„Még erre sem vagy képes” vagy „neked úgysem sikerül” – beragadt mondatok terhét cipeljük egy életen át

Pszicho

„Még erre sem vagy képes” vagy „neked úgysem sikerül” – beragadt mondatok terhét cipeljük egy életen át

A szavak ablakok vagy falak: kinyílhatunk általuk, befogadóbbakká válhatunk, de egy-egy beragadt mondat akár hosszú időre is bezárhatja lelkünket. A legnagyobb sebeket sokszor nem a fizikai bántalmazás okozza, hanem a meggondolatlan kiszólások, amelyek nagyon elevenünkbe találnak, mély, sokáig vérző sebet okozva. Aki mondja, rendszerint nem, vagy csak később érzékeli, hogy megbántott, és hiába a bocsánatkérés, azért a „betalált” és „beragadt” terhet tovább cipeljük.

A szó maga a gondolat, az értelemadás legelemibb eszköze, ami akkor is fájhat, ha nem bántó szándékkal hangzik el, csak „kiszalad” valakinek a száján, hiszen minden egymásnak kimondott gondolatunk valamiféle ítéletalkotás is egyben. Ráadásul a véletlen kiszólások ösztönös érzelmi cselekvések, így bárkivel előfordulhatnak, mégis leginkább szeretteinktől vesszük őket zokon. Ez természetes, hiszen velük vagyunk a legszorosabb kapcsolatban, tőlük várjuk a legtöbb támogatást, és ők ismerik a legjobban gyenge pontjainkat. Ma már tudjuk, hogy sérülékenynek lenni nem gyengeség, és hogy a sebezhetőségben hatalmas erő rejlik, mégsem olyan könnyű feloldani a szavakkal okozott gátakat, és főleg nem könnyű kievickélni a beragadt mondatok okozta érzelmi csapdákból.

Amit a legtöbbször hallunk gyermekként, azt mantrázzuk magunknak öntudatlanul is felnőttként. A kisgyermek, aki folyton azt hallgatja, hogy „pont olyan vagy, mint apád/anyád”, automatikusan bűntudatot érez, miközben nem is biztos, hogy érti, mit jelent ez a nyomatékosított hasonlóság. Annyit mindenképpen érzékel, hogy valami nincs rendben vele, ha ezt folyton hangsúlyozzák. Később, amikor megérti, miben hasonlít, éppen azt a tulajdonságát fogja legjobban utálni, holott korántsem biztos, hogy negatív jellemvonásról van szó.

Lehet ez egy apróság is, például, hogy evés előtt mindig vizet kér, de ha ezt folyton felróják neki, egy idő után nem mer majd szólni, amitől aztán emésztési gondjai is lehetnek, melyek további szorongást okoznak. Végül egy ördögi körbe zárja a szorongás és már nemcsak attól fél, nehogy kiderüljön, hogy valamit rosszul csinál, hanem az emésztési problémák következményeitől is. Így képes egy ártalmatlannak tűnő mondat tönkretenni nemcsak a közérzetünket, de az önbecsülésünket is.

Fotó: Pixabay.com

Súlyosabb esetekben életjátszmákba fordulunk a beragadt kiszólásoktól. A „még erre sem vagy képes” vagy a „neked úgysem sikerül” hallatán egy idő után magunk is örök vesztesekké válunk, mert elhisszük a szavak jelentését. Ezért olyan káros a nyelvi abúzus, vagyis a szavakkal történő bántalmazás, mert az agyunk „szó szerint” értelmezi az elhangzottakat. Akinek azt mondják, hogy nem képes valamire, az utána hajlamossá válik úgy is viselkedni, mintha nem volna képes megtenni a szükséges dolgokat. Ebből aztán akár nagyon súlyos életjátszmák is kialakulhatnak, mint például a „balek” vagy a „függő” és az „áldozat”: ezeknek a magatartástípusoknak a közös jellemzője az önállótlanság, az akaratgyengeség, a saját sorsuk alakításához szükséges felelősség felvállalására való képtelenség.

