Tanácsok rendteremtéshez a gyerekek mellett – erre is jó a minimalista otthon

Sokan vagyunk a világon, akik éveken keresztül tervezgettük álmaink otthonát, mielőtt eljutottunk a nagy célig: elképzeltük a függönyöket, a díszpárnákat a kanapén és a téglaburkolatú kandallót, aztán jöttek a gyerekek és keresztülhúzták a számításainkat. A legtöbb szülő a kicsikre fogja a kupit: ők hagyják szerteszét a poharakat a házban, miattuk vannak porcicák a szekrényen, még a kanalakat is ezek a fránya kölykök keverik össze a fiókban.

Nos, aláírom, hogy egy másfél éves szélvész mellett én is kitapasztaltam már, milyen piszok nehéz néha rendben tartani a házunkat. Jön, mindent kipakol, szétszed, felfedez, és természetesen semmit nem tesz vissza a helyére – de azért ritkán szégyellném el magam, ha be kéne engedni a postást a házba. Többnyire rend van, tisztaság, és

nem kell ehhez az egész délelőttöt nagytakarítással töltenem ahelyett, hogy a gyerekkel játszanék.

A titok roppant egyszerű: minimalista otthonom van. A félreértések elkerülése végett, nem azokat a tipikus fehér padlós, szürke falas belső tereket kell elképzelni, ahol egy asztalon és kanapén kívül semmi nincs, és amelyek inkább orvosi rendelőhöz hasonlítanak, semmint egy család székhelyéhez. A minimalista jelző szimplán arra utal, hogy nincsenek felhalmozott lomjaim a házban, amelyeket állandóan rendezgetnem kellene: sem filléres lakberendezési dekorációk a polcokon, sem tíz különböző elektronikai kisgép a konyhapulton, hogy folyton törölgessem őket. A gyereknek sincs harminc plüssállata.

Az otthonunk úgy barátságos, hogy nem halmozzuk fel a tárgyakat. Sokáig gondolkodtam, le merjem-e ezt így írni, mert a többség számára öröm a tárgyak felhalmozása, és soha be nem ismerné, hogy azért van nála rendetlenség, mert már nem bír el a sok felesleges holmival. Ez népbetegség egyébként, a zsúfoltság gyerek nélkül is kupis hatást kelt, de amikor már ott vannak a csemeték, szívesen pakolják szét az otthon minden rejtett kincsét, ezzel a probléma megsokszorozódik.

Minél kevesebb tárgy vesz körül, annál kisebb az esélye, hogy rendetlenség keveredjen belőle.

Ezért nem értek egyet azokkal a cikkekkel, amelyekben a szülők a gyerekkel mentegetik magukat az állandó káosz miatt. Könnyebb lenne azt a gyökerénél elkapva megszüntetni egy alapos lomtalanítással, mint másoknak magyarázkodni a kupi miatt. Pláne magunk előtt ne mentegetőzzünk! A hely is több lesz, ha nem kell faltól-falig érő könyvespolc, ami könyvek helyett csupa felesleggel van tele. A gyűjtögetés helyet érjük be alapvető bútorokkal és némi visszafogott dekorációval: szellősebb, letisztultabb lesz a tér, amiben a kupi sem tűnik akkorának. Egy zsúfolt térben már két széthagyott pulóver is rendetlen hatást kelt.

Persze, a kisgyerekes otthonok velejárója a teli szennyes és a nappaliszőnyegen szétdobált építőkocka, ezzel nincs gond, és esténként viszonylag könnyű összepakolni egy ládába a játékokat vagy bedobni a mosást. De mindennap portalanítani, csecsebecséket sorba rendezni, az előszobaszekrénybe zsúfolt cuccokat rendezgetni, a kád szélén felhalmozott flakonok alatt letörölni, a sosem hordott ruhákat huszadjára is átpakolni, mert összeborultak a szekrényben – na, hát szórakozzon ezzel az, akinek két anyja van.  

Ahogy mondani szokás, az otthon van értünk, nem mi az otthonunkért és a minimalista életmód tulajdonképpen pont arról szól, hogy a kevesebb több. Ami nincs, azt nem kell rendben tartani.