Szárítógép – energiazabáló kacat vagy praktikus holmi?

Nagyon sokáig nem értettem, miért ragaszkodnak mások a szárítógéphez, miközben az emberiség évezredeken keresztül megvolt ilyen luxusgépek nélkül. Tulajdonképpen ma sem tartom fárasztónak gyorsan kiteregetni a teraszra, még gyerek mellett sem.

Persze, értem én, hogy télen kifejezetten zavaró lehet a házban száradó ruhák látványa, kényelmesebb mindent bedobálni a gépbe és szárazan kivenni a holmit. Egy szárítógép viszont kifejezetten megterheli a környezetet. Elvégre, le kell gyártani sok-sok víz és nyersanyag felhasználásával, aztán a légkondi mellett az egyik legnagyobb fogyasztó lesz a háztartásban, végül újra nem hasznosítható elektronikai hulladékként végzi a szeméttelepen. Éppen ezért

minden háztartásban télen-nyáron szárítógépezni kisebb ökológiai katasztrófának is nevezhető.

Jó drága, ráadásul még az áramszámlát is megdobja – egy sima kondenzációs gép 2-4 kWh-t is elhasználhat egy program alatt, így mindennapos használat mellett nem olcsó mulatság üzemeltetése.

Bár lehetne még sorolni a szárítógépek elleni érveket, azt is el kell ismernem – miután a saját bőrömön tapasztaltam –, hogy az évek alatt bizony megváltoztak az építkezési szabályok, szokások, és

a benti teregetés nem véletlenül lett afféle mumus sokak szemében.

A modern ház ismertetőjele, hogy jól szigetelt: többrétegű műanyag nyílászárókkal és komoly, legalább 12-25 cm-es szigeteléssel rendelkezik hőmegtartás céljából. Ez nagyon klassz dolog abból a szempontból, hogy minimális energiával ki lehet fűteni, tehát hosszú távon rengeteg nyersanyagot és károsanyag-kibocsátást megspórol a bolygónak. Az ilyen „lezárt” házak azonban sokkal könnyebben penészednek, mint egy kevésbé jól szigetelt, de fűtésigényes otthon. A mi újépítésű családi házunk kifűtése például évente 1000 köbméter gázt sem igényel, de ha bent teregetünk télvíz idején, akkor (a mindenféle szellőztetés ellenére is) pár napon belül felüti fejét a penész. Egyszer játszottuk el ezt a dolgot, soha többet nem szeretném.

A szárítógép tehát egyfajta szükséges rosszá vált a háztartásunkban. 

Azóta egy építkezés közepén álló ismerősöm a tanácsomat kérte, hasonló házat húznak fel nekik, és nem tudják, hogy is lenne jó a szigetelés-szellőzés kérdését megközelíteni. Ahogy beszélgettem vele, úgy tűnt, ilyen helyzetben el kell döntenünk, melyik kezünkbe harapjunk: nem szigetelünk, és akkor nincs szükségünk szárítógépre, mert tudnak szellőzni a falak, de a gatyánk is rámegy a fűtésre, vagy szigetelünk, de akkor muszáj egy szárítógépet beszereznünk.

Vagy a fűtés környezetszennyezését spóroljuk meg vagy a szárításét

– tudtommal nem készült még felmérés arról, hosszú távon melyik éri meg jobban környezetvédelmi szempontból. 

Van viszont egy dolog, amire még mindig harapok: arra, ha valaki a tavasztól-őszig tartó meleg, szeles időben is szárítógépet használ. Főleg akkor bőszít ez, ha az illető házon kívül is tudna teregetni. Azt gondolom, a szárítógép célja, hogy akkor használjuk, amikor muszáj – azaz télen. És még akkor is érdemes elgondolkodni, van-e más választásunk. Nem fér-e egy fregoli a fürdőbe, ahol a ruhaszáradás idejéig bukóra nyitva tudjuk hagyni az ablakot anélkül, hogy az egész ház áthűlne? Nincs-e arra módunk, hogy csak félig, úgy nagyjából szárítsuk meg a gépben a ruhákat (vagyis kevesebb ideig menjen a program, kevesebb energiát fogyasztva), aztán szétdobáljuk a holmikat anélkül, hogy penészvirágokra kellene számítani? 

Ha nincs más alternatíva, használjuk a szárítót – de tudjunk határt szabni a használatának!