„Újabb munkanap, és én halálra unom magam” – ez a boreout

A burnout, vagyis a kiégés ma már köztudatban lévő jelenség, talán mind hallottunk már róla. Ez mindenképpen jó hír, hiszen azáltal, hogy az emberek hallottak róla, könnyebben elkerülhetik. Ezért is jelent problémát az, hogy a boreoutról hazai fórumokon szinte sohasem olvasni.

Mi is az a boreout, avagy krónikus unatkozás?

A munkahelyi unatkozásnak megvan a maga szépsége, de csak akkor, ha mértékkel csináljuk. A boreout esetében nem erről van szó: az inkább egy destruktív, rossz érzéssel járó, folyamatos, krónikus unatkozás. 

Amikor hosszú időn át úgy érezzük, a munkakörünk, vagy éppen a projekt, amin dolgozunk, nem jelent kellő mértékű kihívást (tehát a képességeinkhez képest alacsony bevonódást igényel) vagy nem látjuk azt, hogy fejlődhetünk benne, esetleg általa, az mindenképpen rizikófaktor a boreout szempontjából, ahogyan az is, ha a feladataink mennyisége nem tölti ki a munkaidőt, amit az irodában kell töltenünk. Kockázati tényező továbbá az, ha munkánkat nem tartjuk elég értelmesnek, úgy érezzük, nem teszünk hozzá vele a vállalat, vagy éppen a társadalom működéséhez.

Ahogy a kiégés, úgy a krónikussá váló unalom is hozzájárulhat ahhoz, hogy valaki elhagyja a munkahelyét, így nemcsak az egyén, de a munkáltatók szempontjából sem érdemes figyelmen kívül hagyni a jelenséget. Annál is inkább, mert becslések szerint a munkavállalók 15 százaléka kitett a boreout kockázatának, de egy Franciaországban végzett 2016-os kutatás résztvevőinek 41,1 százaléka volt érintett.

Honnan tudom, hogy krónikus unatkozó vagyok?

Attól, hogy vannak rosszabb napjaink a munkahelyünkön, amikor úgy érezzük, az idő csak vánszorog, és a feladatainkat sem tartjuk túl izgalmasnak, vagy éppen értelmesnek, még nem feltétlenül biztos, hogy a boreout felé tartunk. Ha azonban ez az érzés állandósul és összességében hatja át a munkanapjainkat, akkor arra már érdemes felfigyelni.

Ha boreout-szindrómával élünk, a motivációnk szintje igencsak alacsony, és gyakori lehet, hogy nem tudunk a konkrét feladatokra koncentrálni. Helyette céltalanul böngésszük az internet bugyrait, olyan cikkeket olvasgatunk, amelyek valójában nem is érdekelnek minket, állandóan webshopokat görgetünk, pedig nem is akarunk venni semmit, vagy éppen járkálunk az irodában, aztán csinálunk egy kávét, és közben persze meg-megállunk másokkal beszélgetni. Ha bármit megteszünk, csak hogy teljen a munkaidő, kivéve, hogy a feladatainkkal foglalkozzunk, jó eséllyel érdemes elgondolkodni a boreoutról. Egyesek szerint ez pusztán lustaság, munkakerülés, valójában azonban a motiváció totális hiánya áll az efféle viselkedés hátterében. Ez az, ami miatt az egyén azt éli meg, képtelen rá, hogy a feladataival foglalkozzon. Vagyis a pótcselekvések pusztán az egyéni megküzdésének jelei. A boreout-ban érintett személyek gyakran számolnak be meglassultságról is, ami konkrétan testi szinten, lomhaság formájában mutatkozik meg.

Csak meg ne tudják!

Nehéz elképzelni egy olyan munkahelyet, ahol nyíltan kimondható, hogy valaki boreoutban érintett. Hiszen mit hallana meg abból a vezető? Hogy az egyén unatkozik, tehát nincs elég feladata, ideje leterhelni. Viszont ha ugyanabból a feladatból kap még többet az egyén, amit eddig is unt, az korántsem fogja megoldani a nehézségét, sőt csak fokozza az el nem végzett munka miatti stresszt, ami megint csak visszahat a munkavégzési képességre...

Ez így egy ördögi kör lehet.

Megtörténhet az is egy boreoutról szóló beszélgetés nyomán, hogy másfajta feladattal terhelik a dolgozót, amihez esetleg több motivációt talál magában, és ez jó irány, de sajnos nem minden munkahelyen megoldható. Összességében tehát nehéz hangot adni annak, ha így érezzük magunkat a munkahelyünkön. (Bezzeg a kiégéshez vezető út! A túlvállalás, az ezer fokon égés, pörgés a vállalat szempontjából előnyös, sőt, tiszteletreméltó. Ezzel szemben, aki unatkozik, az biztosan lazsál, jelenléte nem hasznos. Ilyen hozzáállás mellett pedig nem szívesen adunk hangot annak, ha ilyesmit tapasztalunk.)

A boreout hatásai, avagy a kártékony unalom

Ha nem érezzük magunkat hasznosnak, az garantáltan nem tesz jót az önbecsülésünknek. Nettón kártékony az a lelki életünkben, ha a munkában nincsenek örömeink, kihívások, megoldandó és megoldható feladataink, amik a siker megélésére adnak lehetőséget (vagy éppen kudarcra, amiből viszont fejlődhetünk). Helyette egyforma, unalommal teli napok vannak, amikor a legkreatívabb feladatunk az, hogy egész napra munkát mímeljünk a kollégák és a felettesek előtt.

Ez igazából jóval fárasztóbb, mint a munka, hiszen az erőltetés, megjátszás mellett folyamatosan ott lehet bennünk a lebukástól való félelem, ez pedig egy állandó feszültségi szinten tart minket.

Ebben a helyzetben abban is nehéz bízni, hogy a jövőnk szépen fog alakulni...

Egy 2021-es Törökországban végzett vizsgálat szerint a boreout-szindróma gyakran jár együtt a szorongás és a stressz magasabb szintjével, illetve a depresszió nagyobb valószínűségével, de akár olyan tüneteket is okozhat, mint a fejfájás vagy az álmatlanság.

Aki tehát eddig azt gondolta, egy laza munkahely, ahol csak úgy kell csinálni, mintha kitöltené a munkaidejét, ráadásul még a képességeit sem kell megerőltetnie, maga az álom, annak érdemes elgondolkodnia. Egy nagyon egyszerű összefüggés már segíthet, ha elindulnánk az úton: ha nincs kihívás, nincs sikerélmény sem. Keressünk, kérjünk hát olyan feladatokat, amiben felmérhetjük tudásunkat, ami által gyarapodhatunk, és amiben talán még örömünket is leljük. A kulcs a kommunikáció: ha azt látja rajtunk egy munkavállaló, mást vagy másképpen, de dolgoznánk a cég sikeréért, valószínűleg partner lesz egy változásokról szóló beszélgetésben!