Ha nem a muszájjal foglalkozunk, teret kap az, amit valóban szeretnénk – út a minimalizmushoz

Otthon

Ha nem a muszájjal foglalkozunk, teret kap az, amit valóban szeretnénk – út a minimalizmushoz

Többségünk előbb-utóbb megunja a hétköznapi mókuskereket, ahol csak azért dolgozunk, hogy folyamatosan új dolgokat vehessünk: jobb kocsit, nagyobb házat, újabb kütyüt. De tényleg ez kell a boldogsághoz?

Ma divat agyonhajszolni magunkat a pénzért. A 90’-es évek amerikai filmjein szocializálódott generációmban kialakult egy kép a tökéletes középosztálybeli életről, amelynek elengedhetetlen alapja a nagy, stílusosan berendezett ház, legalább két autó a garázsban és évente minimum egy nyaralás valamelyik tengerparton. Természetesen gyerekekkel, akiket szépen ruházunk, etetünk, nevelünk – boldogan, békésen.

Ha nem is vágyunk minderre, azért nagy részükről elhisszük, hogy szükséges a boldogsághoz, csakhogy az átlagember számára a fent felsoroltak megszerzéséhez gyakran egy végigdolgozott élet sem elegendő. De csak hajtunk, csináljuk, gürizünk, hogy nekünk is legyen az, ami talán nem is kell valójában. Húszas éveim közepééig én is e felé az élet felé tartottam: egyetem mellett dolgoztam, aztán két melóhelyen húztam az igát külföldön, hogy szépen rakosgathassam egymásra a milliókat a bankszámlámon, hiszen fiatalon csak azt láttam magam előtt, mennyi mindent meg kell még teremtenem magamnak. 

A minimalizmussal való megismerkedésem egy könyvnek köszönhetem, aminek hatására elkezdtem átgondolni, mit szeretnék valójában a tulajdonomban tudni. Kevesebb ruhát, kevesebb konyhai eszközt, kevesebb kacatot. Nem kell külön gardróbszoba, sem saját kocsi, és nekem nem okoz örömet egy nagy tévé vagy tablet, mert nem érdekelnek a műszaki eszközök – ergo, nem is költöm ilyenre a pénzem. Meg a huszadik szezonális dekorációra sem. Nem azért, mert nincs rá pénzem, hanem azért, mert nem szeretném az életemet tárgyakkal agyonterhelni.

Mindenért, amit megveszünk, „felelősséget” vállalunk: a felfújható mikulásdekorációt egész évben tárolni kell, hogy egy hónapig díszítse a kertet, a negyedik konyhai kütyüt, amit havonta csak egyszer használunk az év minden napján kerülgetnünk kell, az új ruhákat mosni, hajtogatni, pakolni kell; amit ráadásul sokkal nehezebb megtenni, ha a szekrényünkből egyébként is kifolyik a holmi. Ellenben ha kevesebb van mindenből – csak annyi lábas, amennyivel könnyedén működik a konyha, annyi ruha, amennyit valójában szívesen hordunk –, azoknak van helye, azokat könnyű kezelni, hiszen nem megy el idő a felesleg rendezésével, nem nő a fejünkre a háztartás.

Ha pedig nem a muszájjal foglalkozunk, akkor teret kap az, amit valóban szeretnénk:

időnk jut a gyerekekkel játszani, a párunkkal filmezni, olvasni...

Persze a mai világban ezt az egyszerűséget sokan félreértelmezik: nem egy környékbeli sajnált már meg, amiért buszra kell szállnom a gyerekkel vagy éppen azért, mert nem veszem meg neki a huszadik műanyag bóvlit, amiért kinyújtja a kezét. Ma már nem kezdem minden kérdő tekintetre válaszul elmagyarázni, hogy nem szegény vagyok, csak nem akarok extra tárgyakat a közelembe – kocsit sem. Ennek oka az is, hogy a minimalista életmód bevezetése nálam szorosan összefüggött a környezettudatossággal is, mert akkoriban kezdtem azt érezni, nem akarom tovább növelni a szeméthalmot a bolygón mindenféle termék felvásárlásával. Úgy döntöttem, ideje mindenből csak annyit megvenni, amennyit „muszáj”. Mindeközben, nem hiszem, hogy a minimalizmusnak feltétele a környezetvédelem, jöhet máshonnan is a késztetés: például, abból, hogy a fontos dolgokra nem jut időnk, és szeretnénk valamiből lejjebb adni.

