Narancsszín, fák, gombok: igazán bizarr dolgoktól is félnek a gyerekek, és ebben a szülőknek is szerepe van

Pszicho

Narancsszín, fák, gombok: igazán bizarr dolgoktól is félnek a gyerekek, és ebben a szülőknek is szerepe van

A gyerekek fantáziavilágában minden megtörténhet és annak az ellenkezője is, így félelmeik tárgya lehet ennek a fantáziavilágnak bármely eszköze, lénye is. Gyakorlatilag bármi okozhat félelmet a gyerekekben: akár olyan helyzetek, jelenségek is, amelyekre szülőként egyáltalán nem gondolunk.

Amikor a cikkhez gyűjtöttem anyagot, megakadt a szemem egy olyan bejegyzésen, ami arról szólt, hogy valakinek az óvodáskorú gyermeke (hazánkban) a vulkánkitörés miatt fél, amiatt sírta tele elalvás előtt a párnáját. Arról eszembe jutott, hogy gyerekként én magam is rettegtem a vulkánoktól, pedig kicsi esély volt vulkánkitörésre környezetemben. Mégis féltem tőle, elképzeltem, ahogy a szikrázó, füstölgő láva maga alá temeti a házakat, elnyel minden életet,

de attól is féltem, hogy séta közben, csak úgy egy vulkán kráterébe pottyanok.

Fogalmam sincs honnan eredeztethetném a félelmem, de lehet egy elcsípett filmélmény is, egy egyperces jelenet, ami betalált, mielőtt a szülők elparancsoltak volna a tévé elöl.

Amikor körbekérdeztem az ismerősöket, hogy milyen félelmeik voltak gyerekként, kiderült, hogy széles a skála. A leggyakoribbakon túl (ami a sötétség, saját halál, a szülő elvesztése, halála, a szülő szeretetének elvesztésétől való félelem volt) akadt néhány különös rettegés is.

Egyikük például az öreg, ráncos törzsű fáktól félt, és szerinte nem meseélmény okán – egyszerűen csak félt a ráncos törzstől, taszította annak látványa, és rettegett attól, hogy hozzáérjen.

Egy másik ismerős, édesanyja egyik ruhájától félt, annak is a mintájától: gyerekként attól tartott, hogy a bonyolult geometriai minták beszippantják őt, és majd egész életében a minták között kell bolyongania.

Megint más az esőtől rettegett, és minél inkább irritálta a szülőket ez, annál többször próbálták számára bizonyítani, hogy az esőtől nem kell félni – és annál mélyebbé vált a félelme. Mitől félt igazán? Felnőttként így fogalmaz: attól, hogy az eső elmossa őt és a le kell folynia majd a csatornarácson át egy sötét világba. Ez a példa kiválóan alátámasztja az egzisztenciális pszichológia egyik alaptételét, mely szerint minden félelmünk legmélyén az elmúlástól való félelem, a halálfélelem áll – ami a gyerekek esetében is jelentkezhet!

Egy másik ismerős gyerekként félt minden olyan tárgytól, ami csavarodott – teljesen mindegy volt, hogy a vaskerítés lándzsaszerű hegyéről, vagy egy lépcsőkorlátról volt szó, őt

félelemmel töltötte el a csavart minták látványa.

Olyannyira, hogy amikor divatba jött az „olasz csavartfagyi”, nem volt hajlandó csavart fagyit enni, csakis a hagyományos, gombócos változatot.

Egy közeli barátom a nagymamája kabátján lévő gomboktól félt, és ennél az egy esetnél talán érthető a félelem: a gombok mintája egy csúnya szörnyarcra hajazott; ő legalábbis kicsi szörnyarcoknak látta a gombokat, és amikor a nagymamáján az a bizonyos kabát volt, akkor kerülte ölelését.

Megint más az „üregbe eséstől” félt, és elmondása szerint ez a félelem a mai napig megmaradt, így ha nyílt terepen halad, egy nagy réten vagy széles tisztáson, ami egyébként jól belátható (és az lenne a természetes, hogy ott nincs mitől félni), ő bizony a lába alá néz, nehogy egy óvatlan lépésnél beomoljon alatta a föld.

Egy ismerősöm a narancsszíntől rettegett – fogalma sincs, hogy miért, de a lakásban a szülőknek száműzni kellett minden narancsszínű tárgyat.

A fenti példákból jól látható, hogy aligha mérhető fel felnőttként előre, mi lesz az, ami a gyerekeket félelemmel tölti el, hiszen felnőtt szempontból akár teljesen irracionális félelmek is gyökeret verhetnek a gyereklelkekben.

Mit tegyünk szülőként, amikor fény derül egy-egy okra?

  • Semmiképp ne bagatellizáljuk el félelmét, ne nevessük ki. Ne mondjunk azt, hogy ez nevetséges, ugyan már! Te már nagyfiú/nagylány vagy! Az iskolások nem félnek….
  • Próbáljunk türelmesek maradni akkor is, amikor tizedszer is szembesülünk a számunkra megmosolyogtató helyzettel.
  • Legyünk elérhetőek számukra fizikailag és érzelmileg is.
  • Öleljük magunkhoz a (bármitől) félő gyereket, biztosítsuk arról, hogy megvédjük, hogy bármi is jön, vele maradunk, számíthat ránk.
  • Ha kell, nyugodtan emeljünk át mágikus elemeket a mesékből – „húzzunk fel varázsfalat”, ami mögött elbújhat, adjunk a gyerekre láthatatlanná tevő köpönyeget. A lényeg, hogy teremtsünk száz meg száz olyan helyzetet, amikor mesélhet nekünk a félelmeiről, amikor akár a segítségünkkel kijátszhatja magából azokat. 

Nyitókép: Katie Gerrard / Unsplash  

Ajánljuk még:

Érzelmekből ötös, avagy az érzelmi intelligencia rejtelmei

Mára már egyértelmű, hogy rengetegféle intelligenciáról beszélhetünk. Az érzelmi intelligencia, vagy más néven érzelmi tudás pedig az egyik legfontosabb és leghasznosabb az ember számára. Nézzük meg, mit adhat nekünk az érzelmi intelligencia!