A kisgyerekek imádják a mászókát, a hintát, a libikókát. Előszeretettel csúsznak-másznak, pörögnek, forognak mindenen és mindenütt, már ha hagyjuk őket. Nem véletlen, hogy ezeket a mozgásformákat élvezik a legjobban: ösztönösen tudják, hogy az idegrendszerük egészséges fejlődéséhez erre van szükségük. Azt gondolnánk, hogy egy bizonyos életkor felett kinövünk a mászókázásból, ami valójában óriási tévedés: ha nem is mászókán, de az egyensúlyi gyakorlatokra minden korosztálynak szüksége van.

Nem mindig jön ki úgy a lépés, hogy legyen időnk az edzésre. Az is lehet, hogy egészségügyi oka van, amiért nem végezhetünk megterhelő fizikai aktivitást. A University of Sydney új kutatása szerint napi három-négy, egyperces, intenzív aktivitás is nagymértékben csökkentheti az idő előtti halálozás kockázatát, különösen a szív- és érrendszeri megbetegedések esetében.

Mára a második-harmadik kérdéssé vált, ha valakivel egy ideje nem találkoztunk, hogy jól van-e a családja, ugye nem érintett a tragédiában. Mindenkinek ott ül a felhő a homloklán. Törökországban napjaink csak nagyon soká lesznek olyanok, mint azelőtt. 

A hosszútávfutás egy külön műfaj, aki eljut erre a szintre, igazi mélységeket és magasságokat tapasztalhat meg a futással töltött hosszú órák alatt. Minél hosszabb a táv, annál több probléma merülhet fel, amelyeket meg kell oldani a továbbhaladás érdekében. Vajon miben mások a hosszútávfutók, milyen emberré válnak és miért jó nekünk, ha állóképességi futással is foglalkozunk?

Amikor ezeket a sorokat írom, ötvenhat óra telt el a február 6-i, első törökországi földrengés óta. Az ország mély letargiában gyászol, megrendülten figyeljük a híradásokat az egyre növekvő áldozatok számáról. Még mindig vannak túlélők, még mindig jönnek a jó hírek, amikor egy-egy gyermeket húznak ki a romok alól. A világ minden pontjáról érkeztek mentőcsapatok, Magyarország is segíti a helyiek munkáját.

Itt, Törökországban nem múlik el úgy nap egy átlagos helyi életében, hogy ne inna meg egy-két pohárka teát. Még nyáron is, a legnagyobb melegben. A tea szerves része a kultúrának, a vendéglátásnak, fontos társadalmi összetartó erő, hisz a tea mindig jó apropó, hogy el lehessen valakivel tölteni egy kis időt. Nem véletlen, hogy Törökország teafogyasztó nagyhatalomnak számít.

Élénken él az emlékezetemben egy beszélgetés a pandémia előtti időszakból, amikor az volt a téma, vajon mennyi időt szabadna a gyerekeknek engedni a kütyüzésre. A beszélgetőtársak gyerekei akkor voltak tíz év körüliek, és a magam hét év körüli gyerekével elképedtem, milyen sok időt engednek nekik. A témát ők végül azzal zárták: várjuk ki a végét, ha nagyobb lesz a gyerek, nem lehet ezt a folyamatot megállítani. Igazuk volt, ráadásul a lezárások tovább növelték a naponta képernyő előtt töltött időt. Hogyan kellene kezelnünk ezt a helyzetet? Fülöp Hajnalka digitális andragógussal, a Tudatos Digitális Szülő program alapítójával beszélgettünk, aki öt gyermek édesanyjaként maga is aktív résztvevője a jelenségnek.

A Helsinki Egyetem azt vizsgálta, van-e kapcsolat a kisiskolás korú gyermekek digitális médiahasználata és a későbbi, kamaszkori elhízás megnövekedett kockázata között. A választ mindannyian sejthetjük, de most az is kiderült, hogy mennyi aktivitás tudja (némiképp) ellensúlyozni a képernyő előtt töltött időt.

Őrületes futóteljesítményeket gyűjt egy oldal, ahol a teljesítmény nem abban rejlik, hogy az emberek mennyit futnak le egyszerre vagy mennyire gyorsak. Inkább abban, hogy minden áldott nap kimennek, és futnak minimum egy mérföldet. A listavezetők több mint 50 éve, megszakítás nélkül kocognak esőben, hóban, szélben, még betegség alatt is.

Bár Törökországban hivatalosan nem ünneplik a karácsonyt, a nagyobb városok egy része mégis ünnepi díszbe borul az év vége közeledtével. Fényfüzérek villognak az üzletekben, és sok helyen feldíszített fenyőfával, hóemberrel, Mikulással is lehet találkozni. Ráadásul ilyenkor minden butikban előtérbe kerülnek a piros fehérneműk, ugyanis egyre jobban terjed a szokás, miszerint Szilveszter éjjelén ezt kell viselni: akkor szerencsés lesz az új év.

A többség biztosan azt válaszolja, hogy igen, és én sem tudok elvonatkoztatni attól, amihez hozzászoktam. Számunkra a mindennapi tusolás a természetes, és úgy neveljük a gyerekeinket, hogy nem illik a tiszta ágyba mosdatlanul befeküdni. Az embernek egy idő után annyira részévé válik ez, hogy koszosnak érzi magát nélküle akkor is, ha egyébként semmi oka rá. A világ egy részén egyáltalán nem ez a jellemző, még akkor sem, ha elegendő víz áll a rendelkezésükre. De mit mond a tudomány?

Szemlér Ákos testnevelő tanár, mozgásfejlesztő, szabadidejében pedig vagy zenél, vagy az újoncoknak asszisztál az első, téli hidegvizes merülésüknél. Arról beszélgettünk vele, hogy szakemberként milyennek látja a mai iskolás korú gyerekek mentális és fizikai állapotát, és hogy mire lenne szükségük valójában.