A terápiás szakma minden területe ismeri a szóbeli bántalmazásnak ebből a látszólag enyhébb formájából adódó, rendszerint már szomatikus tüneteket is okozó problémáit. A legtöbb esetben éppen a terápia fedi fel a testi és magatartásbeli tünetek mögött meghúzódó bűnös mondatokat, melyek a tudatalattiból „programozzák” a felnőtt viselkedést. Otthonról, a párkapcsolatból, az iskolából is magunkkal cipelhetünk ilyen terheket, és ha már befészkelték magukat a fejünkbe, nagyon nehéz kiirtani őket. Egy tanár félresikerült értékelésén nemcsak a tantárgyi sikerünk múlhat, de a pályaválasztási lehetőségeinket is beszűkítheti.

A „nem megy neked ez a matek” kiszólás gyerekek sokaságát repítette jó messzire a számtantudástól

és az azt igénylő foglalkozásoktól, de hosszan sorolhatnánk a példákat és szinte mindenkinek van hasonló saját élménye.

Párkapcsolataink érzelmi határait is többek között az ilyen „ítéletek” jelölik ki. Elég egy apró megjegyzés valamelyik testrészünkre, hogy elhiggyük, tökéletlenségünk végérvényes gátja kettőnk boldogságának, amiért egyértelműen mi vagyunk a felelősek. Tipikus példák a fogyással kapcsolatos megjegyzések: „te mindig kövér voltál”,  „úgysem tudsz lefogyni”, „ilyen alkat vagy, nem leszel vékonyabb” és társaik. Amint tudjuk, a sikeres fogyókúrához arra is szükség van, hogy el tudjuk képzelni magunkat a vágyott alakkal is, hogy elhiggyük, le tudunk fogyni. Ha viszont szeretteinktől rendszeresen azt halljuk, hogy nem fog sikerülni, nyilván ezt fogja elhinni az agyunk, hiszen ennek lesz erősebb érzelmi töltete. A csapda ebben, hogy a családtagok és barátok nem is bántó szándékkal mondják ezeket a káros mondatokat, hanem éppen vigaszként, azért, hogy megóvjanak bennünket a kudarctól és enyhítsék félelmünket. A támogatási szándékból viszont könnyen keletkezik gát, jó magas fal, amit aztán nem is fogunk tudni egyedül megmászni.

Fotó: Pixabay.com

További rossz hírekkel is szolgálhatunk a témában: a kapott mondatokat hajlamosak vagyunk tovább is adni, jellemzően gyermekeinknek. Apám azt szajkózta gyerekkoromban, hogy „ne bízz meg senkiben!” és, hogy „az van megcsinálva, amit te csinálsz meg”, így aztán kissé kontrollmániás, a feladatokat nehezen delegáló felnőttként még mindig küzdök hajdani mondatai démonjaival. Amit pedig állandóan vizsgálok magamon, az éppen a gyerekeimbe oltott bizalom-bizalmatlanság kényes egyensúlya: kiben lehet megbízni, kiben nem, kivel mit érdemes megosztani, és mi az, amit nyugodtan rá lehet bízni másokra is, nem feltétlenül nekik kell megoldaniuk.

Kétszeres energia az állandó önreflexió

és a már szintén kényszeres önvizsgálat, hogy nehogy én is áthatolhatatlan falakat építsek a gyerekeimben.

A tudatosításban nagy segítség, ha kicsit beleolvassuk magunkat a témába. Sokan sokféle szempontból foglalkoztak a szavakkal ejtett sebek témakörével, terjedelmi okok miatt itt csupán néhány elérhető olvasmányt tudunk ajánlani. Brené Brown könyve, A tökéletlenség ajándéka abban segít, hogy fölismerjük a sebezhetőségben – más szempontból érzékenységben – rejlő érzelmi és intellektuális erőt. Patricia Evans Szavakkal verve – Szóbeli erőszak a párkapcsolatokban című könyve a társkapcsolatokat romboló verbális abúzussal foglalkozik. Dr. Marshall B. Rosenberg amerikai pszichológus kifejlesztette az erőszakmentes kommunikáció módszerét, melyet A szavak ablakok vagy falak című könyvében foglalt össze. Aki pedig a lehetséges utóhatásokról is szívesen olvasna, annak mindenképpen érdemes megismerkednie Eric Berne tranzakcióanalitikus pszichiáter játszmaelméletével, melynek alapműve az Emberi játszmák.

Olvassátok el, egy olvasónk, a kétgyermekes, 33 éves Melinda történetét arról, hogyan hagy évtizedekig nyomot az érzelmi agresszió bennünk, és milyen nehéz, de nem lehetetlen feladat a feldolgozása és a továbblépés. 

Ajánljuk még:

 
X
Már követem az oldalt