Rossz szomszédság, török átok, de talán nem kellene beperelni a kakast azért, mert kukorékol

Szocio

Rossz szomszédság, török átok, de talán nem kellene beperelni a kakast azért, mert kukorékol

Franciaországban hosszú múltra tekint vissza az állatok perelése azért, amilyenek. Mivel az állatellenes jogi fellépések egyre gyakoribbak, nemrég törvényi védelem alá helyezték a vidéki zajok és szagok alkotta érzékszervi örökséget, például a békabrekegést, a kakaskukorékolást, illetve a lócitrom szagát. És ha belegondolunk, ezek súlyos döntések.

Képzeljük el, hogy egy békés francia falucskában ébredünk. Az udvaron büszkén kukorékol a kakas, a nyitott ablakon bekandikál a nap, miközben a gyenge tavaszi fuvallat érett tehéntrágya szagát hozza magával a pár kilométerrel arrébb elterülő, festői mező irányából. Nincs is szükség többre a lelki békéhez – gondolhatnánk, ám vannak jó néhányan, akik egész más szemmel tekintenek ezekre a dolgokra, és inkább érzékelik szörnyű zajnak egy kakas reggeli szólóját, mint a természet csodájának.

Hasonló indokok miatt például Franciaországban a közelmúltban számos pert indítottak, melyben a főszereplők kacsák, kakasok vagy éppen békák voltak, akik megzavarták néhány ember nyugalmát. Mostanra odáig fajult a helyzet, hogy végül törvényi védelem alá helyezték a vidéki zajok és szagok alkotta érzékszervi örökséget, például a békabrekegést, a kakaskukorékolást, illetve a lócitrom szagát.

Franciaországban évszázados hagyománya van a hasonló pereknek, hiszen már a 10. századtól kezdve jegyeztek fel olyan eseteket, amikor bíróság elé állítottak egy egész malaccsaládot gyilkosságért, sáskákat a termés elpusztításáért, vagy éppen kutyákat hallgattak ki lopási ügy miatt. A History Today hosszas értekezést szentelt a témának nemrégiben, melyben részletesen elemzi, hogyan is zajlott egy ilyen jellegű bűnvádi eljárás. Igazából megmosolyogtató is lehetne mindez, ám tulajdonképpen a társadalom egy része még ma is nehezen dolgozza fel az ilyesfajta sérelmeket, igaz, most már legalább nem különféle bűncselekményekkel vádolják meg a háztáji jószágot, csupán csendháborítással. 

Hasonló témák egyébként folyamatosan jelen vannak a közösségi oldalakon is, gondoljunk csak a lakóhelyünkön élőket tömörítő csoportokra, ráadásul ezek működése sokkal messzebbre vezet, és rengeteg konfliktust tár fel. Napi szinten olvasok különféle felháborodott hangvételű posztokat a zajos szomszédokról, folyton zúgó fűrészekről, ugató kutyákról, sőt, egyesek amiatt is zúgolódnak, hogy az a fránya szél átfújja a szomszéd fájáról a levelet mások kertjébe! Hasonlóan kellemetlen ügyek határozzák meg egy-egy lakóközösség életét, ráadásul a tolerancia, a hatékony kommunikáció, egymás tisztelete és a másik meghallgatása manapság nem tartozik a legelterjedtebb módszerek közé, ha problémamegoldásról van szó. A legtöbb ember előbb posztolja ki cizellált hangulatjelekkel körítve a közösségi oldalra, hogy mi baja van, mint hogy átkopogna a szomszédhoz, és személyesen beszélne vele a felmerült gondokról. 

Tapasztalataim szerint hasonló problémákkal leginkább azokban a közösségekben küzdenek, ahol magas az újonnan betelepültek aránya, például Budapest vonzáskörzetében is. Magam is rendszeresen megélem az érdekellentéteket, és bevallom, bőven van olyan konfliktus, ami megmosolyogtat, és amelynek a rendezéséhez csupán rugalmasságra és empátiára lenne szükség. Az is igaz, hogy az én tűrőképességem rendkívüli, ráadásul vidéki lány lévén számomra teljesen természetesek a különféle állathangok, és a meleg nyári estéken terjengő különféle, akár izgalmasnak is nevezhető szagok. Nem is jutna eszembe bárkivel pereskedni a kakasa vagy éppen a kerti tavában lakó békák szerelmes éneke miatt.

Természetesen azt is tudom, hogy nem vagyunk egyformák, mások az igényeink, ráadásul igenis vannak kifejezetten rosszindulatú emberek is, akikkel képtelenség szót érteni, és akik akkor is beindítják a fűnyírót vasárnap reggelente, ha előzőleg többször is szóvá tettük nekik ezt a kellemetlenséget. Az ilyen jellegű felháborodás teljesen érthető, ám közel sem lehet mindezeket egy lapon említeni a kukorékolással vagy akár templom harangjának zúgásával.

Rossz szomszédság, török átok, ezt is tudjuk már régóta. Egyébként a szomszédok közötti viszonyoknak és a szomszédság pszichológiájának irodalma is van, nem véletlenül. Hiszen ez egy izgalmas, élő közösség, mely folyton változik, fejlődik, javul vagy romlik, attól függően, hogy a tagjai miként alakítják ki az egymás közti kötelékeket. Az elmúlt évben ráadásul mindenki sokkal több időt töltött az otthonában, mint az megszokott volt, így érdekes lenne kideríteni, hogyan hatott mindez a szomszédi viszonyokra. Vajon elmérgesedtek-e a kapcsolatok, felerősödtek-e a zavaró tényezők, vagy esetleg egyre többen jöttek rá, hogy egy olyan szokatlan helyzetben, amikor nem hagyhatják el a közvetlen lakókörnyezetüket, igazából csak a szomszédokra számíthatnak? Ezt egyelőre nem tudhatjuk, és csak reménykedhetünk benne, hogy ez a fajta közösség, a szomszédság, melynek igenis van létjogosultsága, nem veszíti el eredeti funkcióját a jövőben, és továbbra is fontos építőköve marad egy-egy falu vagy kisebb-nagyobb város lakóközösségének.

Aki pedig vidékre költözik, készüljön fel az ottani adottságokra, és próbáljon a kakasszóra nem zavaró tényezőként gondolni. Lehet, hogy akkor a lelke is megnyugszik, nem fog felébredni minden hajnalban, és talán a törvény embereinek sem kell azzal tölteniük a napjaikat, hogy védelmi rendeleteket dolgozzanak ki ezen jelenségek és élőlények védelmére.

Nyitókép: Nikolas NoonanUnsplash

 Ajánljuk még:

VESZEKEDÉS, HANGOS ZENE, MACSKASZAG – LAKVA ISMERJÜK MEG A SZOMSZÉDAINKAT
VIDÉKEN MEGMŰVELTÉK A KERTEM A SZOMSZÉDOK, A PANELBAN A BAZSALIKOMOT SE LOCSOLJA MEG SENKI
ILLEGALITÁSBAN MŰKÖDÖTT NEGYVEN ÉVEN ÁT EGY APÁCAREND ÉRDEN – „LÉTÜKKEL ÁRTOTTAK A NÉPI DEMOKRÁCIÁNAK”