Egér a hálószobában, avagy feljegyzések egy rögtönzött mentőakcióról

Otthon

Egér a hálószobában, avagy feljegyzések egy rögtönzött mentőakcióról

Félálomban voltam, mintha zacskócsörgést hallottam volna. Felemeltem a fejemet a párnáról, megszűnt a zaj. Füleltem, majd visszaaludtam. Aztán újból felriadtam. Ekkor már tudtam, hogy jól hallottam: valami zörög a szobában. Nem telt el sok idő, mire kiderült, mi az. Egy kisegér.

Éjszaka volt, három óra. Éjfél után aludtam el. Alig több, mint két órával később azonban egy szokatlan zaj ébresztett fel. Lokalizáltam a hangot, a könyvespolc felől jött. Még nem tudtam pontosan, hogy mi az, de valahogy egyértelműnek tűnt, hogy egy egér van a szobában. Nem kapcsoltam villanyt, mert szerettem volna, ha előjön. Látnom kellett, hogy valóban egy egérrel van-e dolgom, s hogy mekkorával. Reméltem, hogy kicsi, és rettegtem, hogy patkány. Bár az utóbbi lehetőség esélytelennek tűnt, mégsem tudtam kizárni, ezért is határoztam el, hogy a sötétben ülve megvárom, amíg megmutatja magát, bármi is legyen az. A telefonomon lévő zseblámpával világítottam, hogy lássam az elkövetőt.

Természetesen mikor történne ilyesmi, mint amikor az „ember lánya” egyedül van otthon: a párom egy amolyan „ottalvós" vendégségben volt az egyik haverjánál egy másik városban, én pedig egy barátnős estéről értem haza éjfélkor, fél egy körül feküdhettem le aludni. Három óra múlt néhány perccel, amikor a telefon után nyúltam, hogy egy kis fényt csináljak és meglássam a hívatlan éjszakai vendégemet.

Leültem a szőnyegre, szemben a polccal. Vártam. És vártam. Eszembe jutott, hogy nincs tervem. Mit csinálok, ha majd meglátom? Nyilván semmit.

Pedig valamit csak kellene… Aztán megint zörgés, végül előbújt! Egy apró, sötétszürke egér szaladt el a szemem előtt az ajtó felé, majd vissza. Az ajtót ugyanis becsuktam, hogy ne szökjön el – így legalább tudtam, hogy hol van, nem veszett el a lakásban. Megkedvelte a könyvespolcot, mert visszamászott oda. Addigra azonban levettem onnan a zacskót, amivel csörgött. Volt még benne néhány szem mandula, valószínűleg azt akarta megszerezni.

Már tudtam, hogy mivel van dolgom. És most mi legyen? Visszafeküdjek az ágyba? Kizárt. Képtelen lennék úgy elaludni, hogy tudom, egy egér van a szobában. Adjam neki a helyiséget, és menjek át a kanapéra aludni? Ez már szimpatikusabb lehetőség volt, de valahogy az a tudat sem nyugtatott meg, hogy egy egér randalírozik a hálóban, bárhová fel- vagy bemászik, mindent összejárkál… Végül ezt az ötletet is elvetettem. Eszembe jutott, hogy el kellene kapni. De hogyan? Csinálni kellene egy csapdát, merthogy ilyesmi nincs a garázsunkban. Szuper ötletnek tűnt, és a megvalósítás is „adta magát”. Volt ugyanis egy kitisztított, üres festékes vödör a fal mellett, némi papírszeméttel, amit kiborítottam belőle. Alátettem a mandulát, a szélét pedig egy papucs szélére helyeztem, hogy majd az egér bemegy a manduláért, én megrántom a papucsot, a vödör a szőnyegre pottyan, és máris mehetek aludni, az egérrel meg ráérek reggel foglalkozni.

Fontos megjegyezni, hogy ekkor már körülbelül egy órája vigyáztam a kis gazfickóra, aminek nem adtam nevet, mert ilyen rövid távra senkihez és semmihez nem éri meg kötődni. (Aprócska termete és fürge mozgása ellenére mégis csak egy név villogott az agyamban (na, vajon miért?!): „Lennie”, „Lennie”.)

