Szülőként döntő szerepet játszunk gyermekeink egészségének és jóllétének alakításában. Az egészséges életmódot előmozdító szokások beépüléséhez sok időre és tengernyi türelemre van szükség, az pedig nélkülözhetetlen, hogy mi magunk jó példával járjunk elöl. Szakembereket kérdeztünk meg, milyen tanácsokat adnának a szülőknek, hogy elősegítsék a gyerekek testmozgáshoz, személyes higiéniához és táplálkozáshoz való pozitív hozzáállását.

Érezzük, nyilván érezzük, hogy az életünk felgyorsult, és a digitális technológia eszközei révén sokfelől bombáznak az ingerek, illetve az app-értesítések. Olyan ez, mint a vízben fővő béka esete, lassan alakult ki ez a helyzet, és nem vesszük észre, mekkora a kontraszt a mostani hétköznapok, illetve a régebbi idők között. Csak akkor derül ez ki, ha valami nem mindennapi történik. Az én esetemben ez egy könyv volt: méghozzá a Tüskevár.

Felgyorsult világunkban, ahol már minden mindenhez kapcsolódik, sokszor nehéz megtalálni a belső békét és a csendet. Állandóan agyalunk valamin, pörgünk, rohanunk – de mintha soha nem érkeznénk meg sehova. Az ősi, keleti hagyományokban gyökerező mindfulness meditáció – a tudatos jelenlét gyakorlata – hatékony eszköz lehet a lelassulásra, a stressz csökkentésére, valamint a jóllét és az általános életminőség javítására. Horváth Ágnes mindfulnessoktatóval beszélgettünk.

A fogorvos sok gyerek számára mumus, pedig lefogadom, az esetek túlnyomó többségében csak mi tesszük a bogarat a fülükbe. Mert hát, valljuk be, a fogorvosi látogatás, a vérvétel nekünk sem a kedvenc elfoglaltságunk, és nagyon könnyű az összes félelmünket, szorongásunkat ráragasztani a gyerekekre. Ha azonban egészen pici kortól kezdve pozitív élményeket is társítunk az összes ilyen kellemetlen beavatkozás mellé, megkönnyítjük mindenki helyzetét.

A kor nem számít – mondjuk sokszor, aztán legtöbben a megszokott, mindenki által elvárt öregedési folyamatba simulunk bele. Mert mit is hangoztatnak az öregedésről? Hogy az csökkenő energiaszinttel, túlsúllyal, lelassulással, gyengüléssel jár. Szerencsére vannak, akik fricskát mutatnak mindenkinek, és nyolcvan felett sem lehet a nyomukba érni – ők motiválhatnak bennünket is.

A kisgyerekek imádják a mászókát, a hintát, a libikókát. Előszeretettel csúsznak-másznak, pörögnek, forognak mindenen és mindenütt, már ha hagyjuk őket. Nem véletlen, hogy ezeket a mozgásformákat élvezik a legjobban: ösztönösen tudják, hogy az idegrendszerük egészséges fejlődéséhez erre van szükségük. Azt gondolnánk, hogy egy bizonyos életkor felett kinövünk a mászókázásból, ami valójában óriási tévedés: ha nem is mászókán, de az egyensúlyi gyakorlatokra minden korosztálynak szüksége van.

Nem mindig jön ki úgy a lépés, hogy legyen időnk az edzésre. Az is lehet, hogy egészségügyi oka van, amiért nem végezhetünk megterhelő fizikai aktivitást. A University of Sydney új kutatása szerint napi három-négy, egyperces, intenzív aktivitás is nagymértékben csökkentheti az idő előtti halálozás kockázatát, különösen a szív- és érrendszeri megbetegedések esetében.

Mára a második-harmadik kérdéssé vált, ha valakivel egy ideje nem találkoztunk, hogy jól van-e a családja, ugye nem érintett a tragédiában. Mindenkinek ott ül a felhő a homloklán. Törökországban napjaink csak nagyon soká lesznek olyanok, mint azelőtt. 

A hosszútávfutás egy külön műfaj, aki eljut erre a szintre, igazi mélységeket és magasságokat tapasztalhat meg a futással töltött hosszú órák alatt. Minél hosszabb a táv, annál több probléma merülhet fel, amelyeket meg kell oldani a továbbhaladás érdekében. Vajon miben mások a hosszútávfutók, milyen emberré válnak és miért jó nekünk, ha állóképességi futással is foglalkozunk?

Amikor ezeket a sorokat írom, ötvenhat óra telt el a február 6-i, első törökországi földrengés óta. Az ország mély letargiában gyászol, megrendülten figyeljük a híradásokat az egyre növekvő áldozatok számáról. Még mindig vannak túlélők, még mindig jönnek a jó hírek, amikor egy-egy gyermeket húznak ki a romok alól. A világ minden pontjáról érkeztek mentőcsapatok, Magyarország is segíti a helyiek munkáját.

Itt, Törökországban nem múlik el úgy nap egy átlagos helyi életében, hogy ne inna meg egy-két pohárka teát. Még nyáron is, a legnagyobb melegben. A tea szerves része a kultúrának, a vendéglátásnak, fontos társadalmi összetartó erő, hisz a tea mindig jó apropó, hogy el lehessen valakivel tölteni egy kis időt. Nem véletlen, hogy Törökország teafogyasztó nagyhatalomnak számít.

Élénken él az emlékezetemben egy beszélgetés a pandémia előtti időszakból, amikor az volt a téma, vajon mennyi időt szabadna a gyerekeknek engedni a kütyüzésre. A beszélgetőtársak gyerekei akkor voltak tíz év körüliek, és a magam hét év körüli gyerekével elképedtem, milyen sok időt engednek nekik. A témát ők végül azzal zárták: várjuk ki a végét, ha nagyobb lesz a gyerek, nem lehet ezt a folyamatot megállítani. Igazuk volt, ráadásul a lezárások tovább növelték a naponta képernyő előtt töltött időt. Hogyan kellene kezelnünk ezt a helyzetet? Fülöp Hajnalka digitális andragógussal, a Tudatos Digitális Szülő program alapítójával beszélgettünk, aki öt gyermek édesanyjaként maga is aktív résztvevője a jelenségnek.