Értelmetlenül dolgozunk ennyit? És a jövőben csak napi pár órát fogunk?

Egyre többen hangoztatják, hogy át kell értékelnünk a munka fontosságát. Ez az úgynevezett post-work society, azaz a munka utáni társadalom filozófiája. Ennek követői szerint itt az ideje – legalábbis egyre közeleg az az idő –, hogy jóval kevesebbet dolgozzunk. Szerintük elég lenne fejenként napi egy-két óra munka ahhoz, hogy mindenki megéljen, és mindannyian boldogabb életet éljünk. 

A téma egyik alapműve David Graeber 2018-as könyve, a Bullshit munkák című kiadvány, melyben az amerikai antropológus – egyébként igen élvezetes formában – több oldalról is alátámasztja állítását, mely szerint a mai állások nagyobb része haszontalan. Elmélete szerint az, hogy sokan értelmetlen munkákat végeznek, pszichológiailag rossz hatást gyakorol az egyénekre, ezáltal a társadalomra is. A szerző egyébként magát anarchistának tartja, és a könyv gondolatiságában ezt erősen érezhetjük is – ezt figyelembe véve érdemes értelmezni sorait. 

Graeber elgondolása szerint azért van napjainkban ilyen sok értelmetlen munka, mert bár az automatizálásokból származó előnyöket élvezi az emberiség (például annak, hogy a mezőgazdaság a világ egy jó részén már van annyira fejlett, hogy az emberi munkát gépek vették át, legalább részben), a korábbi közgazdasági jóslatokra cáfolva nem lett kevesebb munkája az embereknek az utóbbi ötven-száz évben. Graeber szerint azért, mert az emberiség újabb és újabb értelmetlen feladatokat talált ki annak érdekében, hogy mindenkit „lekössenek”. Könyvében hihetetlen beszámolókat sorol olyan elképzelhetetlenül felesleges munkákról, amelyekről a munka betöltői meséltek neki – már csak ezek miatt is érdemes kézbe venni a kötetet. A szerző a munka utáni társadalmat úgy képzeli, hogy mindenki alapjövedelmet kap, és munkája mellett van ideje a családjára, hobbijára és természetesen pihenésre is.

Mielőtt felhördülnénk, és lustának bélyegeznénk a mozgalom képviselőit, érdemes elgondolkodni meglátásaikon. Azon is, hogy nem csupán berögződéseink miatt gondoljuk-e ennyire fontosnak a munkahelyen töltött hosszú órákat. Vajon milyen lenne, ha a munka kiesésével keletkező időben mind azzal foglalkoznánk, amivel valóban szeretnénk, és így nemcsak boldogabbak lennénk, de az emberiség is fejlődhetne, hiszen többen foglalkoznának igazi szenvedélyükkel?

A post-work követői megalapozott érvekkel támasztják alá elméletüket – az alábbiakban ezek egy részét listáztuk:

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindig is ennyire fontos volt a munka, pedig nem

Mindannyian úgy érezzük, hogy dolgozni muszáj, és el sem tudjuk képzelni kötelező feladataink nélkül az életet. Pedig a különböző foglalkozások csak párszáz éve léteznek: addig egyáltalán nem volt dicsőség, ha valaki dolgozik, mivel a munka alacsonyabb rangúak sajátja volt. A 17. századtól kezdve viszont már az jelent értéket, ha valakinek foglalkozása, munkahelye van. Mi van akkor – kérdezik a post-work gondolkodói –, ha csak egy rövid epizód volt az emberiség életében a munkavégzés fontossága? Hiszen ma már egészen másért dolgozunk, mint a 17. században. És hogy mit is dolgozunk most, ha egyszer korábban kevesebb munkával is működött a világ? Nos, az elmélet képviselői szerint sokszor a semmin ügyködünk.

A legtöbb munkának ma már nincs értelme

Rengeteg munkakör jött létre, olyanok, amelyek csak azért vannak, mert társadalmunk fogyasztói társadalom. Gyorséttermek létesültek például, mert nincs időnk főzni – mivel dolgozunk. Futárok dolgoznak, akik kihordják az ételt, hogy fel se kelljen álljunk a munkaasztal mellől. Menedzserek ügyeskednek azon, hogyan virágozhatna jobban a cég, vagyis miképp vegyünk meg még több terméket tőlük. Trénerek segítenek nekik, akik a csapatmunkát hatékonyabbá teszik a vállalatnál... És így tovább, szakmák sokasága jött létre mindenféle szektorban, hogy elvégezhesse valaki munkaként azt a feladatot, amire nekünk nincs időnk az állásunk mellett. Ráadásul mihelyst dolgozni kell, az már többletköltséggel jár: gyorsételt veszünk, autóval megyünk, a kollégával megiszunk egy kávét stb. Ezeket a kiadásokat ismét csak még több munkáórával tudjuk megteremteni.

Az igazán hasznos munkákért nem adnak fizetést

És hogy mi az igazán hasznos munka? Például a gyerekekről vagy az idősekről gondoskodni. Vezetni a háztartást, összetartani a családot. Megtermelni a saját élelmiszerünket. Ezek egy jó része úgynevezett „láthatatlan munka”, amelyért nem jár fizetés. Holott ezek viszik előre a világot. Az ENSZ 2015-ös jelentése szerint a világban végzett munkák 41 százaléka ilyen láthatatlan, önkéntes munka.

A munka ma már nem nyújt pluszt 

Régebben a munkával el lehetett érni az életszínvonalunk növekedését. Önbecsülést adott, büszkék voltak rá az emberek, hogy hol és mit dolgoznak. Mára viszont a munka leginkább a túlélés záloga, és sokszor nem alkalmas arra, hogy jobbá tegye az életünket, boldogabbak legyünk általa. A robotizáció okán számos olyan munkát nem kell ma elvégezzünk, amit egykor el kellett – mégsem azt látjuk, hogy a munkák feltétlenül kényelmesebbek, örömet adóbbak lennének. Csak éppen másképp zsigerelnek ki bennünket a feladatok.

Mára már veszélyesen befonta életünket a munka

Az emberi élet gyakorlatilag teljesen a munka uralma alatt áll. Még pihenni is azért pihenünk, hogy utána jobban tudjunk dolgozni. Szabadidőnk egy részét a kollégákkal töltjük. Nem azt tanuljuk, ami felkelti az érdeklődésünket, hanem azt, ami hasznos lesz a munkánk szempontjából.

Siralmasan kevés maradt meg az életünkből, amire semmilyen hatással nincs a munkánk.

Ez már nem sokáig maradhat így

A post-work hívei azt vallják, hogy mindezek a tünetek már a munka világának összeomlását jelzik. Az emberi erőforrások végesek, már nem tudunk többet dolgozni, miközben a világ további növekedését építjük. Hogy mikor következik be a változás, és bekövetkezik-e egyáltalán… nos, erre senki nem tudhatja pontosan a választ.