„Nem tudom megbocsátani, hogy 65 napon keresztül megpróbáltak megölni” – dokumentumfilmet néztünk az orosz-ukrán háborúról

„Nyerni fogunk! Éljen Ukrajna! Éljenek a hősök!”– zárja mondandóját egy stand up-előadó. Ukrajnában járunk, ahol a háború kitörése után a humor is pincékbe költözött. Így kezdődik Jevgenyij Afinyevszkij Freedom on Fire (Szabadság tűz alatt) című dokumentumfilmje.

Az ukránok február 24-én arra ébredtek, hogy az oroszok megtámadták őket. Aki teheti, menekül, aki nem, annak élete óvóhelyeken, pincékben folytatódik. Az ő mindennapjaikat mutatja be a Freedom on Fire.

Jevgenyij Afinyevszkij dokumentumfilmrendező 1972-ben az oroszországi (akkor Szovjetunió) Kazanyban született, jelenleg az Egyesült Államokban él, amerikai-izraeli kettős állampolgár. Nem először nyúl ilyen témához: a Majdan téri tiltakozásokat feldolgozó, 2015-ben megjelent Winter on Fire című alkotását Oscar-díjra, míg a szíriai polgárháborúról szóló Cries from Syria című dokumentumfilmjét négy kategóriában jelölték Emmy-díjra. A rendező ezúttal több tucat operatőrrel dolgozott együtt, szinte az összes ostromlott nagyvárosba eljutottak. A film testközelből mutatja be többek közt a mariupoli szülészeti klinikát, valamint a színházat ért támadást.

Gyermekek, anyák, családok drámáját akik az Azovstal-acélmű ostroma idején bunkerekben igyekeztek túlélni.

„A 21. században élünk, de ez a háború a középkort idézi” – mondja egy marupoli fotós. „Nagymamám 97 éves, átélte a II. világháborút, Holodomort is, el se mondjuk neki, most mi történik” – erről már egy fiatal, menekült nő gyerekkel a kezében beszél az ukrán-lengyel határnál. Ezután megismerünk egy bucsai tetoválóművészből lett halottszállítót, és megtudhatjuk, hogyan érez egy dnipro-i varrónő, akinek 19 éves fia bevonul harcolni.

A film központi szereplője két asszony: Hanna Yurkina tanár, édesanya, feleség valamint Nataliia Nagorna háborús tudósító. Nagorna már a 2014-es donbászi háború idején is tudósított. Hanna Yurkina akkor még tinédzser volt, nyolc évvel később már egy megtört fiatal nő.

Az alkotás magyarországi premierjére november 2-án volt Budapesten, a vetítés utáni beszélgetésen a rendező, Afinyevszkij mellett Yurkina is részt vett.

65 nap egy bunkerben egy csecsemővel

Hanna Yurkina Mariupolban dolgozott franciatanárként, férje a haditengerészetnél szolgált. Mikor megszületett kisfiuk, a férj leszerelt, hogy többet lehessen a családdal. Az Azovsztal acélgyárban kezdett dolgozni, a háború kitörése után viszont úgy döntött, beáll a gyár védői közé. Eközben Hanna több mint 65 napot töltött az acélmű alatti óvóhelyeken hathónapos kisbabájával. Sokszor élelem, ágy, gyógyszer nélkül. Mindennap eltett egy kicsit a pépből, amit a babának adott, mert nem tudhatta, holnap lesz-e étel. „Amikor nagyon rosszra fordultak a dolgok és fokozódtak a bombázások, azon gondolkodtam, hogyan tudnánk a legfájdalommentesebben meghalni” – hangzik el a filmben.

Végül két hónap után buszokkal evakuálták őket nemzetközi segítséggel, többek közt a Vöröskereszt közbenjárásával, az orosz fél engedélyével. Ennek történetét mesélte el a közönségnek.

„Meztelenül álltam, tapogattak”

„A megszállt területeken az oroszok szűrőállomásokat hoztak létre, ahol átvizsgáltak minket. Teljesen meztelenül álltam a katonák előtt, tapogatták a testünket, megnézték a tetoválásainkat, azt akarták kideríteni, vannak-e rajtunk náci szimbólumok” – meséli a fiatal nő. Putyin a kezdetektől azt állítja, hogy céljuk Ukrajna „nácimentesítése” és demilitarizálása, ez lehet a katonák „indoka”. „Elvették a telefonjainkat, átnézték a Facebook-profilunkat, minden személyes adatunkat. El kellett beszélgetni a FSZB, az orosz titkosszolgálat embereivel. Mindezt az orosz médiában úgy tálalták, hogy ők a mi megmentőink” – osztja meg Hanna. Ma már Berlinben él menekültként kisfiával.

Azovstal védői május közepén letették a fegyvert. Hanna férje megsérült, hadifogságba került, jelenleg nincs hír róla. A nő egyelőre nem lát esélyt a békére, és mint mondja: „Nem tudom megbocsátani, hogy 65 napon keresztül megpróbáltak megölni.” Beszélt arról is, hogy elvették a házát, háziállatait és félig az egészségét is, ugyanis a történtek óta poszttraumás stresszel küzd.

Afinyevszkij és stábja több mint száz emberrel készített interjút. A forgatást a mai napig folytatják. A rendező a filmmel a háborúban elhunyt újságíróknak, riportereknek is szeretne emléket állítani.

Egy megtámadott nép krónikája

Nagyon megrázó film számomra a Szabadság tűz alatt, mert az emberi sorsokat emeli fel és állítja középpontba. Megmutatja, hogy a hírek mögött arcok, nevek, életek vannak.

Egy háború a politika, a hatalmasok, az érdekek játszmája, de a legnagyobb kárvallottja mindig az ember.

Többször látunk bejátszásokat az orosz tévécsatornákból: az egész világot bejárt felvétel, amelyen Putyin bejelenti, hogy „különleges hadműveletet” indít, majd Putyin-párti tüntetésen támogatói éltetik a háborút. Mindezek után különösen érdekes volt meghallgatni egy orosz néző hozzászólását a közönség soraiból, aki elmesélte, hogy azért jött el Oroszországból, mert nem támogatja a háborút, és sok honfitársa érez ugyanígy. Róluk is érdemes lenne filmet forgatni – szögezte le. 

A Szabadság tűz alatt nem

az orosz-ukrán konfliktus pontosabb megértéséhez visz közelebb, aki ezt várja tőle, csalódni fog. 

A 114 perces dokumentumfilm egy megtámadott nép krónikája. Egyben apropó arra, hogy elgondolkodjunk, mit is jelent, hogy a háború kitörése óta több mint 14,5 millió ember menekült el Ukrajnából. Azon, hogy bár Hanna ma már Berlinben él, de vajon hány Hanna fordult meg a budapesti pályaudvarokon, hány Hanna élhet most Európa-szerte? 

A Szabadság tűz alatt lehetővé teszi, ha engedjük, hogy lélekben kicsit közel jöjjenek hozzánk a hírek szereplői: az elvándoroltak, az ottmaradtak, az ukrán és orosz áldozatok, a háborút tetteikkel, szavaikkal tovább tüzelők. Az emberek.

A film egyelőre moziban és online streaming-szolgáltatóknál sem elérhető, de ez hamarosan változhat.

Nyitókép: Freedom on Fire / BIDF