„Ha én varrom meg, akkor tizenöt év múlva is nadrág lesz” – a VarrniJÓ stúdióban jártunk

Egy hétköznap délutáni tanfolyam előtt érkezem az újbudai VarrniJó Stúdióba. Egy társasház földszinti, átalakított lakása várja varrógépekkel felszerelve a lelkes tanulni vágyókat. Az alapító Papp Dorottya fogad, akinél családi örökség a varrás szeretete. „Anyukám, apukám is ruhaipari mérnök illetve tanár, ahogy én is. Gyakorlatilag tízéves korom óta varrtam, de a tanítás az, ami igazán közel áll a szívemhez” – mondja. Tinédzserként, 1993-ban első díjat nyert a Burda Nemzetközi Varróversenyen, ahol Siptár Réka (A Siptár márka tervezője, tulajdonosa – a szerk.) egy másik kategóriában harmadik helyezést ért el. Később, 2017-ben a stúdiót együtt alapították, mostanra azonban Dóri jórészt egyedül viszi.

„Nagyon sokszor előfordult az kamaszkoromban, hogy varrtam magamnak valamit, majd megállítottak az utcán, hogy honnan van az adott darab. Ráadásul manapság sokszor tapasztalom, hogy nem is illik az ízlésemhez a bolti kínálat” – mondja Dóri, mikor arra kérem, foglalja össze, szerinte miért jó varrni.

A stúdióban legtöbbször teljesen kezdőket fogadnak, és komoly figyelmet fordítanak az alapok elsajátítására. Ugyanakkor Dóri a sikerélményt is fontosnak találja: náluk a harmadik alkalommal már mindenki végig tud varrni egy hordható ruhadarabot magának.

A tanfolyamok elején mindig elhangzik, milyen ollót, gombostűt jó használni, venni a boltban, hol és hogyan kell anyagot vásárolni. Utána egyből varrógéphez ülnek. Néhány perc múlva érkeznek is a mai résztvevők, ez a második alkalmuk. A résztvevők között sok a kisgyerekes anyuka, számukra ez igazi énidő. Mások nyolcórás munka, multiközeg után érnek ide, ki akarnak kapcsolódni, végeznének valamilyen kézzelfogható, szemmel látható munkát. És persze jönnek olyanok, akiknek gyerekkori álmuk, hogy varrni tudjanak, hiszen látták nagymamájukat, anyukájukat hasonlóképpen dolgozni.

 Fotó: Roggs Fényképészet

Míg régen természetes volt, hogy a nők tudnak varrni, maguknak készítették a ruhát, ünneplőt, a fogyasztói társadalomban ez kiveszett a mindennapokból. Inkább varrónőhöz megyünk megjavíttatni egy ruhát, táskát vagy egyenesen kidobjuk azt, ami már viseltes, feslett. De az elmúlt években mintha újra reneszánszát élné a varrás, inkább divat lett, mintsem csak egy régi háztartási kötelezettség vagy szokás.

Budapesten a legtöbb kerületben vannak már varrótanfolyamok, a belvárosban három-négy is. „Vidéken kevéssé látom ezt, de a hosszú távú terveimben szerepel, hogy utazó varrótanfolyamot szervezzek. Például művelődési házakban bérelhetnénk termet egy-egy hosszú hétvégére. Biztos, hogy lenne rá igény. Szerintem ugyanannyira jött divatba, mint ahogy a festő-kurzusok vagy az agyagozás. Minden ami kicsit más, mint a hétköznapok, az most nagyon népszerű” – teszi hozzá.

Közben megszólal a csengő, pár perc és kezdődik a tanfolyam, megérkezik Csilla, az egyik résztvevő. Nem üres kézzel jött, ugyanis ő saját Singer-varrógépén tanul, be is üzemeli. Jól fut a kis fehér masina…  Dóri gyorsan el is mondja róla: „fontos, hogy jó minőségű gépeken tanuljon mindenki”. Aki szeretné, hozhatja a tanfolyamra saját gépét, de a háziakét is használhatja.

  Fotó: Roggs Fényképészet

De nemcsak felnőttek járnak Dórihoz, nagyon népszerűek a stúdió gyermektanfolyamai, ezeken minden alkalommal készre varrnak valamit: párna, tolltartó, hátizsák, póló is készült már. „Mikor a járvány miatt be kellett zárni, nekik online oktatást is tartottam. Odaadtam kölcsönbe a varrógépeket és Zoomon volt az óra. Érdekes volt látni, hogy a távolban az egész család azon van, hogy megoldja a feladatot. Én meg próbáltam mutatni, hogy csinálják” – meséli.

