Körömcipőben nem lehet diófára mászni – a nőiesség és az anyaság nem jár mindig kéz a kézben

Kihívás ez bizony, de miért érezzük feladatnak, miért nem tudjuk elengedni egy kis időre? Miért vált mára ilyen élessé ez a kérdés?

A nőiesség megélésének csak egy része nyilvánul meg olyan külsőségekben, mint az öltözködés, frizura, smink. Nem biztos, hogy a világ szemében nőiesebb az, aki minden reggel vastag rétegben viszi fel az alapozót a bőrére vagy rúzs nélkül el sem indul otthonról. Más tornacipőben is úgy mozog és úgy jelenik meg, hogy mindenki őt nézi, a nők is. Ez azonban belülről fakad, valóban kisugárzás, a benső világunk, hangulatunk, erőnk megnyilvánulása. Persze, sokmindenből táplálkozhat: van, akinek abból, hogy szépen öltözik fel – ezért is szokott olyan erővel hatni egy-egy új ruha is. Másoknak a saját, megtapasztalt erejükből, önállóságukból, a sok kihívásból, amit nap mint nap leküzdenek. S nem utolsósorban az is előforul, hogy valaki az anyaságban teljesedik ki nőként, ez teszi őt szexivé, mert ebben érzi igazán jól magát és nyer belőle magabiztosságot.

Mindenesetre sokan elveszíthetik ezt a kisugárzást anyaként, kisgyerekkel folyamatosan fáradtak, netán idegesek is, túl magasak ez elvárásaik önmagukkal szemben, amelyek teljesíthetetlenek, nem ez a szerep az igazi terepük, bizonytalanok, stb. Mindez pedig látszik rajtuk.

Az anyukák a játszótéren gyakran vizslatják és kritizálják egymást: ez túl lompos. Nem ad magára. Felkenhetne egy kis sminket. Lenőtt a haja. Lekopott a körömlakkja. Ezen sosincs lakk. Juj de hájas, pedig már óvodás a gyereke. Túl nagy a feneke. Aszott a feneke, a nadrág is lóg rajta. Öregnek látszik, pedig csak harminc. Túl öreg a gyerekhez, biztos a nagyanyja. Ráférne egy arckezelés. Biztos plasztikáztat. Túl nagy a melle, ez nem lehet eredeti. Nincs is melle, hogy szoptat az ilyen. Lomha, biztos ilyen az ágyban is.

Ha túl szép, akkor mindjárt gyanús, folyton az apukákat lesi, biztos elvált. Vigyázni kell vele. Ha a másik szívesen foglalkozik csak a gyerekkel, akkor be van szűkülve. A harmadik idejön magas sarkúban. Nem normális. Ócska a cipője, ciki. Meleg van, mégis harisnya van rajta. Ezen sosincs harisnya, biztos a lábait akarja mutogatni. Ennek rövid a szoknyája. Ez állandóan öregasszonyis szoknyában szalad. Tiszta gáz.

Tudom, hogy ismerős gondolatok és megállapítások ezek, mert volt benne részem nekem is, bár én viszonylag ritkán vittem játszótérre a gyerekeket, ugyanis faluhelyen az egész határ játszótér. Az öreg diófa volt a legkedveltebb hinta és mászóka is egyben, a tövébe hordott homoknál pedig nem volt jobb homokozó közel és távol. Egyszóval nem igazán volt hova kiöltözni, nőiességemet mutogatni, de nem is éreztem úgy sosem, a gyerekek születése előtt sem, hogy az öltözködés az egyetlen eszköz, amivel megmutathatnám a nőiességem kifelé.

Ha a nőiesség egy belső élmény kisugárzása, akkor arra rá lehet erősíteni öltözködéssel, akár tanult mozgással, hanglejtéssel és sminkkel is. De ha belül sérül, akkor a külső eszközök sem tudják pótolni. Olyankor nem szabad megúszni a belső munkát, foglalkozni kell a dologgal: a rúzs kevés lesz.

Márpedig az anyaság szorosan összefügg a nőiességgel, már rögtön a terhesség és a szülésélmény erőteljesen befolyásoló tényező lehet.

Ha problémák voltak, és az anyuka nehezen regenerálódik fizikailag, sőt, lelkileg is megviselte a folyamat, akkor lehet, hogy kevéssé tudja nőként megmutatni magát. Hiszen látszik rajta az, amit belül megél. Elhalkult benne a nőiesség. Még az újabb terhességtől való félelem is hathat a megjelenésére.

Mégis olyan elvárások nehezednek rá, mintha mindez pusztán egyszerű akarat kérdése lenne, fizikai tevékenység eredménye, pedig ez nem így van. S persze maga is elvárásokat támaszt önmagával szemben, hiszen ott van egy apuka is, aki nemcsak az édesanyát, hanem a nőt is látja benne és keresi azt a régit.

Pedig ha erejéből telik, még csinosan fel is öltözhet, és teremthet intimitást, még sincs ott az a régi energia. Csalódott az apuka és csalódott a fiatal anyuka is, nem erre készült, ezt nem mondták el neki, hogy ilyen bonyolult belső változások is megtörténhetnek, amiket nem lehet megjavítani még az edzőteremmel sem. 

Persze lehet teljesen más ok is a háttérben, például az, hogy a gyerekre fókuszál és visszaszorult az a régi lány, a nő, mert ő most nem is akar az lenni, csak anya. Nem biztos, hogy ennek ő az oka, lehet, éppen az apával való kapcsolatában rejlik a válasz erre.

Egy dolog azonban biztos, a külső elvárások, egymás vizslatása, az ítélkezés, a megjegyzések nem segítenek. Sőt. Engedjük meg – legalább mi, nők – egymásnak, hogy a másik úgy éljen, ahogy akar, úgy élje meg anyaságát és nőiességét, ahogy szeretné, ahogy tudja, ahol éppen a belső útján tart.

Azt pedig megállapíthatjuk, bármennyire is elvárás: körömcipőben nem lehet se futni, se fára mászni a gyerekek után.

Nyugodtan öltözzön mindenki úgy, ahogy az számára kényelmes, komfortos. Amiben otthon érzi magát.