Kis helyen együtt élni nehéz, és az ünnepek alatt még nehezebb – de nem lehetetlen!

Szinte össze sem tudom számolni, annyi albérletben laktam. Ezek a lakások többnyire másfél-két szobásak voltak egy konyhával, fürdőszobával, (luxusesetben:) nappalival együtt. Hamar kiderült, amit mindenki sejthet: kis életterek ezek két ember számára, akik az együttélés és a kialakuló barátság ellenére mégis valamennyire idegenek maradnak. Bírható, de olykor kellemetlen az ilyen lakás.

Aztán lassan nyolc éve jött a nagy találkozás (bocsánat: Nagy Találkozás), ami hamar ki is húzott az ilyetén együtt-lakásokból. A párommal ki tudja, mióta együtt is élünk, ráadásul olykor hónapokon keresztül egy lakóautó körülbelül 15 négyzetméterén osztozunk meg egymással. Ez pedig bizonyította számomra, hogy szeretem őt. Na meg azt is, hogy a szabályokat is szeretem. Mert azok nagyon kellenek ahhoz, hogy ne menjünk a másik idegeire...

Megtanultam: le kell tenni az együttélés alapköveit, különben a kapcsolat végét is jelentheti az összeköltözés. Nálam az évek során ezek lettek a kötelezően átrágandó területek:

Megtervezett házimunka

A lakótársaimmal általában abban egyeztünk meg, hogy felváltva takarítjuk a közös helyiségeket, egyik héten ő, a másik héten én. Párkapcsolatban persze más a felállás, ott jellemzően mindketten végzünk házimunkát, annak ellenére, hogy az kimondva-kimondatlanul főleg az én dolgom – a párom a ház körüli teendőkben jeleskedik, összeszerel, megjavít és barkácsol, de ha nem érek rá vagy fáradt vagyok, szívesen főz, mosogat, mosni és teregetni azonban annyira szeretek, hogy azt ilyenkor sem adom ki a kezem közül. Lakóautózás közben is van egy aranyszabályunk: amikor úton vagyunk, a párom vezet, ami meglehetősen fárasztó, így ilyenkor én főzök, mosogatok, rendet rakok.

Bármekkora lakásban is éljünk, hogy az otthonunk tiszta és rendezett legyen, az mindenki érdeke. Ezért fontos tisztázni, hogy kinek mikor mi a feladata, és ezeket a szabályokat be is kell tartani. A hétköznapokhoz igazodva kialakul egy házirend, amit megfelelő rugalmassággal, de mindenkinek fontos tiszteletben tartani, különben vagy az egyik fél nyakába borul minden, vagy olyan nagy káoszban telnek a mindennapok, hogy az csak feszültséget okoz. És ne kritizáljuk egymást, ha valamelyikünk nem jó helyre tette a közepes méretű lábast vagy a pulton hagyta a borsszórót. Majd elteszi – eltesszük. Jelezzük, ha zavar minket a dolog, de ne számonkérően. Cserébe örüljünk annak, hogy valaki levett egy terhet a vállunkról, és köszönjük meg a finom ételt vagy a mosogatást a másiknak.

Külön helyek, külön idők

Nem lehet olyan kicsi az a lakás, hogy ne tudja mindenki kialakítani magának azt a pici zugot, ahová olykor el tud vonulni, ahol egy kicsit egyedül tud lenni. A legjobb, ha fizikailag is el tudjuk szeparálni magunkat egymástól (akár csak egy függönnyel), de sokszor már az is elegendő, ha csak nem szólunk a másikhoz, hagyjuk, hogy végezze a munkáját, vagy azt a szabadidős tevékenységet, ami közben ki tud kapcsolni, fel tud töltődni. Bármennyire is szeretjük egymást és jól érezzük együtt magunkat, fontos megteremteni azt a bizonyos énidőt és énteret mind a magunk, mind a párunk számára. 

Az „éntér” világában – amely tényleg lehet, hogy csak egy-két négyzetméter, de lehet akár egy egész lakás is – mi vagyunk a világ irányítói, mi rendezzük el a tárgyakat úgy, ahogy az nekünk tetszik, és ahogy nekünk kényelmes. Az otthonosság érzése nyugalmat és békét teremt az ember számára, s ebben a békében képesek vagyunk nemcsak a feltöltődésre, hanem akár a gyógyulásra is – fejtette ki Dr. Jászberényi József egy korábbi cikkünkben. 

Otthon, édes otthon

A saját kuckónk csinosítgatása mellett fontos, hogy a lakást együtt rendezzük be, együtt dekoráljuk úgy, hogy az mindkettőnknek tetszen, mindketten otthon érezzük benne magunkat. Kompromisszumok és hasonló elképzelések (ízlés) esetén ez könnyedén megvalósulhat. Keresgéljetek az interneten, nézegessetek lakberendezéssel kapcsolatos oldalakat, ötleteljetek, tervezgessetek. S amikor rátaláltok azokra a dísztárgyakra és kiegészítőkre, amikkel szívesen feldobnátok a nappalitokat vagy a konyhátokat, az meglehetősen örömtelivé teheti a közös lakásban töltött időt. Sokkal szívesebben van otthon az ember, ha számára tetsző és szívéhez kedves tárgyak veszik körül.

