Ne félj a klímakatasztrófás világvégétől, inkább olvasd el ezt a könyvet! – Ajánlónk

Döbbenetes adatokat olvashatunk a textiliparral kapcsolatban. Például

• évente összesen 60-80 ezer tonna ruhát dobnak a kukába Magyarországon,
• ennek a 80 ezer tonnának 90 százaléka a hulladéklerakóba kerül,
• az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának több mint 8 százalékáért a ruha- és cipőipar a felelős,
• mégis: átlagosan 60 százalékkal több ruhát vásároltunk személyenként 2014-ben, mint az ezredfordulón,
• és 2018-ban fejenként több mint 50 ezer forintot költöttünk öltözködésre, ami 70 százalékkal nagyobb összeg, mint amennyi 2010-ben volt.

Ezzel párhuzamosan ezrek érzik úgy, hogy nincs idejük, kedvük, módjuk fenntartható módon öltözködni, és sokan nem is élvezik a ruházkodást. Inkább szükséges kényszerként tekintenek rá, mintsem önkifejezésük formájaként, kommunikációs eszközként – holott utóbbi kettő is fontos szempont: amit viselünk, befolyásolja azt, hogy mások hogyan viselkednek velünk, de egy idő után azt is, miképpen tekintünk önmagunkra.

Gondolkodj el egy kicsit! Mennyit törődsz azzal valójában, hogy mit viselsz? Elképzelted már, milyen útvonalon, honnan került egy-egy ruhadarab a szekrényedbe? Hány ember keze érintette az adott darabot vagy annak alkotóelemeit? És azon méláztál már, mi lesz a ruháddal, ha leselejtezed? Felmerült benned, hogy a magadon viselt műanyagok is a tengerben végezhetik?

Nem hiszek abban, hogy a klímatudatosságra a szorongásszint növelésével vagy agresszív kiáltványokkal kellene rábírni az embereket, ezért is nem folytatom az adatok ismertetését, kérdések felvetését. Kifejezetten kontraproduktívnak tartom azt, ha sokkhatások előidézésével szeretne valaki a környezetvédelem ügye mellé állítani tömegeket. Sokkal érzékenyebb és fontosabb téma ez annál, mintsem hogy szélsőségek ügyévé tegyük.

Inkább több érdemi, értelmes, emberi párbeszédre lenne szükség. Persze ez a nehezebb, munkásabb út, de szerencsére ezen is járnak néhányan.   

Gimnazista koromban, lassan tíz évvel ezelőtt ismertem meg Mengyán Eszter nevét. Egyre-másra találkoztam a cikkeivel, egy idő után pedig megtanultam: ha itthon fenntartható divatról beszélünk, Eszter neve is előbb-utóbb felmerül. Rászolgált a jó hírnévre, 2016-ban indította el Holy Duck nevű blogját, aminek nemcsak a téma iránt érdeklődő olvasók, de a magyar márkák is hálásak lehetnek. Projektje igazi erejét abban látom, hogy Eszter kitartóan és okosan kommunikál, apró akciói pedig hullámokat vetnek. 

Idén az eddigieknél nagyobb munkába kezdett, aminek eredményeként a Gingko Kiadó gondozásában nemrég megjelent Helló, Slow Fashion! című könyve, amelyben lépésről lépésre segít az olvasónak környezettudatos ruhatáruk kialakításában. A könyv első oldalain arra kér bennünket a szerző, hogy szánjunk időt öltözködésünk átalakítására és az értő olvasásra is. Lassuljunk, minden értelemben. Ezt a kérést, legyen bármennyire jogos, nehéz betartani, ugyanis ha kicsit is érdekel valakit a téma, magával ragadja az írás.

Nem tudom, illik-e olyat írni, hogy ez a könyv számomra egy hosszú-hosszú, ismeretterjesztő cikkel ér fel, de a Helló, Slow Fashionről éppen ezt tudom elmondani – a lehető legnagyobb tisztelettel. Eszternek sikerült megugrani a léptéket, és az offline-online magazinok hasábjai után egy könyvet megtölteni tartalmas, de könnyed szövegével – egy kicsit sem könnyed témát feldolgozva. Ugyanazt hozza, mint a cikkeiben, csak még többet ad.

Megmaradt a hitelessége és a szerethetősége – az a két tulajdonság, ami miatt ő ma az egyik legpéldamutatóbb influenszer Magyarországon.

Képes őszintén, önmagát és nézeteit vállalva, a kliséket elkerülve, minden állítását adatokkal alátámasztva beszélni a divat témájáról, amiben egyébként éppen az ilyen-olyan sablonokhoz és megtévesztésekhez szoktunk.

A Helló, Slow Fashion olyan, mint egy jóbarát, egy biztató, szelíd kísérő, aki valóban lépésről lépésre vezet bennünket a környezettudatos ruhatár kialakítása felé. Nem ostoroz a hibákért, nem kelt bűntudatot és nem is akarja agresszívan bizonyítani a maga igazát. Inkább körképet fest, de közben teret hagy annak, hogy az olvasó megfogalmazza a saját álláspontját. Kapaszkodókat ad, s a legnagyobb kapaszkodó, az önismeret felé terel.  

„A fenntarthatóbb divat nem a fenntarthatónak mondott termékek vásárlásával kezdődik. És sok esetben nem is a pénztárcánkon múlik, tudunk-e váltani, sokkal inkább a fejünkben dől el. A környezettudatos öltözködés együtt jár a lassulással, a mérlegeléssel, az életmódunk átalakulásával. A környezettudatos ruhatár létrehozása egy törekvés, a fenntartható divat pedig egy jobb megoldás, amit a lehetőségeinkhez képest be tudunk vezetni az életünkbe. Ez az átalakulási folyamat nagyon felszabadító, ugyanakkor – mint ahogy minden életmódváltás – kezdetben sok energiát igényel” – írja Eszter a könyv első lapjain.

Akinek kellene még egy löket a váltáshoz, aki ötleteket gyűjtene, vagy akiben csak felmerül, hogy nem mindegy, mit visel nap mint nap, olvassa el ezt a könyvet!