Pánikroham a repülőn: a landolást túléltem, de az aviofóbia velem maradt

Körülbelül tízedik repülésemkor kezdődtek a szorongások a gépen. Zsibbadt a tenyerem, szédültem, azt hittem a szívem kiugrik a helyéről. Nagyon féltem, nem tudtam, mi történik – így képzeltem el egy szívinfarktust. Egyedül repültem, nem tudtam, kihez forduljak. A mellettem lévő látta, hogy valami nincs rendben, de nagyon nem zavartatta magát. Próbáltam mély levegőt venni, vizet inni, de ahogy a gép emelkedett egyre rosszabb és rosszabb lett. Nem emlékszem pontosan, mi volt a fejemben, mitől féltem: az esetleges zuhanástól, a bezártságtól, a rosszulléttől, az egyedülléttől, vagy ezek összességétől. De nagyon irigyeltem azt, aki csendesen szundított több ezer méter magasban, miközben én a poklok poklát jártam.

Ez az élmény annyira meghatározta a repüléshez való hozzáállásomat, hogy azóta minden úttól rettegek. Repülés előtt pár nappal már rosszul vagyok, rend szerint ilyenkor jönnek a legjobb tanácsok vicceskedvű barátoktól, családtagoktól, például hogy „Ne aggódj, repülő még nem maradt fenn”. Ezzel és ehhez hasonló mondatokkal olajat öntenek a tűzre, csak még jobban pánikolok.

Az aviofóbia, vagy a repüléstől való félelem egy létező, esetenként komoly probléma. Sok esetben annyira súlyos, hogy az emberek képesek a repülést teljesen kizárni az életükből és inkább más megoldásokat keresnek, amelyek bár pénz és idő árán, de megkímélik őket.

Aviofóbiája sokkal több embernek van, mint gondolnánk.

Hatvan százaléka az emberiségnek nem repül teljes nyugalomban, míg körülbelül 33 százalék jelentősen szorong. A repülőtársaságok viszont sok időt töltenek azzal, hogy a legiutaskísérőiket betanítsák egy esetleges vészhelyzet kezelésére. 

Tóth Edina Budapesten él, légiutaskísérő, három és fél éve választotta a repülőt mindennapi „irodájának”. Tapasztalt már olyat, hogy két órán keresztül annyira erős turbulenciában voltak, hogy nem tudtak felállni a székről, és néhány rosszullétet látott már a kabinban, viszont halálos kimenetelű esetben nem volt része. (Edina gyorsan kiemeli: nem mindenki tudja, de a turbulencia teljesen normális dolog, hiszen a rázkódás a levegőváltozás miatt van, ami nem befolyásolja a gép biztonságát. A kabin belsejében úgy tűnhet, hogy minden összerezzen, szétesik, valójában viszont minden gép képes ellenállni ennek a terhelésnek.) 

„Ezalatt a pár év alatt rengetegféle emberrel találkoztam. Sokan stresszesen, pánikolva érkeznek a fedélzetre. Ilyenkor mindig elmesélem, hogy a mi légitársaságunknál sosem volt kényszerleszállás illetve a pilóták jól képzettek, sosem mennek bele olyan típusú felhőbe, ami veszélyes lehet. Ha egy utas ennek ellenére is láthatóan nagyon ideges, általában zenét, filmet ajánlok, ami elvonja az ember figyelmét.”

Mitől félünk?

A repüléstől való rettegés hátterében sokféle egyéb félelem állhat.

Rengetegen vannak, akik nem a magától a zuhanástól félnek, hanem a bezártságtól vagy a magasságtól.

Az esetek túlnyomó többségében a félelem azért jelentkezik, mert az emberek kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, hiszen nem befolyásolhatják a történteket. Egy korábbi rossz élmény sem segít a helyzeten: rendszerint azok lesznek fóbiásak, akik már átéltek egy erős turbulenciát, kisebb vészhelyzetet, vagy  rosszul lettek repülés közben.

Saját történetemben nemcsak a repülés, de az élmény későbbi feldolgozása sem volt egyszerű. Az emberek nem beszélnek ilyesmiről, legalábbis az én környezetemben még nem került szóba soha. Magam sem tudtam, kinek, hogy mondjam, amit átéltem. Mikor a szüleimmel beszélgettem erről, nem alakult jól a dolog, mivel maguk nem tapasztaltak ilyesmit, elintéztek annyival, hogy „fiam, ez a te generációd betegsége, nálunk ilyen nem volt!”. Meghallva a kéretlen „tanácsot” a barátok felé fordultam, és ők valóbban sokkal megértőbbnek bizonyultak, mint kiderült, többen átéltek már hasonló szörnyű helyzeteket.

