A tettek beszélnek! – A bocsánatkérés ötven árnyalata

Sokan azért kérnek nehezen, vagy nem kérnek soha bocsánatot (ilyen embert is ismerek), mert valamiért egy súlycsoportba esik náluk a bocsánatkérés a megalázkodással. Pedig két teljesen különböző dologról van szó.

Az őszinte, érzésekkel és valódi belátással teli bocsánatkérésben nyoma sincs megalázkodásnak. Annál több pozitívumára asszociálhatunk: figyelem, a jóvátétel szándéka, az emberi kapcsolaton esett csorba kijavításának igénye, a harmónia utáni vágy, és persze a szeretet.

Mert azt mondják, az kér először bocsánatot egy kapcsolatban is, aki jobban szeret. Mert jobban szereti a másikat az egójánál, az igazságnál is akár, és fontosabb számára a megbékélés, mint a saját megélései és érzései az adott helyzettel kapcsolatban.

Mindebből a szeretet a listavezető, hiszen a bocsánat gyakran épül erre az érzelemre.

De természetesen a bocsánatkérés igénye nemcsak két olyan ember között léphet fel, akik között erős érzelmi kapcsolódás van. Lehet konfliktus, feszültség, sérelem kollégák vagy lazább szálakkal kötődő felek között is.

Hogyan kell, lehet jól bocsánatot kérni?

Leszögezhetjük, hogy teljes belátás nélkül ez nem megy. Csak akkor lesz őszinte, hiteles, feloldozást hozó a bocsánatkérés aktusa, ha azt őszinte megbánás fűti. Ezt el is kell mondani a másiknak, de nem mindegy, hogyan fogalmazunk, ahogy az se, milyen hangszínnel párosulnak a gondolataink. Sőt, még az is mérlegre kerül, milyen gesztusokkal nyomatékosítjuk a szándékot.

Amikor bocsánatot kérünk, tegyük azt személyesen! Álljunk szembe a másikkal, és nézzünk a szemébe! De ez a szemtől-szembe barátságos kell, hogy legyen! A választott testhelyzet, az arckifejezés mind-mind nagy súllyal esnek latba; ha túl szigorú a tekintet, feszes a tartás, még úgy tűnhet, mintha csak kötelezettséget teljesítenénk. A mosoly, a másik felé kitárt kar, az önmagunkat megadó gesztusok azt üzenik, alig várjuk, hogy helyreálljon a béke közöttünk.

Mit mondjunk?

Például ezeket:

• Bocsánatot kérek tőled!
• Kérlek, fogadd őszinte bocsánatkérésem!
• Megbántam, amit tettem. Bocsánatot kérek tőled!
• Jóvátehetném valahogy azt, ami történt?
• Ne haragudj, bocsánat, soha többé nem teszem ezt!
• Nagyon fáj, hogy megbántottalak, kérlek, próbálj megbocsátani nekem!
• Bár meg nem történtté tehetném, nem akartalak bántani! Remélhetem, hogy megbocsátasz nekem?

Az első bocsánatkérés nagyon fontos, de nem biztos, hogy azonnal megkapjuk érte a feloldozást. Néha kell idő és további kommunikáció is ahhoz, hogy pontról-pontra tisztázzuk a történteket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az őszinte bocsánatkérést kiegészíthetjük magyarázkodással, mert akkor összedől a bocsánatkérés, akár egy kártyavár.

Soha ne mondjuk egy bocsánatkéréskor, hogy

• Bocsánat, de nem is tudtam…
• Bocsánatot kérek, de…
• Tudom, hogy nekem kell bocsánatot kérnem, pedig…
• Valójában neked is bocsánatot kellene kérned!
• Addig nem kérek bocsánatot, amíg te nem teszed!
• Ebben mindketten vétkesek vagyunk, nem?
• Oké, bocsi, de nem szállnál már le a témáról?
• Azért te is észbe kaphattál volna!
• Bocsánat kérek azért, amit mondtam, de nem kellene ennyire sértődékenynek lenned!
• Bocsánat, de tudod, milyen vagyok…

Mert ha így fogalmazunk, akkor egészen biztosan további sebeket okozunk a másiknak. Akkor is, ha valóban kettőn múlott a vásár. A bocsánatkérést ugyanis nem lehet számonkérni, se kicsikarni. Ha megbántottuk a másikat, a mi dolgunk bocsánatot kérni. Ha van az adott helyzettel neki a feloldozáson túl is feladata, akkor ahhoz majd ő szedi össze a bátorságot.