Pszicho

Japán módszerrel lassulok, és működik! – Wabi sabi a mindennapokban

A lassítás igénye, a mindfulness és a meditáció hosszú ideje újra és újra megjelennek az életemben. Rendszeresen eljutok arra a pontra, hogy érzem, megint túlságosan sok mindenre mondok igent, túl nagy fordulatszámon pörgök, vissza kell vegyek a tempóból. Ebben segít nekem a wabi sabi.

Wabi sabi: a tökéletlenség és a mulandóság elfogadása

A wabi sabi gyökerei összekapcsolódnak a zen buddhizmussal és a japán sintó vallással, középpontjában pedig a természet szeretete és tisztelete áll. Éppen ebből fakad két legfontosabb alapelve is: a tökéletlenség és a mulandóság elfogadása. A wabi sabi arra biztat, hogy találjuk meg a szépséget abban is, ami nem tökéletes. A perfekcionizmus, a folyamatos gürizés, a száz százalékra törekvés helyett álljunk meg, és vegyük észre az értéket abban is, ami tökéletlen. Hiszen valójában soha semmi nem lehet maximálisan jó vagy befejezett. Mindig mindenen lehet még tökéletesíteni vagy megtenni egy újabb lépést. Ugyanakkor a természetben sem találunk tökéletes dolgokat, de épp az aszimmetria, a fán lévő göcsört, a szikla repedése az, ami gyönyörködtet. Saját magunkra vonatkoztatva is érdemes ezt a gondolkodást alkalmazni. Ahelyett, hogy ostorozzuk magunkat a terhességi csíkok miatt, lássuk meg bennük a szépséget, az emlékeket, amiknek a lenyomata ott maradt a testünkön. Egy balesetből származó heg nem csúfít el, hanem emlékeztet arra, milyen szerencsés vagy, hogy túlélted, és néhány karcolás maradt csak rajtad az események után. 

Szintén fontos eleme a wabi sabinak a mulandóságba való beletörődés, annak elfogadása és megélése. Ez az elv is a természetben gyökerezik, ahol mindennap tanúi lehetünk az elmúlásnak, a változásnak, annak, hogy semmi sem állandó. A japánok szerint életünk változásait, a visszafordíthatatlanságot, az öregedést ugyanolyan természetességgel kellene elfogadni, mint amilyen magától értetődőnek vesszük, hogy a virág elhervad vagy a fák lehullajtják leveleiket. Habár ez elég lehangolónak hangzik elsőre, a hangsúly a wabi sabi szerint épp azon van, hogy tanuljuk meg értékelni a jelen pillanatait, a most elérhető dolgokat, hiszen nem fog örökké tartani az adott állapot. 

Az öregedést sem negatívan ítéli meg ez a szemlélet, sokkal inkább értéket lát benne: az őszülő hajszálak, a ráncok mind arról tanúskodnak, mennyi tapasztalással, tudással, emlékkel lettél gazdagabb az évek során. Vagyis azzal, hogy öregszel, valójában értékesebbé válsz, így nincs is szükség ennek elkendőzésére.

Ebben a cikkben nem bemutatást írnék, azonban inkább arról mesélnék, nekem mit adott ez a módszer. Ha inkább egy általánosabb képet kapnál a wabi sabi filozófiájáról, ezt a cikket javaslom:

Boldoggá tehet a tökéletlenség is: mesterünk, a japán wabi sabi

Mindannyian keressük a belső békét, ki tudatosan, ki kevésbé. Számtalan filozófiát, módszert segítségül lehet már hívni, hogy megleljük, dolgozhatunk önmagunkon és alakíthatjuk a környezetünket is. A japán kultúrába mélyen beleágyazva is létezik egy gondolatiság, amelyet wabi sabi néven ismerünk. Bár sokan a szabálytalan japán teáscsészékkel vagy egy minimalista kertdizájnnal azonosítják, végső soron éppen a belső béke elérése a célja.

Wabi sabi a hétköznapjainkban

Naivitás lenne azt gondolni, hogy miután alaposan megismerjük ezt a japán filozófiát, egyik napról a másikra képesek leszünk szemléletet váltani és új módszerek szerint élni az életünket, hiszen teljesen más közegben szocializálódtunk. Gyerekkorunktól kezdve azt halljuk, hogy tanuljunk, mert így válhatunk egyre jobbá, és a legtöbb családban, közösségben ma is szégyen tévedni vagy hibázni. Eközben a fogyasztói társadalom, amiben élünk, azt sugallja, hogy ami nem működik jól vagy nem a legújabb divat szerinti, azt cseréljük le, vegyünk újat, a régitől pedig szabaduljunk meg. Legyünk mindig tökéletesek: szépek, kiegyensúlyozottak, fiatalok, energikusak. A negatív érzéseket lehetőleg rejtsük el, oldjuk meg magunkban a nehézségeket, mert arra senki nem kíváncsi. A munkánkban pedig végképp semmilyen jele ne legyen annak, ha az életünk más területein gondjaink akadnak, ne keverjük össze a munkát és a magánéletet, hanem törekedjünk arra, hogy mindig a maximumot nyújtsuk. Ezeket az életünket átszövő elveket,

a mélyen bennünk gyökerező gondolkodásmódot nem tudjuk hirtelen megváltoztatni. Vannak azonban olyan apróságok, amiket igenis átvehetünk a japánoktól, hogy így törekedjünk egy békésebb, kiegyensúlyozottabb életmódra.

