„A madártani szakemberek eltérő véleményen vannak a barkóscinege rendszertani hovatartozását illetően. Ha megfigyeljük az igen kecses, puha tollazatú, pasztell színekben pompázó, csilingelő hangú madarat, viselkedésben és életmódban is jelentős különbségeket tudunk feltárni és mondjuk a szén vagy kékcinege között” – olvashatjuk egy 1985. évi madárnaptárban.
És valóban: a barkóscinege számos tulajdonságában eltér az emberi világ sűrűjében sokkal gyakrabban megforduló rokonaitól, annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben számos más fajhoz hasonlóan sokat idomult az antropogén világ változásaihoz.
Ha egy-egy túránk során nádasokkal szegélyezett területen járunk, jelenlétükre jellemző, „csilingelő” hangjuk utal, ami nem másra szolgál, mint a sűrű nádasokban találhatók az egyedek közötti kapcsolattartást.
Idehaza állományuk 5 400-6 300 pár közé tehető – egész életüket a vizek melletti nádasokban és gyékényesekben töltik.
Nem meglepő, hogy a folyamatosan melegedő időjárási viszonyok és az egyre súlyosabb aszályok miatt az ő boldogulásuk sem egyszerű, nem beszélve a vízpartok melletti beruházások pusztító hatásairól.
Ebben a nehezített helyzetben válhatnak egyre fontosabbá az eredetileg a halászok munkáját segítő varsababák is. A varsababák olyan természetes építmények, amelyeket mellmagasságban összefogott nádból készülnek. A nád felső részét visszatörve, majd megtekerve, csomózva alakították ki a halászok azt a kontyos, szoknyás építményt, amely a vízbe eresztett varsák helyét jelölte.
Ezekben a varsababákban biztonsággal fészkelhetnek a nádas madarai is, és a védett területeken nem veszélyeztethette őket sem az élőhely megszűnése, sem a fészkek elpusztítása. A barkóscinegék fészkelési sajátossága, hogy alapvetően avasnád- vagy nádtorzsa-alapra, megtört nádszálak alá építik fészküket, általában a vízfelszín felett 30-40 cm-re vagy magasabbra.
A barkóscinegék meleg hónapos tápláléka alapvetően ízeltlábúakból áll, amiket a nádszálakat végigkutatva szedegetnek össze. Télire megmaradnak nekik a nádi bagolylepkék lárvái, de túlnyomó részt magokkal táplálkoznak ebben az időszakban: elsősorban a nád és a gyékény magjaival.
Amikor eljön a családalapítás ideje, minkét szülő az otthonteremtésen serénykedik, és a csapatmunkának köszönhetően akár két nap alatt is elkészülhet a fészek. A fészekalj 4-6 tojásból áll, ezen a szülők felváltva kotlanak, és a 11-12 napra kikelt fiókákat is közösen etetik. Kéthetes korukban a fiatalok kirepülnek, de csak két hét után köszönnek el szüleiktől. A barkóscinegék különleges viselkedési jellemzője az is, hogy a fiatalok a kirepülést követő hetekben hamar párba járnak, és ezek a párok életük végéig együtt maradnak.
A barkóscinege (Panurus biarmicus) védett madár, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.
Nyitókép: 123RF