Elkészült a csapda, aminél egyszerűbbet még a Tom és Jerry-ben sem látni, de legalább telt vele az idő, egyre közelebb volt a reggel. Azt találtam ki ugyanis, hogy reggel körbetelefonálok, valaki csak tud adni egy csapdát, vagy mérget… bár ennél a gondolatnál összerándult a gyomrom. Tényleg meg kell ölni? Hiszen mindent leszámítva olyan aranyos kis egérke… Ő nem tehet róla, hogy véletlenül betévedt a házba… De várjunk csak? Hogy kerülhetett ide? Ha a nyitott ajtón szaladt be, nem logikus, hogy a szobába került, a konyha egyértelműbb lett volna, hiszen tele van ételillattal. Aztán eszembe jutott, hogy előző este piknikezni mentünk a város szélére, hogy megnézzük a naplementét. Egy búzatábla mellett terítettük le a pokrócot. Két táska volt nálunk, hazaérve mindkettőt a hálóban dobtam le az ágy végében. A sporttáskához nem nyúltam, az szorosan összecipzárazva még mindig ott hevert, viszont a hátizsákból néhány dolgot kiszedtem – minden bizonnyal abban hoztam haza szegény kisegeret, s amikor úgy érezte, hogy tiszta a levegő, előbújt, és kiutat keresett.

Vagyis az én hibám, s így már végképp nem ölhetem meg. Milyen karmát teremtenék azzal magamnak?!

Fél hat volt, már egy ideje semmi neszt nem hallottam. Olyan álmos voltam, hogy nem bírtam tovább. A kanapét választottam. Nem telt el sok idő (alig több mint fél óra) és ismét a szobában füleltem. Lassan a rögeszmémmé válik, gondoltam, de úgy éreztem, foglalkoznom kell vele. Nem akartam, hogy az ágyba bújjon vagy egy olyan résbe, amiről nem is tudok, s akkor ki tudja, megtaláljuk-e valaha?

Hét óra múlt. Üzenetet küldtem az egyik barátomnak. Nekik sem volt mérgük (szerencsére), de csapdájuk igen. Gyorsan elszaladtak vele. Beüzemeltük. Hazamentek, én meg vártam. A kéretlen vendégem elő is került, körbeszaglászta a „reggelijét”, majd odébbállt. Visszamászott a könyvespolcra. Ekkor tudatosult bennem, hogy egy hosszú és nagy türelmet igénylő menet előtt állok. Kimentem a szobából, hagytam, hadd olvasgasson (egy pszicholingvisztikával foglalkozó könyv és a francia recepgyűjtemény tetején töltött hosszabb időt a „kis L’ecsó”), és újból megpróbáltam elaludni. Már majdnem sikerült, amikor eszembe jutott, hogy fel kell tölteni a telefonom, de a töltő a szobában maradt. Belopóztam, az egér az ablakpárkányról figyelt. Az ablak félig nyitva volt.

És megszületett a terv, pontosabban A TERV: kiterelem az ablakon!

Felengedtem a szúnyoghálót, miközben nagyon vigyáztam arra, hogy a párkányon maradjon a kis gézengúz. Bemászott a műanyag ablakkeretbe, rácsuktam az ablakot – hallottam, ahogy fel-alá szaladgál benne. Résnyire kinyitottam az ablakot, egy türölközővel elzártam a szobába vezető utat, így a keretből csak a kert felé tudott kimászni. A körülbelül fél órás mentőakció végén a kisegér épségben, a saját lábán távozott! Végre boldogan alhattam át az egész napot.

Ajánljuk még:

ÍGY TARTS KISÁLLATOT, HA VÉDENÉD A KÖRNYEZETET!

JÖHET ESŐ, JÖHET KORLÁTOZÁS: 5 JÁTÉK, AMIKKEL A NÉGY FAL KÖZÖTT IS LEFOGLALHATOD KUTYÁD!

MA KI ETETI MEG A HÁZIKÍGYÓT?