Hogyan hűtsük le a világot anélkül, hogy tovább melegítenénk a bolygót?
A világ egyre melegebb, és a túléléshez hűtésre van szükségünk. A különböző hűtési eszközök azonban rengeteg energiát fogyasztanak, és olyan üvegházhatású gázokat bocsátanak ki, amelyek súlyosbítják az éghajlatváltozást. Miképpen biztosíthatunk fenntartható hűtést mindenki számára anélkül, hogy károsítanánk a bolygót? 
„Nem tudtam, kire hallgassak: a szervezetemre vagy a szakemberekre” – interjú Lupui Izával

Lupui Iza nevével már biztosan találkozott az, akit inzulinrezisztenciával, esetleg policisztás ovárium szindrómával (PCOS) diagnosztizáltak, és a világhálón próbált az állapotáról információkat keresni. 2014-ben indította el 160 gramm című blogját, ahol érintettként osztotta meg nehézségeit és eredményeit, azóta pedig már életmódmentorként is segíti a hozzá fordulókat. Tapasztalataiból az derül ki, hogy sokan máris betegek lehetnek, csak nem törődnek a tüneteikkel, az életmódunkból pedig szinte biztosan következik számos krónikus betegség kialakulása. Mégis kockáztatunk, nap mint nap.

„Azt akartam üzenni az embereknek, hogy mindig csak a következő kilométerig jussanak el” – interjú Cseke Lilla ultrafutóval és önkéntessel

Cseke Lilla neve ismerősen csenghet azoknak, akik egy kicsit is belelátnak a magyar futóvilágba. Lilla fantasztikus sporteredményeket tudhat magáénak: többek között hatszoros magyar bajnok, két évben is az év ultrafutójának választották, és 2022-ben új pályacsúcsot felállítva nyerte meg az Ultrabalatont. Emellett rendszeresen önkénteskedik, szervez jótékonysági megmozdulásokat és a közösségi felületein is igyekszik motiválni az embereket, hogy adakozzanak. Idővel pedig életében a jótékonyság és a futás teljesen összefonódott – erről beszélgettünk vele.

Kíváncsiságból elkövetett józanság – csatlakozz novemberben a Sober Curious mozgalomhoz

Egyre erősebb az a kulturális trend, amely megkérdőjelezi az alkoholfogyasztással kapcsolatos társadalmi normákat, ugyanis ezek gyakran ivásra ösztönzik, netán arra kényszerítik az egyént. A Sober Curious néven elterjedt mozgalom arra igyekszik rámutatni, hogy az alkoholfogyasztás nem szükséges velejárója a szociális életnek, anélkül is lehet szórakozni, teljes életet élni.

„Van egy fél tortám, bárki viheti!” – már 22 településen az ÉtelMentő mozgalom

Dr. Szabados Kingával mintegy két évvel ezelőtt találkoztam először, amikor az ÉtelMentő – Ne etesd a szemetest közösségi platform életre hívójaként gőzerővel dolgozott a mozgalom elterjesztésén. Immár huszonkét településen van csoportjuk a közösségi médiában, ahol fel lehet ajánlani, illetve el lehet fogadni a felesleges vagy megmaradt élelmiszert. Próbáljátok ki ti is! 

Boldoggá tehet a tökéletlenség is: mesterünk, a japán wabi sabi

Mindannyian keressük a belső békét, ki tudatosan, ki kevésbé. Számtalan filozófiát, módszert segítségül lehet már hívni, hogy megleljük, dolgozhatunk önmagunkon és alakíthatjuk a környezetünket is. A japán kultúrába mélyen beleágyazva is létezik egy gondolatiság, amelyet wabi sabi néven ismerünk. Bár sokan a szabálytalan japán teáscsészékkel vagy egy minimalista kertdizájnnal azonosítják, végső soron éppen a belső béke elérése a célja.

Két hátizsákban az életük, de hat országban élnek egy év alatt – interjú a digitális nomádokkal

Gede Emese és Hartmann András évek óta a digitális nomádok hétköznapjait élik – éppen Olaszországban értük őket utol. Fejenként egyetlen hátizsákba sűrített ingóságaikkal járják a világot, és elmondásuk szerint soha ilyen szabadok nem voltak. Mindketten online dolgoznak a saját vállalkozásukban, emellett Emese grafikusként, András pedig pályázatíróként és kutatóként is tevékenykedik. Mindehhez csak egy-egy laptop és internetelérés szükséges, de vajon hogyan lehet a folyamatos mozgásban megtalálni az állandóságot?

Itt, ahol még a szél is simogat, könnyebb az ellazulás – a SUP jóga világa

A szél gyengéden fúj az ember arcába, miközben imbolygó „talajon” próbálja felvenni a lefelé néző kutya jógapózt, hogy aztán a napüdvözlet ászanáival folytassa. Miközben tovább ringatózik, a látóhatáron kikukucskál a nap első sugara. Mindez egy szépen megkomponált jelenet bevezetője is lehetne, pedig maga a valóság: egy stand-up paddleboard, azaz SUP deszkáján vagyunk a vízen, és jógázunk. Ezután pedig Yagci Kondákor Szilvia, pilates-, jóga-, SUP jóga oktatót kérdeztük meg, mit kaphatunk ettől a különleges mozgásformától.

A hangtálak gyógyító harmóniája – hangmasszőrökkel beszélgettünk

Nagyon sokszor hallgatok olyan zenei válogatást, ahol tibeti hangtálak lassan csordogáló, szépen megkomponált csilingelése hallatszik órákon keresztül. Kikapcsol, megnyugtat és inspirál. Vajon milyen lehet, amikor egy kezelés keretein belül az ember testén szólaltatják meg ezeket az eszközöket? A hangterápia vagy hangmeditáció ősi holisztikus gyakorlat, amelyet mintha lassan újra felfedeznénk. Meditatívgongjáték-oktatókkal és hangmasszőrökkel beszélgettünk erről.

Stresszoldás gyógynövénnyel: hagyományos és adaptogén szuperszereket ajánl a fitoterapeuta

Régóta tudjuk: a gyógynövények segíthetnek a természetes stresszoldásban. Ugyanakkor, ahogy Kis-Simon Gabriella fitoterapeuta felhívta rá a figyelmet: tévhit az, hogy a gyógynövényeknek nincsen mellékhatása. Vagyis a gyógynövények fogyasztása – akárcsak a gyógyszereké – alapos tájékozódást és körültekintést igényel. Ráadásul a gyógynövények között létezik egy kisebb csoport, az adaptogén növények csoportja, amelynek tagjai kicsit másképp fejtik ki áldásos hatásukat. Szakemberrel beszélgettünk a fontos kérdésekről.

A fagyi talán nem is egészségtelen?

Míg folyamatosan kísérleteznek, hogy az egészségtelennek tartott fagylalt egészséges verzióját is el tudják készíteni, addig a közelmúltban meglepő eredményt publikált egy amerikai közegészségügy-történész: azt állítja, a hagyományos fagyi talán nem is olyan egészségtelen.

Már követem az oldalt

X