg az online térben: a személyt ténylegesen eltávolítják az adott csoportból, vagy  negligálják, ilyenkor az illető semmilyen formában nem tud hatással lenni társaira, lévén, hogy teljes ellenállást tanúsítanak mindenfajta közeledésével szemben, mintegy levegőnek nézik.

Előfordulhat személyiséglopás is. Ilyenkor az elkövető a másik személy profiljával jelenik meg az online térben, hírnevének rontására alkalmas üzeneteket küld az áldozata ismerőseinek, barátainak, ezzel megvezetve mindenkit.

  1. Mit tehetünk ellene?

A megelőzés elsődleges, ugyanis amint belekerülünk az online zaklatás spiráljába, igen nehéz kikecmeregni. A prevenció során elsősorban figyelnünk kell a szélsőséges hangulatingadozásokra, az antiszociális viselkedésre, gyenge realitásérzésre, elzárkózásra vagy a hirtelen előtörő agresszív megnyilvánulásra – ezek mind intő jelek. Nagyon nehéz csupán néhány tünet alapján eldönteni, hogy az életkori sajátosságokból fakadnak-e, vagy valamilyen más probléma húzódik a hátterükben, ezért fontos, hogy legyünk figyelmesek, nyissunk a fiatalok felé akár szülőként, akár tanárként. A cél, hogy kialakuljon egy olyan bizalmi kapcsolat, amelyben eléggé biztonságba érzi magát ahhoz a gyermek, hogy szóljon, amennyiben ilyen probléma üti fel a fejét.

Sokszor nagyon nehéz fellépni a cyberbullying ellen és segíteni a bajba jutott gyereken, lévén, az esetek túlnyomó részében életének ezt a részét titok fedi. A szemlélők jellemzően kortársaik közül kerülnek ki, akik akár nemtörődömségből, akár bátorság hiányában, de szintén a hallgatást választják. Épp ezért sokszor már csak egy tragédia bekövetkezte után tudják meg a családtagok, mi mindenen ment keresztül gyerekük. A hallgatásnak azonban ezer oka lehet: elképzelhető, hogy a gyerek szégyelli, hogy zaklatják, fél, hogy őt is megbüntetik, megfosztják készülékétől. Tart attól, hogy a zaklatója megbosszulja az árulkodást, így csak tetézi vele, az amúgy is nagy gondokat. Nem bízik a felnőttekben, nem hiszi, hogy bárki segíthet rajta. A szemlélők esetében szintén gyakori a félelem, hogy őket pécézik ki legközelebb, ha árulkodni mernek, ezért bár sokszor titokban támogatják a sértett felet, de nyilvánosan nem mernek fellépni a zaklatóval szemben, nem kelnek védelmére.

Beszélgetni kell a gyerekekkel, és ahhoz, hogy mondandónk célt érjen, nem egy egyszeri alkalomról van szó, hanem egy folyamatos nevelésről, ami által megérthetik, hogy az internet egy jó dolog az életünkben, azonban mint mindennek, ennek is ki kell tanulnunk a megfelelő használatát. Fontos hozzásegíteni őket ahhoz, hogy higgyenek abban, senki nem foszthatja meg őket a méltóságuktól, illetve meg kell tanítani mindenkit arra, hogy miként reagáljanak helyesen egy esetleges zaklatásra és, hogy ne süllyedjenek le a zaklató szintjére. Ugyanígy fel kell hívni a figyelmet arra, mi a helyes viselkedés, ha szemlélők vagyunk.

Minden gyerek – legyen áldozat, elkövető vagy szemtanú – vágyik a figyelemre, az elfogadásra, a szeretetre. Ha olyan közeget teremtünk, amiben beszélhet, megmutathatja érzéseit, elindulhat valamilyen változás.

És fontos, hogy már akkor elkezdjünk velük beszélni a biztonságos internethasználatról, amikor feltételezhetően még nem szenvedtek el a fentiekhez hasonló sérelmeket. Vagyis abban a pillanatban, amikor elsőnek a kezükbe adunk egy olyan eszközt, amivel megnyitunk előttük egy számukra teljesen új világot.

Ahogy mi magunk is elolvassuk egy új eszköz használati utasítását, mielőtt beüzemelnénk a készüléket, úgy számukra is világossá kell tenni, hogy miként illik és kell, viselkedniük az online világban.

El kell fogadnunk, hogy az internet hatalmas teret nyert az életünkben, így talán nem életszerű képernyőmentes otthonra vágyni, de miért lenne elérhetetlen a képernyőtudatos otthon megteremtése? Elsősorban fontos, hogy megbeszéljünk, közösen megfogalmazzunk egy netikettet, ami magába foglalja, hogy mit szabad tenni online térbe és mi az, ami tilos, és a netikett megszegése következményeket is vonjon maga után!

Bár sokan online nagyobb bátorságot éreznek a támadó magatartásra, hisz nem kell szembesüljenek a másik fél reakciójával, fontos kiemelni azt is, hogy amihez nem lenne bátorságuk szemtől-szembe, azt online is tilos megtenni. Vagyis tanítsuk meg, hogy mindig gondolják végig, mielőtt elküldenek egy tartalmat, hogy elég bátrak lennének-e vállalni azt személyesen is, illetve hogy esne nekik, ha ők kapnának valakitől hasonló üzeneteket, képek vagy róluk beszélne valaki hasonló hangnemben.

Ezeket a pontokat személyre szabottan ki lehet egészíteni az eszköz használatára érvényes szabályokkal. Ilyen lehet például, hogy mennyi időt tölthet a készülékkel, kiket hívhat fel (ez főképp kisebb gyerekek esetében), ami később számlafizetéskor utánkövethető. De ide tartozhat az is, hogy este meddig lehet náluk a telefon, szabad-e a szobájába tartania villanyoltás után, milyen oldalakon regisztrálhat, milyen játékokat játszhat rajta. 

Ezt a felelősséget azonban nem háríthatjuk egyetlen személyre, nem csupán a szülő feladata, hanem a tanárok, pszichológusok együttes munkája, amibe egyéb, külső szakembereket is be lehet vonni, hogy minél több szempontból ismerjék meg, milyen következményekkel járhat, már egy apró csínynek tűnő cselekedet is.