A hús olyan manapság, mint a cukor: tulajdonképpen lehetne nélküle élni, legalább néhanapján, a többség mégsem szívesen mond le a lehetőségről. De mi lesz, ha luxussá válik a húsevés?
Bár a 90-es években a hajtogatott tetrapelenkára húzott gumibugyit szép lassan leváltották az eldobható műanyagpelusok, most ismét fordul a trend: egyre több anyuka szeret bele a textilcsodákba. Így vagyok ezzel én is.
Az elmúlt évszázadban felnőtt 2-3 olyan generáció, amely csupa kényelemből, kifogások tömegeit gyártva zabálta fel bolygónk erőforrásait. Ez a véleményem, amit nem bántásból, inkább gondolatok indításából osztok meg.
Egy egészséges újszülött csöppségnek az első hetekben jó esetben tényleg alig van szüksége valamire a meleg ölelések biztonságán túl. Miért épül mégis akkora biznisz a babakacatokra?
A kapitalista kasztok aranykora éppúgy leáldozóban van manapság, ahogy befellegzett egykor a jobbágyoknak vagy grófkisasszonyoknak – ebben az évszázadban a klímaváltozás lehet az, ami megreformálja a társadalmunkat. Hogy jó vagy rossz irányba, az rajtunk múlik.
Tagadhatatlan, hogy négy keréken sokszor könnyebb az élet, mint két lábon, de bolygónk szempontjából bizony luxus ez a töméntelen mennyiségű jármű az utakon. Ezért is élek kocsi nélkül, még gyerekkel is. Jelentem: lehetséges.
A klímaváltozás problémáját sajnos nem oldja meg, ha úgy teszünk, mintha nem létezne a jelenség, de hányan lehetnek köztünk, akik a gyerekkel is megosztják a szorongást?
