Az ideális, édes otthon – vajon mekkora és mennyi cucc fér el benne?

Közel harmincéves koromra már nekem is szembe kellett néznem a generációm nagy problémájával, a rettegett lakhatási válsággal: az albérletek méregdrágák, az ingatlanok négyzetméterét aranyáron mérik, és hiába a támogatások, ha valaki mások példáján okulva úgy gondolkodik, előbb legyen biztos legelő és csak utána jöjjön a bárányka. Mi több évnyi külföldi munkával léptünk túl ezen a problémán, de a sok-sok plusz melóval eltöltött év és a minimalista életmód bizony alaposan átformálta a véleményünket arról, miért éri meg valójában gebedni és mi jelent csupán státuszszimbólumot az ismerősök szemében.

Én menthetetlenül családi ház-párti vagyok, ezért hosszú távon elképzelhetetlen volt számomra a lakásban élés (ettől függetlenül imádtam, mennyivel kevesebb időt töltöttünk takarítással feleakkora területen), de idővel szép lassan megtanultam leadni a „felesleges” igényekből: a plusz vendégszobából, a csak ruháknak fenntartott gardróbszobából, a hálóval egybekötött szülői fürdőről, az igazi kandallóról és a vintage-módra túlzsúfolt díszpárna-áradatból.

A mocskos anyagiakon túl természetesen más oka is volt a paradigmaváltásomnak. Rájöttem, a kevesebb tér és kevesebb holmi rendben tartása kevesebb energiát is vesz el az életemből. Néha csak nézem a sok hatalmas, túlméretezett családi házat, és elgondolkodom rajta, miért jó a tulajdonosoknak évtizedekre eladósodni a plusz négyzetméterekért vagy azért, hogy minden szobában legyen külön televízió?

Az elmúlt években számos újépítésű otthonban fordultam meg, és a legszembetűnőbb jelenség számomra a rengeteg tárolóhelyiség volt: hatalmas előtér beépített szekrénnyel, mert kell a hely, külön gardróbszoba a ruháknak, mert kell a hely, még egy háztartási helyiség is a gázkazánnak, mert kell a hely, a mennyezetig beépített óriáskonyhák, mert kell a hely, beépített duplagarázs, mert kell a hely, plusz még a padlás, mert kell a hely.

Hiszen tárolóhelyből állítólag sosem elég. De mondja meg nekem valaki, mégis minek kell ez a borzasztó sok hely? A sosem hordott ruháknak, a harmincadik felesleges bögrének, a „majd jó lesz egyszer valamire”-kacatoknak, amik végül úgysem lesznek jók semmire?

A magam kis arany középútján haladva azt mondom, tudni kell kényelmesen élni és közben mégsem arra pazarolni az egész életünket, hogy tárgyakat gyűjtögessünk, aztán megpróbáljunk még nagyobb otthonokba költözni azért, hogy legyen hova rakni ezeket a tárgyakat. A privát szféra jogos igényét azonban elismerem, a „régen is felnőttek öten egy szobában”-elve helyett azt vallom, egy kis saját tér kamaszkortól mindenkinek járna. Egy békés otthonban a családtagok ne éljenek egymás hegyén-hátán, de a ló túloldalára se essünk át akkora lakásokkal vagy házakkal, hogy plusz tíz évnyi törlesztőrészletet kelljen a hátunkon cipelni. Mert egyszerűen nem éri meg. 

Mit jelent mindez 2021-ben négyzetméterekben kifejezve?

Azt mondanám, egy átlag négyfős családra nézve 100 négyzetméter (plusz-mínusz 10 nm kialakítási lehetőségektől függően) a tökéletes méret. Itt a közösségi tér mellett belefér mindenkinek egy saját szoba, sőt még egy kis háztartási helyiséggel egybekötött gardrób is kialakításra kerülhet. Ha egy négyfős család nem fér el ekkora házban, talán nem arra kell gondolni, hogy kicsi az otthon, hanem arra, hogy túl sok benne a felesleges kacat.

A fenti paraméterek természetesen az én meglátásomat tükrözik, ahol a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad, de a saját bőrömön tapasztalva kis lakások és nagy házak paramétereit azt mondom, tudni kell a saját vágyainknak is megálljt parancsolni. Mert egy nagyobb házba beköltözni könnyű, ám még harminc évig minden egyes hónapban előteremteni a törlesztőrészleteket, akkor is, ha beüt a válság, a betegség, a munkanélküliség – na, az az igazán kemény munka.

És ha az egész otthonteremtés nem pénzkérdés, mert csupán a fantázián múlnak a kővel kirakott oszlopok és az olasz cementlap padlók, akkor is érdemes átgondolni, hogy tényleg ad-e annyival több boldogságot az a plusz száz négyzetméter, amennyi erőforrást a gyerekeinknek nélkülöznie kell majd a mi mostani mohóságunk és feltűnési vágyunk miatt.

Régi bölcsesség, hogy a szeretet nem a ház méretén múlik. Nem akarok álszent lenni: szerintem nem létezik a tisztes szegénység boldogsága ott, ahol nyomorgás üti fel a fejét, de a nagy amerikai álom kergetése sem más, mint szemfényvesztés az egyszerű élet értékeihez képest. Egy óriási ház tele kacatokkal nem más, mint egy ház lomokkal tele. Az otthon, ha szeretet van benne, kevesebb négyzetméteren is otthon marad.

Nyitókép: Luke Stackpoole/Unsplash