Pszicho

Nesztór vagy Kharón útját járnád? A kétféle idősödésről

Mióta világ a világ vannak mogorva, savanyú és örömteli, magukkal és másokkal kedves idős asszonyok, urak. És azt nem a genetika dönti el, mi kire fogunk hasonlítani.

Ahány ember, annyiféle idősödés… szól a ma erősen divatos közhely, s ehhez még azt is hozzá szokták tenni, hogy a személyes genetika dominanciája miatt erősen meghatározott, szinte előre megírható idősödésünk alapfolyamata és karaktere. Kevesebben – elsősorban az időstudomány művelői – hangsúlyozzák azonban azt, hogy az élet fizikai, lelki, szellemi, sőt: akár spirituális szintjén is sokat tehetünk azért, hogy idősödésünk egészségesebb, boldogabb és kiteljesedettebb legyen.

Annak ellenére, hogy a genetika kétségtelenül számít.

Egyértelműen mi dönthetünk arról például, hogy idősödésünk során milyen módon kommunikálunk a környezetünkkel, ami aztán erősen meghatározza azt, hogy mások hogyan viselkednek velünk. Mi dönthetünk például arról, hogy Nesztórként vagy Kharónként nézzenek ránk…

Kharón és Nesztór

A görög mitológiában Kharón az alvilág hajósa volt, aki az árnyak ladikján/hajóján az elhunytakat szállította az alvilágba. A görög mitológiában, illetve Homérosznál, Vergiliusnál és később Danténál az Isteni színjáték első nagy egységének harmadik fejezetében Kharón idős, rideg és mogorva figuraként jelenik meg, aki sosem segített senkinek, hiába is kérlelték, csak kemény és határozott szavakkal a halálba kísérte azokat, akiknek eljött az idejük. Ugyanez jelenik meg az őt ábrázoló későbbi festményeken is, akár Joachim Patinir 1520-as, akár Rubens 1637-es, akár William Blake 1824-es vagy az avantgárd José Benlilure 1919-es képére tekintünk.

Nesztór püloszi király a trójai háborúban harcoló görögök közül volt az egyik legidősebb, legokosabb vitéz. Homérosz Iliász című művében Nesztórt az időskor bölcsességeinek megtestesítőjeként írta le, olyan példaképként, akire a legnagyobb vitézek is felnéznek, s a haditanácsban mindig hallgatnak okos és jól szerkesztett szavaira (nem véletlenül az „édesszavú” Nesztór állandó jelzője). Így, tisztelettel és méltósággal ábrázolja őt a kései utókor is, akár egy második századi századi római mozaikra, akár Altdorfer 1529-es vagy éppen Rubens 1631-es festményeire gondolunk.

Az idősödő ember tehát teljesen szabadon és önállóan dönthet arról, hogy a két szereplő által kijelölt út közül melyiket választja. Fájdalmainktól, betegségeinktől, rossz emlékeinktől, frusztrációinktól meghatározva haraggal, mogorván és feszültséggel tekintünk környezetünkre, s óvakodunk attól, hogy bárkinek is segítsünk, vagy nyitottan, bölcsességgel és szeretettel viszonyulunk környezetünkhöz?

Fontos hangsúlyozni, hogy az, melyik stratégiát választjuk, nem feltétlenül dönt arról, hogy a környezetünk hogyan fog velünk kommunikálni.

Nem teljesen igaz az a (semmit)mondás, hogy ha mosolyogsz, akkor a világ visszamosolyog rád.

Lehetséges sajnos, hogy egy szeretetteljes, bölcs és kiegyensúlyozott ember iránt a saját környezete nem érdeklődik (automatikusan). Ugyanakkor sokkal több esélyünk van meglévő kapcsolatainkat jobbá tenni, illetve új barátságokat, szerelmeket kialakítani, ha életszeretők és kedvesek vagyunk. Mindenkinek van oka keseregni – de jó eséllyel az örömre is ezernyi felhívást kapunk. Ha észrevesszük ezeket, a saját közvetlen környezetünk negatív hatásait is tudjuk ellensúlyozni, nem mellesleg biztosítjuk saját magunk számára a lelki nyugalmat, amely a jó fizikai állapot egyik alapfeltétele. 

Kutatások bizonyítják, hogy a kedves emberek átlagosan tovább élnek, mint a mogorvák, ugyanis a szívélyesség olyan biológiai folyamatokat indítanak el, amelyek jót tesznek nekünk. A kedves megnyilvánulásaink hatására a szervezetben oxitocin hormon szabadul fel, csökken a vérnyomás, az erek kitágulnak, a szív védőfunkciói működésbe lépnek. Nem csak másokkal kapcsolatban igaz mindez: ha magunkkal kedvesek vagyunk, ha önmagunkhoz bátorítóan szólunk dorgálás helyett, már tettünk valamit egészségünkért! (Az önmagunkkal való kommunikáció fontosságáról pszichológus szerzőnk ITT ÍRT bővebben.)

Nesztór útjának választása tehát nem elsősorban a többi ember miatt fontos, hanem azért, hogy ne ártsunk magunknak: pozitív hozzáállással, bölcsességgel, tapasztalattal és szeretettel meg tudjuk teremteni lelki békénket, amelynek élethosszabbító ereje lehet.

Ajánljuk még:

„Régen a mese volt a Google meg a mesterséges intelligencia” – interjú Nagy Luca meseterapeutával, önismereti mentorral

Ha a mesékre gondolunk, automatikusan a gyerekek jutnak eszünkbe, pedig a felnőtt élet nehézségei közepette is nagy segítséget nyújthatnak a történetek. Nagy Luca Múzeumi Mesék nevet viselő foglalkozássorozata a kiállítások világát ötvözi a meseterápiával. Vele beszélgettünk a programról, valamint önismeretről, kapcsolódásról és megküzdésről is.