Nem hiányzik valakinek a biztonságérzet?

Dédapám idejében még a biztonság körül forgott minden. Hogy miért? Mert minden gazdaságnak ez volt az alapja, és mind a család, mind a közösség – és így növekedve a nemzet egészéig – gazdaságot is jelentett egyben.

Úgy vélem, a biztonságnak akkoriban három fő összetevője volt: az első az adottság (például a föld, jószágok, szerszámok, nemesek esetén a munkaerő), amit megörökölt vagy megszerezett az ember; második a képesség, amivel ezeket működtetni tudta, fenntartani és gyarapítani; harmadik pedig a hit, ami segített a veszteséget elfogadni és a nyereségnek hálával örülni. Ez a három tökéletes összhangban volt a kor uralkodó emberképével, ami a test, lélek, szellem hármasságára épül. Az adottság a test, a hit a lélek, a képesség a szellem, vagy tudat dolga. E három egyensúlya adta az egészséget és a kulcsszavunkat, a biztonságot.

Ez volt az az alap, amit a világháborúk megrengettek, a szocializmus szétzúzott, a kapitalizmus pedig már egészen más alapokat épített vissza. Nyilván ezt nem szükséges taglalni, ebben élünk: az adottságot és a képességet a lehetőség váltotta, a hit pedig sok esetben idomult ehhez, célorientált lett. A régi alap arra épült, amije az embernek „van”. Az új alap lényege, hogy amid van, az valójában nem a tiéd, vagy ha mégis, a fenntartása okán akkor is ki vagy szolgáltatva másoknak. Van házad, de ha nincs földgáz, víz, áram, élelmiszer, akkor mennyi ideig tudod valójában hasznát venni? Nem kell itt krízishelyzetre gondolni, elég, ha megszűnik a jövedelmed, elfogy a pénzed. A ház épületté válik, mert otthonként nem tudod fönntartani.

Egy fogalom tartja magát stabilan a régi időkből: a munka. Azért jelentésében ez is alakult, amikor megjelent a „szabadidő”, hiszen addig a munka és az élet fogalma nem vált lényegileg el egymástól, ám ez az új jelenség ellentétes irányokba állította őket. A lényeg mégsem változott, a munka maradt és kitölti a mindennapok nagy részét. Azonban amíg a régen például egy parasztgazdaságban a reggeltől estig végzett munka közvetlenül a szükségletkielégítést szolgálta, azaz erre a célra való termékeket hozott létre, addig ma a munka kézzelfogható eredménye a pénz. Ez a második pont, ahol a „van” helyét a „lehet” vette át. Mert lehet, hogy meg tudod venni a pénzeden a szükségletkielégítéshez kellő termékeket, de lehet, hogy nem. Lehet, hogy ér annyit a pénzed, lehet, hogy nem. 

Mi ebben az egészben számomra az igazán érdekes? Az önkéntesség. Idáig én is általánosságban beszéltem minderről, mintha ezek kötelező keretek lennének, pedig nem azok. Ha azok lennének, akár már diktatúrát is emlegethetnénk, de ezek a függőségi viszonyok bizony „önkéntes alapon” alakulnak ki. Persze nem a saját döntésünkkel kezdődik, mire mi ráeszmélünk saját helyzetünkre a világban, addigra már nyakig ülünk a függőségi rendszerben. Egy önmagát jól felépítő rendszer ez, ahol a társadalmi normák, irányok, beállítódások mögött végtelen sok szolgáltatás áll, amelyet „önkéntesen” vehetünk igénybe, ha részei akarunk lenni az adott társadalomnak. A szolgáltatásoknak is vannak szolgáltatásaik, hiszen ezt a rendszert nem egy zseniális elme alkotta és nem múlt időben, hanem rengeteg zseniális elme, itt és most. Újabb és újabb rések nyílnak, ahová még befér egy újabb szolgáltatás, ami profitot fog termelni és ami fenntartja a függőségi rendszert. Hogy miből?

Ez a kulcskérdés. Miből? Egy ideig a profitot a fent említett „van” apránként való elkoptatása jelentette, de ez már réges-régen kevés lenne. A megoldás a kamatozó hitelpénzrendszer lett, amely révén már a valós gazdasági termékek és a gazdaságban keringő pénz arányai radikálisan elcsúsztak egymástól. Aki most összeesküvés-elméletekre gondol, az csak annak nézzen utána, hogy a világ vezető országainak mekkora jelen pillanatban az államadósága. Hogy jött létre és ami még fontosabb, hogy fog eltűnni? Persze, amíg működik a rendszer, addig ezekkel a kérdésekkel nem szívesen foglalkozik senki – van elég baja mindenkinek enélkül is.

Pedig ez az „elég baj” éppen erről a tőről fakad. A biztonság hiányából.

Egy függőségi rendszerben az anyagi biztonság csupán egy illúzió. Aki most úgy érzi, hogy mindene megvan, annak is másodpercek alatt omlik össze a biztonsága egyetlen kedvezőtlen világgazdasági hír hallatán.

Úgy vélem, a kulcs a kezünkben van és ez nem más, mint a korábban említett „önkéntesség”. Amikor felismeri az ember a kiszolgáltatottságát, elkezdhet másféle döntéseket hozni. Jobb későn, mint soha.

Nem azért érdemes visszanyúlni a gyökerekhez, mert „régen minden jobb volt”, hanem mert a biztonságot sorozatos döntésekkel szépen vissza lehet hozni az életünkbe. Valamennyi „adottságunk”, vagyis tulajdonunk még mindig van, és mi döntjük el, hogy hogyan formáljuk. A gazdálkodás nem csupán földművelést és állattenyésztést jelent, hanem a meglévő javak legoptimálisabb működtetését. Bármilyen kicsiben el lehet kezdeni. Megvan a „képességünk” is, ha mást nem, hát tanulni, újratanulni, hogyan hozhatunk létre egyre több olyan terméket, mire ténylegesen szükségünk van.

Ha elkezdi az ember az életében a felelősséget felvállalni önmagáért, családjáért, ha elkezd olyan döntéseket hozni, melyekkel nagyobb biztonságban érzi magát, akkor a „hit” is ehhez fog igazodni. Ez a háromrétegű biztonság a jelenben is egy óriási kincs, ami beragyoghatja életünket és gyermekeink életét.