Szerintem ez idén legyen a fogyasztás. Nem leszel tőle boldogabb. Se a tárgyaktól, se a váráslástól: a pillanatnyi öröm, amit a pénzköltés okoz – és aminek nagyon komoly biológiai háttere van, hiszen amint kiadjuk nehezen megkeresett forintjainkat valamiért, amit a kezünkbe foghatunk, a hormonrendszerünk azt üzeni: boldogok vagyunk –, szinte azonnal elillan. De a tárgy velünk marad, feladatot ad egészen addig, amíg meg nem válunk tőle.

Kutatások sora bizonyítja, hogy a minimalizmus és a jóllét között erős kapcsolat áll fent: részben azért, mert a minimalizmus segít megtanítani, hogy a valóban fontos dolgokra koncentrálj, és azért, mert nem kell naponta szembesülni a bűntudattal, amit a cuccaid ébresztenek benned: a „motivációs ruha”, amibe sosem fogytál bele, a smoothie-készítő, amit sosem használsz, a vegán recepteskönyv, amit ki sem nyitottál.

Persze elengedni nehéz. A tárgyakat is. Pénzt adtunk értük, vagy éppen ajándékba kaptuk őket, érzések kötnek össze minket, úgy érezzük, hozzánk tartoznak. Ha mégis nekikezdünk a lomtalanításnak, félünk, hogy hibát vétünk, hiányozni fognak a cuccaink. Ezért is léteznek a lomtalanítási depresszió és a lomtalanítási bénultság kifejezések – mindkettő valós jelenséget fed, hiszen piszok nehéz elengedni a holminkat. 

A négykategóriás-módszer, ami segíthet

Ha idén mégis belevágnál, három dobozra és egy fekete kukászsákra lesz szükséged. Az egyik dobozra írd fel, hogy ADOMÁNY, a másikra, hogy IDŐVEL KIDERÜL, a harmadikra azt, hogy EMLÉKEK. Nézz végig aztán a szekrényeden, konyhapultodon, és vedd sorra, amit látsz.

  • A kukászsákot használd rendeltetés szerint: tedd bele a lejárt, selejtes, értéktelen holmikat.
  • Ha valamiről úgy érzed, ritkán használod, mégsem szeretnél megválni tőle, mert érzések kötnek hozzá, tedd az „emlékek” dobozba. Egy dobozravaló emléknél többet nincs értelme megtartanod: minden nem lehet fontos, ami pedig igazán fontos, jó eséllyel megfér egy kartonban.
  • Ha valamit fél éve nem használtál, jó eséllyel nem szolgál téged, feleslegesen tartod meg. De ha félsz kitenni, tedd az „idővel kiderül” dobozba, amit a lomtalanítás végeztével feltehetsz a padlásra, a szekrény tetejére. Ha valamire szükséged lesz belőle, kiszedheted. De ha hónapokig hozzá sem nyúltál, már nyugodt szívvel adományozhatod majd el. Működik ez a módszer a ruhásszekrénynél, a konyhában, a fürdőben, a lakás minden pontján.
  • Az adományokat pedig egyértelműen érdemes minél hamarabb kint tudni az ajtón.

Egy jó selejtezés után szabadabbnak érzed a lakást, jobb lesz hazatérni, és ez a következő vásárlásoknál is meghatározó lehet majd. Valószínűleg nem akarod újra telezsúfolni a szekrényeket.

Ráadásul minél kevesebb dologra vágyunk, annál kevesebb pénzt kell félretennünk a megvásárlásukhoz, ezért a fennmaradó összeget valami olyanra is költhetjük, aminek értelme van, és ami nem csak percekre tesz boldoggá. Sok minimalista állandóan utazgat, pedig még egy fix kanapéja sincs. Mások koncertre, színházba, étterembe járnak, miközben autójuk sosem volt. Az én hobbim a kert, ezért mostanság fákra és növényekre költöm azt, amiből más évente cseréli az okostelefonját.

Elméletben persze mindenki tisztában van ezekkel a bölcseletekkel, csak valahogy a gyakorlatba nem sikerül átültetnünk e gondolatokat, pláne, mert folyamatosan meg kell küzdenünk mások véleményével az életünket illetően. Sokaknál látom, hogy eljön az a pont, amikor megcsömörlenek, de mégsem tudnak leállni a gyűjtögetéssel. De le lehet, és utána sokkal jobb lesz. Ígérem

Ajánljuk még:

Felhalmozni vagy minimalistának lenni? Bízzuk rá az idősekre!

Az utóbbi években a nemzetközi sajtóban, s most már a magyarban is sokat lehet olvasni az Amerikából indult, ún. minimalista életfilozófiáról, amely számomra a ma már több mint negyvenéves, Olaszországból indult slow life-mozgalom egy korszerű változatának látszik. De ez a divatos, modern szemlélet vajon mennyire adaptálható az idősebb korosztályra? 

 

Már követem az oldalt

X