Széttűzés, francia- és laposvarrás

Ahogy az életünk minden területén, úgy a stúdióban is nyomott hagyott a Covid. Mivel most tetőzött a járvány ötödik hulláma, az általában 6-8 fős tanfolyam jelenleg csak két résztvevővel, maszk viselete mellett zajlik. Eredetileg hárman lennének, de egyikük beteg lett, így nem tudott jönni. Délután ötkor egy rövid ismétléssel kezdődik az óra, pontosabban három óra, ugyanis ilyen hosszú egy alkalom.

„Mire figyeljünk mikor varrunk? – kezdi Dóri
– Be legyen kapcsolva a gép” – mondja nevetve Csilla.

  Fotó: Roggs Fényképészet

Következnek a különböző varrástípusok, bármi, ami egy ruhánál előfordulhat, minden mozdulatot mintakendőn gyakorolnak. Dóri bemutatja egy gépnél a feladatot, majd mindenki külön gyakorol. Bár a résztvevők, Csilla és Kriszta kezdők, de nekem úgy tűnik, meglepően gyorsan haladnak a módszerek, kézmozdulatok elsajátításával. Ma a széttűzés az első tananyag, amit például cipzárak varrásánál használnak. Ezután következik a francia varrás, ez a technika ágyneműhuzatnál, táskánál vagy átlátszó anyagnál, például egy muszlin ruhánál is alkalmazható. Folyik a munka, kattognak a gépek, a kis csapat nem sokat időz a franciánál, csakhamar az úgynevezett laposvarráshoz érkeznek. „Ezt anyagok toldásához használjuk, ha például függönyt szeretnénk készíteni. A boltban 140 centis anyagokat lehet kapni, de jóval nagyobb a teraszajtód” – vázolja Dóri.

A kis masinák mellett centi, gombostűpárna, kötelező kellékek sorakoznak. A lányoknak mankót jelent egy tábla, rajta rajzok: nyilak, vonalak, távolságjelzések. Nekem laikusként „kínai”, amit látok, ám ezek a különböző varrástípusok, elméletben.

A vasaló egyébként állandó kellék munka közben. „Nagy barátunk, a rosszul varrt dolgokat lehet vele javítani, viszont a jól megvarrt dolgokat el is lehet vele rontani”– figyelmeztet az oktató. A VarrniJÓ-ban bármikor lehet kérdezni, ugyanis Dóri szerint nincs buta kérdés.

Épp az alja felvarrást gyakorolják, mikor Csilla felszisszen.
„Ó megszúrtam az ujjam.”
„Nem baj, a varrónők babonája úgyis az, hogy akkor lesz szép egy ruha, ha munka közben legalább egyszer megszúrod magad” – felel Dóri, aki lubickol a tanár szerepben. 

Csilla úgy kezdett neki a tanfolyamnak, hogy még gombot se tudott felvarrni, egy alkalom után viszont meg tudta javítani gyermeke táskáját. Se ő, se a másik lány, Kriszta sem tanulták a varrás mikéntjét anyukától, nagymamától.
„Nálunk a családban az anyósom és az anyukám se nagyon tud varrni, kihívás, ha valamit javítani kell. Varrógépe egyáltalán nem is volt a családnak, én ruháztam be egyre” – meséli Csilla, aki férjétől ajándékutalványként kapta a VarrniJÓ tanfolyamot.

  Fotó: Roggs Fényképészet

„Teljesen mással, gyógyszeriparral foglalkozom, sokat dolgozom. Úgy éreztem, soha nem foglalkoztam a magam dolgaival, mindig önbizalomhiányos voltam a kézműveskedéssel kapcsolatban, azt gondoltam, ez nekem biztos nem fog menni. Húsz évig úgy adtam át mindenkinek az ajándékot, hogy nem becsomagoltam, hanem dobozba raktam. De nekem most sem célom az, hogy ruhákat varrjak. A varrás inkább egy jó terápia”– fogalmaz.

Kriszta viszont a későbbiekben a ruhavarrással is megpróbálkozna. „Én klasszikus női alkat vagyok, rám nem lehet ruhát kapni, és szerintem manapság nem lehet jó minőséget vásárolni, nincs bennük anyag, minden műanyag” – sorolja.

„Bosszantó, hogy papolunk a környezettudatosságról és két kézzel szórjuk ki az anyagot, a munkát, az energiát. Egy dolgot ne kelljen azért kidobni, mert vagy rosszat vettem, vagy macera kicserélni. És ha például a gyerekemnek kilyukad a hosszúnadrágja, akkor le tudjam vágni és rövidnadrág lesz belőle” – mondja Csilla. „Igen, és ha én megvarrom magamnak, az 15 év múlva is nadrág lesz” – teszi hozzá Kriszta. Ezzel nem tudok vitatkozni…