Egy az élet - ezt kell jól csinálni Egy.hu logó
Friss
K. Tengeri Dalma
K. Tengeri Dalma újságíró, közgazdász

Görbe utakon jutottam el az íráshoz mintegy 15 éve, ezek közül az egyik éppen Törökországba vezetett, ahol most is élek. Közgazdászként, újságíróként és feketeöves utazóként szívesen osztom meg külföldi kalandjaimat, az öt évvel ezelőtt kezdődött sportkarrierem pedig az egészséges életmód fáradhatatlan kutatását hozta magával. Egygyerekes szülőként kimeríthetetlen forrásaim vannak a gyerekneveléssel kapcsolatos témákhoz is.

Cseke Lilla neve ismerősen csenghet azoknak, akik egy kicsit is belelátnak a magyar futóvilágba. Lilla fantasztikus sporteredményeket tudhat magáénak: többek között hatszoros magyar bajnok, két évben is az év ultrafutójának választották, és 2022-ben új pályacsúcsot felállítva nyerte meg az Ultrabalatont. Emellett rendszeresen önkénteskedik, szervez jótékonysági megmozdulásokat és a közösségi felületein is igyekszik motiválni az embereket, hogy adakozzanak. Idővel pedig életében a jótékonyság és a futás teljesen összefonódott – erről beszélgettünk vele.

Egyre erősebb az a kulturális trend, amely megkérdőjelezi az alkoholfogyasztással kapcsolatos társadalmi normákat, ugyanis ezek gyakran ivásra ösztönzik, netán arra kényszerítik az egyént. A Sober Curious néven elterjedt mozgalom arra igyekszik rámutatni, hogy az alkoholfogyasztás nem szükséges velejárója a szociális életnek, anélkül is lehet szórakozni, teljes életet élni.

Dr. Szabados Kingával mintegy két évvel ezelőtt találkoztam először, amikor az ÉtelMentő – Ne etesd a szemetest közösségi platform életre hívójaként gőzerővel dolgozott a mozgalom elterjesztésén. Immár huszonkét településen van csoportjuk a közösségi médiában, ahol fel lehet ajánlani, illetve el lehet fogadni a felesleges vagy megmaradt élelmiszert. Próbáljátok ki ti is! 

Mindannyian keressük a belső békét, ki tudatosan, ki kevésbé. Számtalan filozófiát, módszert segítségül lehet már hívni, hogy megleljük, dolgozhatunk önmagunkon és alakíthatjuk a környezetünket is. A japán kultúrába mélyen beleágyazva is létezik egy gondolatiság, amelyet wabi sabi néven ismerünk. Bár sokan a szabálytalan japán teáscsészékkel vagy egy minimalista kertdizájnnal azonosítják, végső soron éppen a belső béke elérése a célja.

Gede Emese és Hartmann András évek óta a digitális nomádok hétköznapjait élik – éppen Olaszországban értük őket utol. Fejenként egyetlen hátizsákba sűrített ingóságaikkal járják a világot, és elmondásuk szerint soha ilyen szabadok nem voltak. Mindketten online dolgoznak a saját vállalkozásukban, emellett Emese grafikusként, András pedig pályázatíróként és kutatóként is tevékenykedik. Mindehhez csak egy-egy laptop és internetelérés szükséges, de vajon hogyan lehet a folyamatos mozgásban megtalálni az állandóságot?

A szél gyengéden fúj az ember arcába, miközben imbolygó „talajon” próbálja felvenni a lefelé néző kutya jógapózt, hogy aztán a napüdvözlet ászanáival folytassa. Miközben tovább ringatózik, a látóhatáron kikukucskál a nap első sugara. Mindez egy szépen megkomponált jelenet bevezetője is lehetne, pedig maga a valóság: egy stand-up paddleboard, azaz SUP deszkáján vagyunk a vízen, és jógázunk. Ezután pedig Yagci Kondákor Szilvia, pilates-, jóga-, SUP jóga oktatót kérdeztük meg, mit kaphatunk ettől a különleges mozgásformától.

Nagyon sokszor hallgatok olyan zenei válogatást, ahol tibeti hangtálak lassan csordogáló, szépen megkomponált csilingelése hallatszik órákon keresztül. Kikapcsol, megnyugtat és inspirál. Vajon milyen lehet, amikor egy kezelés keretein belül az ember testén szólaltatják meg ezeket az eszközöket? A hangterápia vagy hangmeditáció ősi holisztikus gyakorlat, amelyet mintha lassan újra felfedeznénk. Meditatívgongjáték-oktatókkal és hangmasszőrökkel beszélgettünk erről.

Régóta tudjuk: a gyógynövények segíthetnek a természetes stresszoldásban. Ugyanakkor, ahogy Kis-Simon Gabriella fitoterapeuta felhívta rá a figyelmet: tévhit az, hogy a gyógynövényeknek nincsen mellékhatása. Vagyis a gyógynövények fogyasztása – akárcsak a gyógyszereké – alapos tájékozódást és körültekintést igényel. Ráadásul a gyógynövények között létezik egy kisebb csoport, az adaptogén növények csoportja, amelynek tagjai kicsit másképp fejtik ki áldásos hatásukat. Szakemberrel beszélgettünk a fontos kérdésekről.

Míg folyamatosan kísérleteznek, hogy az egészségtelennek tartott fagylalt egészséges verzióját is el tudják készíteni, addig a közelmúltban meglepő eredményt publikált egy amerikai közegészségügy-történész: azt állítja, a hagyományos fagyi talán nem is olyan egészségtelen.

Közeleg a hivatalos e-sport olimpia időpontja. A 2023-as Olympic Esports Series döntő összecsapásait Szingapúrban tartják június 22-25. között, és Magyarország is képviseltetni fogja magát a játékok alatt. Kik az e-sportolók, ők hogyan „sportolnak”? Elég hozzá videójáték, és bárkiből lehet e-sportoló? Megkérdeztük a szakma résztvevőit.

Kerek, szögletes, gömbölyű – nem, nem Gombóc Artúr csokijáról van szó, hanem arról, milyen gazdag a napszemüveg-kínálat. Milyen kategóriák vannak, melyik hogyan nyújt védelmet a szemednek? Melyik szín milyen tevékenységekhez és milyen körülmények között a legjobb választás? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.

Az egészséges életmódot több fronton is népszerűsítő testnevelő tanár-mozgásfejlesztővel korábban már készítettünk egy nagyon népszerű interjút a mai iskolás korú gyerekek mentális és fizikai állapotával kapcsolatban. Ezúttal az egészséges életmód bugyraiba merültünk bele.

Ugrás az oldal tetejére
Menü