Mekk Elek országában nem érdemes csodálkozni: lakásfelújítás magyarmódra

Otthon

Mekk Elek országában nem érdemes csodálkozni: lakásfelújítás magyarmódra

Mindjárt egy éve, hogy hozzáláttunk nem túl nagy társasházi lakásunk felújításához, és bár akkor is ismertük a mondást, hogy „jó munkához sok idő kell, a rosszhoz még több”, sosem gondoltuk volna, hogy ezt éppen nekünk kell majd példával statuálnunk. Most már világos: Mekk Elek országában nem érdemes ezen csodálkozni.

Paraszthajszálnyira a pereskedéstől és hangyalépésnyire a teljes kimerültségtől végre pontot tettünk tizenegy hónap barkácsmunkájának végére. Tavaly nyáron, amikor elkezdtük, azt hittem, karácsonyra el is felejthetjük az egészet. Nos, Murphynek azt üzenem, hogy takarodjon a környékünkről, mert az elmúlt egy évben nálunk lebzselt, annyi szent.

Halált megvető bátorsággal vágtunk bele elgyötört otthonunk megszépítésébe – mint oly sokan a pandémia kellős közepén –, gondolván, hogy mire ez a rettenetes vírus elmúlik, felfrissülve lazíthatunk mi is. A tervet évek tapasztalata érlelte startra-készre: a konyhának más bejárat kell, a gyerekszobába teljes galériarendszert építünk, a dolgozószobát beköltöztetjük a kedvenc kuckónkba, végre megépítjük a könyvtárat és az ebédlőt, és persze kiveszünk néhány fölösleges ajtót is a lakásból. Összességében egy tágasabb, világosabb és praktikusabb otthonra vágytunk.

Dübörög az építőipar, és különben sem könnyű jó szakembert találni, ezért elsősorban a saját környezetünkben, ismerősök, barátok ajánlásával kerestünk megbízható partnert az építéshez, burkoláshoz, asztalosmunkákhoz. A bútorok tervét egy barátunk készítette, a belső kőművesmunkákra pedig egy ismerős ajánlott megbízható szakembert. Ebben a mondatban már bőven használhattam volna idézőjeleket, hiszen a „barátról” később kiderült, hogy csak mi gondoltuk annak, a „megbízható szakember” pedig egy aljas kóklernek bizonyult. Ezekkel a Mekk Elekekkel kezdtünk hozzá mesebeli vállalkozásunkhoz.

A „megbízható szakember” kétszer jött ki felmérni a lakást és átbeszélni a részleteket. Végigvettük, mi mindent kell beszereznünk a kezdésig, és azt is a lelkünkre kötötte, hogy csontra ürítsük ki a lakást, mert ők nem fognak pakolászni, ugye, megértjük? Megértettük.

Egy hétig pakoltuk a cuccokat, többek között a sokezer kötetes könyvtárunkat, és mire elérkezetett az első nap, már csak a két raklapnyi burkolóanyag díszelgett a nappaliban, amivel dolgozniuk kellett. Az árban előzőleg megegyeztünk, ahogy a fizetés ütemezésében is, és ehhez természetesen tartottam is magam. Jókora előleget adtam, hogy mindent be tudjon szerezni, amire még szükség lehetett és a „megbízható szakember” megígérte, hogy bontással, építéssel, burkolással és festéssel együtt is három hét múlva átvehetjük a lakást.

Fotó: Pexels.com

Ilyen csodás kezdet után miért is gyanakodtunk volna olyasmikre, hogy a sittet nem akarják majd elvinni, holott ezt külön megbeszéltük, vagy hogy további pénzösszegekért kuncsorog az ötödik héten, hogy kifizethesse a szintén „megbízható szakember” beosztottait a „minőségi” munkáért?

A végeredmény köszönőviszonyban nem volt a tervekkel: a fürdőszobában sikerült fordítva bekötniük a meleg és hideg vizet, a kád szigetelését sikerült úgy megoldani, hogy a túlfolyónál a víz becsorgott a kád alá és mire észrevettük, a befalazott kád melletti fal húszcentis magasságban felázott (a csempe miatt a felázás csak a másik oldalon jelent meg, ott pedig beépített bútor volt már az ázáskor), a padlócsempét sikerült úgy felrakni a fürdőben, hogy egyes lapok éle szétvágja a mezítlábas járkáló talpát, a WC-kagylót pedig úgy betolták a sarokba, hogy még a gyerek is alig tudta használni. A kádat ki kellett bontanunk, a falat újra kellett vakolnunk és festenünk...

Ezzel még korántsem ért véget a kaland. „Barátunk”, aki a beépített bútorok egy részét tervezte, tisztességes előleg után hozzálátott a kivitelezéshez, majd egy hónap után kiderült, hogy elméretezte a faanyagot, de nem szólt, hogy tévedett, csak húzta-halasztotta a kivitelezést.

Egy hónapnyi köldöknézés után megkérdeztük, mikor számíthatunk valami eredményre, mire felháborodott, hogy miért nem fizetjük ki a teljes munkát.

Mondtuk, hogy csupán azért, mert nem végezte el, erre pedig veréssel fenyegette a férjemet. Így elköszöntünk tőle, és a fiúk vették kezükbe a fúrót és a kalapácsot – szó szerint.

Utólag hálásak vagyunk neki, hogy végre megismertük, mennyire jó barát, és hogy mostanra a két legény – apa és fia – igazán tapasztalt belsőépítésszé avanzsált.

A gyermekszoba és a dolgozó bútorait végül a férjem és a fiam készítette el, és nagyon büszke vagyok rá, hogy senki meg nem mondaná: nem ebből élnek. A többi beépített bútort egy valóban szuper asztalosra bíztuk, akit jó szívvel ajánlok bárkinek, mert tisztességes áron tisztességes minőséget kaptunk tőle, rövid idő alatt. Őt is ajánlással kerestük meg, és nagyon örülünk, hogy rátaláltunk, mert végre befejezhettük a felújítást. Másrészt a két másik kókler is többek között neki köszönheti, hogy a mérgünk kicsit párologni kezdett és nem tettünk feljelentést.

Kár, hogy nincs egy mindenki által elérhető szégyenlista, amire ezek a „kiváló szakemberek” felkerülhetnének, hogy okulva egymás tapasztalataiból, ne kaphassanak több lehetőséget a szakmában. Biztos vagyok benne, hogy nem egyedi történet a miénk.

Ajánljuk még:

Fából vaskarika, műanyag palackból ágyásszegély – Hogyan teszel valóban jót az újrahasznosítással?

Megosztó kérdés, mikor teszünk jót a környezettel, ha a műanyag szemetet az utolsó darabig szelektíven gyűjtjük, elősegítve az újrahasznosítását, vagy akkor, ha mi magunk is megpróbálunk új funkciókat adni a hulladéknak. Mert műanyag palackból ezerféle dolgot lehet készíteni, ám egyáltalán nem biztos, hogy tényleg zöld az az ötlet, amit leutánzunk vagy mi magunk találunk ki.

 

Már követem az oldalt

X