Ez nem egy stílus, ez egy életérzés – interjú egy '20-as évekből öltöző huszonévessel

Stílus

Ez nem egy stílus, ez egy életérzés – interjú egy '20-as évekből öltöző huszonévessel

Fiatal kora ellenére kiforrott stílusa van, nem is akármilyen: Róth Erik a dandyzmus megtestesítője, aki ha megjelenik az utcán, mindenki felkapja a fejét. A közösségi médiában számos követője akad, de nem holmi influencer akar lenni, hanem értéket szeretne átadni a követőinek.

Az Instagramon Hungarian Dandy Project néven találunk téged, rengeteg izgalmas, ugyanakkor napjainkban szokatlan outfittel. Mikor kezdtél az öltözködéssel foglalkozni, és miért pont a 20-as évek ragadott meg?

Kiskorom óta rajongok a a történelemért, de én főképp a tárgyak korára és azok használati módjára voltam kíváncsi, az évszámok fejből tudása sosem volt az erősségem. Mindig is szerettem a klasszikus eleganciát, öltönyben és keménykalapban jártam középiskolába. Rengeteg kosztümös filmet nézek a mai napig, talán itt szerettem meg igazán az 1920-as 1930- as évek világát. A Gengszterkorzó című sorozat volt az első, ami igazán beszippantott, és úgy akartam kinézni, mint a szereplői.

Nyolc éve találtam rá a vintage stílusra, és azonnal beleszerettem. Aztán a Dandy életérzés után kezdtem nyomozni, és rátaláltam az I am Dandy című könyvre, ami számtalan érdekes férfit mutatott be, akik a modern korban a XIX- XX. század értékeit és a klasszikus eleganciát megfűszerezik egy kis extravaganciával. Sokáig azt mondtam, hogy a '20-as évek stílusában öltözködöm, de valójában inkább csak inspirálódom. Sok modern ruhadarabom is van, és főképp a kiegészítőim a régiek. De ezek sem csak a '20-as évekből valók, sok van a '30-as évekből, számos a '40-esből és akadnak az '50-'60-as évekből is.

Kiket tartasz példaképeidnek az öltözködés területén?

Aki nagyon nagy hatást gyakorol rám, olyan szinten, hogy nem csak az öltözködési stílusából inspirálódok, hanem a szakmája után is nagy érdeklődést kezdem táplálni, az Yoshio Suyama. Az ő hatására a tavalyi évben én is beiratkoztam egy borbély tanfolyamra, melyen sikeres vizsgát tettem és megkaptam a borbély képesítést. Rajta kívül még Michael Haar New York-i borbélyt és gramofon DJ-t említeném és Niklas Hoppe német férfiszabót. Magyarországi viszonylatban kevés példaképem van. Ernyey Béla színművész úr közösségi média felületén közölt képeit és írásait is nagy figyelemmel kísérem. Nagy élmény volt mikor személyesen találkozhattam és beszélgethettem vele a budapesti törzshelyemen, a Csészényi kávéházban, és dedikálta nekem két könyvét.

Hogy fogadta a környezeted annak idején a stílusodat?

Mindig is szerettem volna tartozni valahova, de nem tudtam beállni a sorba, a tömegbe, az nem vonzott soha.

A dandyzmus amúgy sem egy stílus vagy egy szubkultúra, ez egy életérzés.

Nem lehet az ember egyik napról a másikra dandy, ez szép lassan alakul ki és ivódik bele az ember szöveteibe. Természetesen a barátaim is sokszor furcsállnak egy-egy darabot, vagy összeállítást rajtam, de valójában ők már megszokták.

Korábban említetted, hogy keresztülmentél stílusbántalmazáson. Mit jelent ez?

Valójában még mai napig az életem része, mert minden nap kapok negatív beszólásokat az utcán, rendezvényeken ahol nem ismernek, vagy szórakozóhelyeken. Az általános- és a középiskolában egyaránt kiközösítettek a fura megjelenésem és a kortársaimtól eltérő érdeklődési körök és hobbik miatt. De akármennyire is zavart, hogy nem fogadnak el igazán olyannak amilyen vagyok, nem tudtam másképp öltözködni, sőt frusztrált volna, ha csak azért fogadnak el, mert beolvadok a szürke tömegbe. Ha beszóltak, másnap még extrémebb öltözetet állítottam össze. Így egy idő után már megszokták, hogy nem tudnak bántani a kinézetemre való megjegyzéseik.

Munkakeresésnél mindig nehézséget okozott, és fog is. Két évet töltöttem az élelmiszeriparban gyári munkásként, és akkor se változtattam meg az öltözködési szokásaimat, hogy könnyebben befogadjanak. Sokan csak úgy hívtak, hogy „Potter” a kerek szemüvegem és az angolos megjelenésem miatta. Ezt sokszor megkapom az utcán is, szinte heti szinten akár többször is. A vendéglátásban viszont kaptam egy becenevet, melyet egy idő után már a törzsvendégeim is használtak, és így valójában megszerettem. Ez volt a Doki.

Remélem, ha borbélyként sikerül elhelyezkednem, az általam képviselt értékeket át tudom ültetni a munkába is. S nem csak hajvágás végett fognak hozzám járni a vendégeim, hanem azért is, mert a stílus többi területén is kaphatnak tőlem tanácsokat.

Hogy éli mindennapjait egy dandy? Az öltözködésen túl miben nyilvánul meg ez az életforma? Miért lehet ennek létjogosultsága napjainkban?

Sokan úgy gondolják, ha háború előtti stílusban öltözöm, akkor biztos úgy is élek. Vannak, akik meg is jegyzik, mikor előveszem a mobilon, hogy neked tárcsás teló kéne, nem ilyen. Én örülök annak, hogy nem száz évvel ezelőtt élek! Mert így nem kell azokat a borzalmakat átélnem, amik sújtották ezt az időszakot. Koncentrálhatok a szépre, gyűjthetem ezen időszak tárgyait és ruháit, és kutathatom a hétköznapi életet a mai kor vívmányainak segítségével.

Influencernek tartod magad? Mi a célod a stílusod megmutatásával?

Nem, bár hazudnék, ha nem szeretnék kicsit az lenni. A legfontosabb a hitelesség, én az szeretnék lenni. A stílusomban és a leendő pályámon egyaránt. Sokat kell tanulnom, hogy jó borbély legyek, de ahogy a stílusomba is rengeteg időt fektetek, ebbe is. Népszerűsíteni szeretném a vintage stílust hazánkban, és feltűzni Magyarországot a nemzetközi vintage rajongók térképére.

A nyitókép Róth Erik tulajdona.