De mi is igazából egy pánikroham? Mi okozhatja?

Kalóz János György pszichológus szerint a pánikroham olyan testi tünetekkel járó, psziché által indukált állapot, amelynek hátterében nem áll szervi megbetegedés. „Úgy kell elképzelni, mint az egymásra rakódott, meg nem oldott szorongások összességét. Egy olyan szintű félelem, ami halálfélelemmé fokozódhat. Összetett folyamat, hiszen ha valaki már tapasztalta, attól kezd szorongani, hogy nehogy megint pánikrohama legyen.

Kialakul a halálfélelemtől való félelem.

Viszont bár iszonyú élmény, pánikrohamtól senki nem halt meg, sőt, aránylag rövid időn belül megtanulja kezelni a helyzetet az érintett, és meg tudja nyugtatni magát.”

Miért a repülőn?

A repülés amúgy az egyik legbiztonságosabb utazási forma a világon. Az International Air Transport Association (Nemzetközi Légi Közlekedési Társaság) statisztikái alapján 16 millió repülőútból egy végződik halálos balesettel. Vagyis repülőn utazva 1 a 9 821-hez az esélyed, hogy halálos kimenetelű baleset ér - ugyanez a szám autóval utazva 1 a 114-hez. A baj csak az, hogy mit sem érnek ezek a statisztikák egy olyan személy szemében, akit a repülőbe való belépés gondolatától is kiver a víz.  

Ennek oka, hogy míg az autóbalesetek mindennaposak, keveset hallunk róluk, illetve tudjuk: nem minden autóbaleset halálos. Ezzel szemben, ha repülőbaleset van bárhol a világon, azt jó eséllyel megírják a hírek mindenhol. Túlélő pedig sajnos nemigen akad. Mivel ezek az információk eljutnak hozzánk, kialakul bennünk egy torz kép, hogy repülni nagyon veszélyes – az agyunk pedig irracionális forgatókönyveket gyárt arról, mi van, ha mi vagyunk az a statisztikai egy, akinek baja lesz. 

Mitől lehet egy kicsit megnyugodni, ha repüléskor jelentkezik a pánik?

A pszichológus szerint a legjobban működő módszer az, ha hátradőlünk, lassan mély levegőket veszünk és figyeljük a környezetünket. „A körbeszaglászás módszerének szoktam nevezni az alkalmazandó technikát. Ez egy nagyon racionális kérdéssel kezdődik:

itt és most engem bármilyen veszély fenyeget-e? A válasz természetesen az, hogy nem.

Szóval a feladatunk az, hogy racionális gondolatokat gyártsunk. Nézzünk szét, figyeljük meg a részleteket, győződjünk meg róla, hogy abban a pillanatban biztonságban vagyunk. Figyeljük az embereket, akik velünk együtt utaznak, teszik-veszik a csomagjaikat. Milyen veszély fenyegetne a jelenben? Abban a pillanatban minden rendben van, és semmi nem garantálja azt, hogy ez nem így lesz később. A lényeg, hogy a gondolatainkat ebbe a racionális tartományba tereljük. A feltételezés a jövőben van, nekünk meg semmilyen bizonyítékunk nincs arra, hogy a jövőben valami rossz fog történni.”

A pánikroham úgy alakul ki, hogy az ősi ösztönökre reagáló hüllőagy, ami mindannyiunkban dolgozik, nem tud különbséget tenni a feltételezés és a valóság között, emiatt ha görcsösen szorongunk egy elképzelt forgatókönyv miatt, agyunk elkezdi az ezáltal aktiválódó hüllőagy üzenetét adni a testnek: készüljön a menekülésre. Ezért kezd el hevesen dobogni a szívünk: minél több vért akar juttatni az izmokba, amik összeszorulnak. Kiélezett állapotba kerül ilyenkor a szervezet – holott valós veszély nem fenyegeti! Ezért segíthet az, ha nem hagyjuk a hüllőagyat döntő szerepbe kerülni: racionális gondolkodással, a jelenben maradva megőrizhetjük higgadtságunkat. 

Bár minden repülőutam után egy életre megfogadom hogy SOHATÖBBÉ, decemberben mégis útra kelek, egyedül. Sokkal fontosabb számomra, hogy a húgommal töltsem a Karácsonyt, minthogy elkerüljem a repülést és plusz három óra nyugodtságot nyerjek. Bár nagyon rég nem mertem egyedül bevállalni repülős utat, a beszélgetések, és a statisztikák átvizsgálása után úgy érzem, túl fogom tudni tenni magam még azon a szörnyű turbulencián is.