A „hús márpedig kell” mítosza viszonylag újkeletű dolog, ahogy a gyerekek döntéshez való joga is. Az olyan úri huncutságok, mint a mindennapos sonka és a szabad akarat kétszáz éve még nem igazán léteztek. Mit mond ma erről a tudomány, és mit az átlagember?
Egy zizegős lapú Dickens-regény nekem a nyugalom szigetét jelenti, még akkor is, ha néhány fa bánja hobbimat. Arról pedig, hogy egy e-könyv mennyit segítene a fák ügyén, megoszlanak a vélemények.
Közel 8 milliárdan élünk jelenleg a bolygón és egyes becslések szerint az évszázad közepéig elérjük a 10-11 milliárdos lélekszámot. Vajon elbír egyáltalán ennyi embert a Föld? És ha igen, azt elbírja, hogy annyi mindent fogyasszunk, mint manapság?
Kevés siralmasabb dolgot tudok elképzelni annál, minthogy egy szép hétvégét a felgyűlt emailek, képek és hírlevelek szanálásával töltsek, de időnként muszáj rendet vágnom a digitális világban. Egyszer alaposan, utána már csak a szintet kell tartani.
Az ünnepek alatt valószínűleg megteltek a gyerekszobák új játékokkal, plüssállatok, műanyag apróságok, fejlesztő kockák halmozódtak a fa alatt. Nemsokára azért megint venni kellene valamit a kicsiknek – vagy mégsem?
Ha nincs is még ötleted, mit adj egy-két szerettednek, ne ess kétségbe! Gondold végig, mi van otthon, s minek örülne a másik. Talán van közös metszet, és egy szép, személyes ajándék kerülhet a fa alá. Ha pedig úgy érzed, van még időd és lehetőséged vásárolni, érdemes a bioboltok kínálatában is szétnézni!
Tökéletes környezetvédő szerintem nem létezik. És ez így van jól. Ezért is szeretnék a hétköznapi élettel járó, kevésbé esztétikus, ám annál valódibb szokásokról beszélni.
A hús olyan manapság, mint a cukor: tulajdonképpen lehetne nélküle élni, legalább néhanapján, a többség mégsem szívesen mond le a lehetőségről. De mi lesz, ha luxussá válik a húsevés?
Bár a 90-es években a hajtogatott tetrapelenkára húzott gumibugyit szép lassan leváltották az eldobható műanyagpelusok, most ismét fordul a trend: egyre több anyuka szeret bele a textilcsodákba. Így vagyok ezzel én is.