Az egyik ilyen a természet tisztelete, a természettel való összhangra törekvés. Választhatjuk azt, hogy időt szánunk a kirándulásra hétvégén, vagy hogy mozi helyett inkább a parkba megyünk el sétálni. Megpróbálhatjuk követni az évszakok ritmusát, és a programok folyamatos hajszolása helyett teremthetünk időt a megállásra, elcsendesülésre egy esős őszi napon. A gyerekeinket nevelhetjük természetközpontúan: lehet számukra alapvető, hogy óvják a környezetet és hogy a természettel összhangban éljenek, ha már kicsi koruktól ezt a példát látják tőlünk. Szerintem ennek a részét képezi, hogy milyen környezet veszi körül őket: érdemes az otthonunkban is törekedni a természetes anyagok használatára vagy éppen műanyag játékok helyett inkább fát, fémet választani. Ha megismertetjük őket a természetben zajló folyamatokkal, engedjük hogy megtapasztalják azokat a saját bőrükön, és olyan meséket mesélünk nekik, amiben megjelenik az állat- és növényvilág, érzékenyebbé, fogékonyabbá tehetjük őket a világ szépségeire.

A fenntartható életmód tökéletesen visszatükrözi a wabi sabi szemléletet

Szerintem a nyugati világ fenntarthatóságra törekvése és a keleti wabi sabi látásmód erősen összekapcsolódik. Hiszen a tökéletlenség elfogadása arra sarkallhat, hogy az elrepedt tányért ne dobjuk ki, inkább ragasszuk meg, és használjuk tovább. A kilyukadt pulcsira varrhatunk egy foltot, ami a ruha díszévé is válhat, az összefirkált fal a gyerekszobában pedig emlékeztethet arra, milyen örömmel, korlátok nélkül képesek alkotni a kicsik.

Az újabb és újabb tárgyak vásárlása helyett érdemes átgondolni, nem tudunk-e valamilyen régi, már meglévő eszközt használni új szerepben. A befőttes üvegből készülhet váza, az erdőben gyűjtött faszeletből barkácsolhatunk polcot, az anyagmaradékokból varrhatunk babaruhát. Ha nem is lesz minden hibátlan, mégis jó érzés lesz ránézni ezekre a tárgyakra, amiket magunk készítettünk, és számos élmény kötődik hozzájuk. 

A nyomódott gyümölcsöt, az amorf formájú répát ne dobjuk ki, inkább mentsük meg a zöldségesnél, és élvezzük ki a zamatával együtt a jó érzést is, hogy tettünk az élelmiszerpazarlás ellen. A tökéletesen fényesre suvickolt alma helyett válasszuk azt, ami halványabb, foltosabb, de valószínűleg néhány órával ezelőtt szedte le a fáról valaki.

A wabi sabi kihívása

A legnehezebben átvehető gondolat számomra a mulandóság elfogadása. Különösen nehezen tudom megélni, amikor egy időszak lezárul, véget ér. Hosszasan tudok szomorkodni amiatt, hogy már a kisebbik gyerekem sem baba, hanem bölcsődés kislány, és tudok enyhe rossz érzéssel kevert nosztalgiával gondolni arra, milyen jó is volt, amikor a munkám kezdetén mindennap új kihívásokkal szembesültem, amiket meg kellett oldani. Mára ez elmúlt, tapasztalatot szereztem, így a folyamatos újdonság érzés és az ebből adódó izgalom már nem fog visszatérni.

Ugyanakkor a wabi sabi segíthet abban, hogy átkeretezzem az ehhez kapcsolódó érzéseimet. Hogy amikor a lányom épp egy új érzelmi viharban van benne, próbáljak arra gondolni, hogy hamarosan ez is el fog múlni, vagy hogy hamarosan már nem lesz szüksége arra, hogy minden este mellettem fekve aludjon el – így még megpróbálom értékelni, hogy mellébújhatok. A munkában pedig ne az újdonság vissza nem hozható érzését keressem, hanem becsüljem meg azt a rengeteg tudást és tapasztalatot, amit megszereztem. Ha minderre a rosszabb napokon is sikerül emlékeztetni magam, azt érzem, jó úton járok a kevésbé túlterhelt, kiegyensúlyozottabb mindennapok felé.