A selejtezés varázsa

Egy kis méretű lakásban nem fér el sok holmi. Már a beköltözés előtt érdemes alaposan megválogatni, hogy milyen tárgyakat viszünk, melyek azok, amiket valóban nem tudunk nélkülözni a hétköznapjainkból, és amik valóban szükségesek ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Mivel időközben vásárolunk, ajándékokat kapunk, akaratlanul is felhalmozódnak a különféle tárgyak. Időnként érdemes selejtezni és „eltüntetni” azokat, amiket nem használunk, amik fölöslegesek. A túlzsúfoltság ugyanis leszűkítheti a teret, ráadásul rendetlenség hatását keltheti – ez pedig idegesebbé, ingerlékenyebbé tehet bennünket, ami feszültséget okozhat kettőnk között. Jobb ezt elkerülni.

Legyen világos, hogyan akar élni

Az időbeosztás tisztázása is fontos: valaki korán kelő, szeret időben reggelizni, korán lefeküdni, mások inkább későn kelők és éjszaka élik az életüket. De olyan hétköznapi szokásokat is érdemes időben tisztázni, hogy levegyük-e a cipőt az ajtóban, vagy a konyhában még szabad utcai cipőben járkálni. Olykor nem is gondolnánk, hogy az apró figyelmességek milyen jelentősen beleszólhatnak abba, hogy tudunk-e együtt élni valakivel vagy sem. Ehhez persze az kell, hogy ne féljünk megkérdezni, zavarja-e a másikat ez vagy az a tevékenységünk. (És ne féljünk jelezni a másik felé, ha valami, amit csinál, idegesít vagy gátol bennünket a saját tevékenységünkben.) Kritika és számonkérés nélkül beszéljük meg egymással, amit csak lehet, hiszen mindkettőnk érdeke, hogy jól működjön az egy fedél alatt élés. Hogy az a lakás valóban otthonná váljon mindkettőnk számára.

Öröm a háznál a jó vendég

Egy kisebb méretű lakásban a vendéglátást is érdemes alaposabban megszervezni. Egyrészt el kell fogadnunk, hogy a meghívottak száma korlátozott, másrészt már csak egy „havert” is nehezebb elviselni, ha nem szimpatikus számunkra... Néhány szabály azonban ezekben a helyzetekben is segíthet:

• Nulladik szabály: minden esetben jelezzük egymásnak, ha áthívunk valakit a közös otthonunkba, vendégség esetén is beszéljük meg, mennyi embert tudunk jószívvel vendégül látni, mennyi embert nem érzünk még tolakodóan soknak az otthonunkban. Főleg, ha az illető nálunk is töltené az éjszakát!
  
• Készülj elő: amit csak lehet, csinálj meg előre! Az ünnepek környékén egyébként is sok teendőnk van, sütni-főzni kell, meg aztán takarítani... Elég macerás, a decemberi fáradtságban idegtépő program lehet ez. Ne spékeljük meg azzal, hogy egy vendég jelenléte is frusztrál közben bennünket. Az érkezőnek szükséges holmit is érdemes előkeresni: húzzuk fel az ágyneműjét, készítsünk neki törölközőt, papucsot. Így elkerülhetjük a későbbi kapkodást.
  
• Rendezz át: ha egészen pici a lakás, szükség lehet néhány bútor elmozdítására, hogy kényelemesen elférjetek. Ebben az esetben két út áll előttetek: megvárjátok a lefekvés idejét, és akkor rendezkedtek, már a vendég segítségével, vagy előre elkészítitek ezt is – ennek hátránya, hogy az érkező nem látja, milyen lakásotok, mikor nincs megszállva. Előbbi esetben viszont feltétlenül gondold végig, mit és hova fogsz elpakolni, mikor eljön az ideje! 
  
• Gondoskodj róla: a vendég, bármilyen jól is végezzük a munkánkat, vendég marad, vagyis nem lesz számára feltétlenül egyértelmű, mi hol keresendő vagy éppen hová kellene kerüljön. Segíts neki azzal, hogy helyet adsz az ő cuccainak: mutasd meg, melyik sarokba készítettél helyet a bőröndjének vagy éppen hová teheti a neszeszerét a fürdőben. Neki is tisztább lesz, ha látja, miképp lehet rend.
  
• Ne légy túl sok: olykor ez a legnehezebb, ha vendégeink vannak. Mégis: hagyjunk teret a másiknak! Ne akarjuk mindenbe bevonni, és ne is mondjuk meg mindenről, hogy kellene csinálnia! Nem kell minden percben gondoskodnunk arról, hogy kényelemben legyen – mert ez igenis kényelmetlen lehet a vendég számára! Fogadd el, hogy ott van, és úgy van ott, ahogy ő szeretne. Igyekezz a kölcsönös tisztelet megadására, de maradj laza!

Mert a vendég előbb-utóbb úgyis hazamegy (és annak ér örülni!), de reméljük, a vele való jó kapcsolat megmarad!