Derékszaggatóan nehéz volt a mosás régen – belestünk a kővágóörsi mosóházba

Kézzel mosni kemény munka!

Hideg fürdőszobában persze, mert ha már elromlott a mosógép, akkor fűtés se legyen. Egyszóval én nagyon is élénken emlékszem arra a derékszaggató, csuklót recsegtető, pulcsiujjat nedvesítő korszakra, ami rövid ideig tartott ugyan, de bennem mély nyomot hagyott. Aki nem mosott még céklafoltos babaholmit kézzel, jéghideg fürdőszobában, gumicsizmában, hogy legalább a zoknija ne ázzon el, biztos nem érti, miről beszélek. Mások viszont nagyon is értik és tudják, mert bőven akad saját élmény ezen a területen: vagy úgy nőtt fel, hogy az édesanyja még kézzel, esetleg teknőben mosott, vagy legfeljebb keverőtárcsás mosógép forgatta a ruháit.

Régebben a mosás nagy feladat volt az asszonyok számára. Az ugyanis kizárólag a nők feladata és felelőssége volt, és nem volt ám mindegy, ki hogyan mosott. Hamar szájára vette a falu, a közösség azt, aki rest volt vagy ügyetlen ezen a területen, netán elhanyagolta a családi nagymosást. Nem véletlenül alakult ki a szólás-mondás a teregetésről sem.

Hiszen ki akarta volna a szennyest kiteregetni az udvarra, ahol bárki meglátta volna, hogy idejekorán elfogyott a szappan, vagy nem volt elég forró a víz, vagy sajnálta a kezét a lúgtól az asszony?

Nem illett az asszonykezet sajnálni, védeni semmitől. A régi korok mosási technikája meg éppen nem kedvezett az asszonykéznek. Derékcsavaróan, ízületeket bántalmazóan nehéz volt a mosás, és én visszamenően is sajnálom az összes asszonyt, aki annak idején mindezek dacára elvégezte ezt a munkát is családja hasznára.

A kővágóörsi mosóház

Nem véletlenül gurultunk aztán idén februárban a Balaton-felvidéken található mosóházak felé. Ezek a házak, a mosóházak egyedi lenyomatai egy letűnt korszaknak, a Balaton-felvidék speciális, hazánkban csak erre a tájegységre jellemző épületei. Mivel nem állt vezetékes víz az asszonyok rendelkezésére, azzal kellett dolgozni ami volt, és kútról húzott víz, illetve az esővíz összegyűjtése mellett a mosóházakkal kiaknázták a felszín alatti vizeket is. A Káli-medencében még ma is állnak olyan mosóházak, amelyek egykor lehetőséget adtak a mosásra. nem véletlenül épültek ott, ahol épültek, az a környék ugyanis vízben gazdag vidék.  

 

Mi a Kővágóörs határában, a Kékkút felé vezető úton található, permi vörös kőből helyreállított mosóházat látogattuk meg, amely a Theodora tanösvény látványosságaként fedezhető fel bárki számára. A mosóház mellett közvetlenül a még 1949-ben is működő vágóhíd állt.

Milyen egy mosóház? Ennél egyszerűbb épületet aligha lehet elképzelni. Nem más mint egy egyszerű kőépület, amelynek aljában átfolyt a víz. Ezen a vízen aztán keresztben és hosszában is pallókat fektettek le. Ezekre tudták letenni a szennyest az asszonyok, valamint tárolni a másik végén a már kimosott ruhákat.

 

Nehéz volt elképzelnem, miért is volt jó a mosóházig elcipelni a szennyest. De ha nem volt kút az udvaron, vagy nem tudták elég esővizet gyűjteni, akkor mindenképp olyan helyet kellett keresniük, ahol meg lehetett ejteni a nagymosást. Természetesen kézzel. És hideg, értsük jól: a hideg évszakokban jéghideg vízben.

Otthon szétválogatták a ruhaneműt, aztán valamilyen módon (kinek hogy adatott) kivitték a mosóházhoz a ruhákat. Ott beáztatták, házi szappannal alaposan bedörgölték a szennyest, különösen a foltokat szappanozták. Majd kézzel és gyökérkefével át is dörgölték, súrolták a ruhákat. Nagy erővel, mert a rendelkezésükre álló technológia megkívánta a nagy erőkifejtést. Mindezt megismételték akár többször is, majd a ruhák sulykolása következett. Otthon bizonyos ruha- vagy fehérneműt aztán ki is főztek, de öblítésre ismét a mosóházhoz vitték azokat a darabokat is.

Annak volt nyilván könnyebb dolga, aki a falu olyan részén lakott, ami közelebb esett a mosóházhoz. De ha történetesen a falu túlsó felén volt az otthona, akkor már abba el lehetett fáradni, hogy a szennyessel oda-vissza többször megjárta az utat. Oda még talán könnyebb volt a száraz szennyes, de a hazafelé vezető út keserves lehetett a víztől súlyos teher miatt.

Természetesen nem lehetett akármikor csak úgy vízbe rakni a szennyest! A mosási rendet, ahogy minden mást a családok életében, szigorú szabályok írták elő. Az egyházi ünnepeken kívül tilos volt vasárnap mosni, ahogy mosási tilalom alá esett a péntek is, különösen a nagypénteken volt erős ez a tilalom. Luca napján se moshattak az asszonyok, ahogy némely vidéken Borbála napját se szennyezhették be a család szennyesével.

Mindenesetre ha bárki arra jár, érdemes egy kis időre benézni és szembenézni azzal, mennyire más élet jutott nekünk, és mennyi mindent kibírtak a nők, az asszonyok. Mert bírniuk kellett.

Ha még többet olvasnál háztartási témákban, akkor ajánlunk neked néhány tippet a környezettudatos folttisztításhoz, és azt is megtudhatod, mit árul el rólad, hogy teregetsz! 

Fotók: Mecseki Tamás